Piréz Róbert

  • Nyugat-Magyarország
    Dorosz Dávid

    ÉrdPest megye, 01. számú választókörzetE-PM   Dorosz Dávid még a Kacsameséket nézte vasárnap délutánonként a televízióban, amikor a baloldal vezető pártja, az MSZP megalakult. Dorosz ugyanis 1985-ben született. Az Együtt-PM politikusa úgy váltogat politikai oldalt és úgy cserélgeti nézeteit, mint más fehérneműt. Dorosz 2009-ben lett a Lehet Más a Politika tagja, akkor...

  • Budapest
    Somfai Ágnes

    Budapest, XXII. kerületBudapest, 18. számú választókörzetE-PM  Somfai Ágnes is alapító tagja volt az LMP-nek, de a lehet más a politika szlogent gyorsan felcserélte a baloldal az igazi politika szlogenre. Somfai ahogy kilépett az LMP-ből, rögtön átigazolt a Párbeszéd Magyarországért-ba és az általa korábban elutasított és megvetett Bajnai Gordon lett a főnöke. Somfai...

  • Budapest
    Szabó Szabolcs

    Budapest, XXI., XXIII. kerületBudapest, 17. számú választókörzetE-PM Csepelen a Magyar Szolidaritás Mozgalom tagját, Szabó Szabolcsot indítja a baloldali összefogás. A multivédő álbaloldali Szolidaritásos emberben azért lát rációt a baloldal, mert bíznak abban, hogy az általuk prolinak tartott Csepel bedőlhet a baloldali mázzal leöntött birodalmistának. Szabó Szabolcs jelölésétől annak ellenére sem riadtak vissza, hogy...

  • Budapest
    Hiller István

    Budapest, XX. kerületBudapest, 16. számú választókörzetMSZP Hiller István a szocialisták őskövülete. Már 1983-ban belépett az MSZMP-be, majd ő volt az MSZP egyik alapítója. Az ő pártelnöksége alatt értek el választási győzelmet 2006-ban, igaz kormányzásuk időszaka, és a gyurcsányi, hilleri intézkedések még ma is szitokszónak számítanak a magyar közéletben. Hiller István amellett, hogy...

  • Budapest
    Kunhalmi Ágnes

    Budapest, XVIII. kerületBudapest, 15. számú választókörzetMSZP  Az MSZP egyik nagyágyújának, Simon Gábornak szánta a pestszentlőrinci választókerületet, amely körzetért a teljes baloldal ölre ment. Az Együtt-PM a bűnsegédként megvalósított csalás és magánokirat-hamisítás gyanújába keveredő üggyel akarta kiütni a ringből Simon Gábort, az MSZP elnökhelyettesét és Scheiring Gábort akarta indítani, de a kötélhúzást az...

  • Budapest
    Lukoczki Károly

    Budapest, XVII. kerületBudapest, 14. számú választókörzetMSZP  A múlt emberei mellett újoncokat is bevet a baloldal a választásokon. Ilyen új reménység Lukoczki Károly is, aki huszonöt éve vállalkozik. A kerületi közéletben 2000 óta vesz részt. Alapítója, majd később alelnöke volt a XVII. kerületi Lokálpatrióták Egyesületének. 2006 és 2010 között Rákosmente Önkormányzata Oktatási és...

  • Budapest
    Tordai Bence

    Budapest, XVI. kerületBudapest, 13. számú választókörzetE-PM Tordai Bence néhány évvel ezelőtt még a legnagyobb elutasítója volt a baloldalnak, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila politikájának, és a „lehet más a politika” jegyében kelt és feküdt. Tordai az LMP alapító tagja volt, és a párt szóvivőjeként is tevékenykedett. Hogy mennyire hiteles, arra...

  • Budapest
    Móricz Eszter

    Budapest, XV. kerületBudapest, 12. számú választókörzetMSZP Leestek a székről meglepetésükben a XV. kerületiek, amikor megtudták, a baloldali összefogás Móricz Esztert indítja képviselőjelöltnek a választókörzetükben. Móricz Eszter jelölése azért meglepő, és a kerületiek azért háborodtak fel, mert neve még azoknak sem mond semmit, akik több mint negyven éve élnek a kerületben. Móricz Eszter...

  • Budapest
    Kiss Péter

    Budapest, IV. kerületBudapest, 11. számú választókörzetMSZP  Nehéz lehet Kiss Péternek azt a szekeret tolni, amelynek a bakján az a Gyurcsány Ferenc ül, aki nemes egyszerűséggel, pusztán kényszeres hatalomvágyból, kigolyózta őt a miniszterelnöki székből Medgyessy Péter eltávolítása után. 2004-ben ugyanis az MSZP országos elnöksége a „nagy öregjét”, Kiss Pétert ajánlotta miniszterelnöknek, és nem...

  • Budapest
    Kiss László

    Budapest, III. kerületBudapest, 10. számú választókörzetMSZP Magunk sem gondoltuk volna, hogy van, vagy volt Magyarországon olyan 1979-ben született egyetemista, akinek az, vagy az volt a legfőbb vágya, hogy az MSZP-hez jelentkezzen gyakornoknak, és a szocialistáktól szívjon magába minden gyakorlati tudást. Nos, Kiss László, a szocialisták III. kerületi szervezetének ügyvezető alelnöke ezt a...

  • Budapest
    Burány Sándor

    Budapest, X. kerületBudapest, 09. számú választókörzetMSZP  Medgyessy Péter munkaügyi minisztere már 1982-ben belépett az MSZMP-be, 1989-ben pedig alapító tagja volt az MSZP-nek. Burány Sándor a múlt embere, ő a párttagsági könyvvel a zsebében érzi igazán jól magát. Hiába volt Medgyessy tárcavezetője, az SZDSZ koalícióból történő kilépése után gyorsan Gyurcsány Ferenchez dörgölőzött, lojalitását...

  • Budapest
    Tóth Csaba

    Budapest, XIV. kerületBudapest, 08. számú választókörzetMSZP Tóth korábban Szombathelyen vitézkedett szocialistaként, de botrányai egészen Zuglóig repítették, ahol őt indítja a baloldal képviselőjelöltnek. Tóth Csaba először 2002-ben bukkant fel Vas megyében, 2004-ben pedig már megyei elnöknek választották. A szintén messziről érkezett Szabó Bálinttal közösen duzzasztották fel hirtelen a pártszervezetek létszámát. A gond csak...

  • Budapest
    Hiszékeny Dezső

    Budapest, XIII. kerületBudapest, 07. számú választókörzetMSZP Mesterházyék, Bajnaiék és Gyurcsányék Hiszékeny Dezsőben látják a tuti befutót, őt indítják a baloldal fellegvárában, ahol pestiesen szólva még akkor is az MSZP nyerne, ha a párt egy vörös virágcserepet indítana a választásokon. Hiszékeny ugyanakkor még sem lehet annyira biztos a dolgában, mert már januárban megjelentek...

  • Budapest
    Pál Tibor

    Budapest, VIII., IX. kerületBudapest, 06. számú választókörzetMSZP  A Gyurcsány-Mesterházy-Bajnai-féle újraegyesült baloldal egy levitézlett pártkádert, Pál Tibort indítja a józsefvárosi-ferencvárosi választókerületben a „korszakváltás jegyében”. Pál Tibor egy igazi sodródó pártállami aranyifjú, aki Moszkvában, majd a pártfőiskolán és az MSZMP-ben kezdte, és a Nokiás-dobozokkal álmodó Hagyó Miklós puszipajtásaként végezte politikai pályafutását. Pál kezdetben Lendvai...

  • Budapest
    Oláh Lajos

    Budapest, VI., VII. kerületBudapest 05. számú választókörzetDK Vadai Ágnest Esztergomba száműzte a baloldali összefogás, pedig üdvöskéjéért maga Gyurcsány Ferenc kardoskodott, kevés sikerrel. Erzsébetvárosban tehát nem a párt alelnöke, hanem Oláh Lajos indulhat, akinek bizony szokatlan lehet a belvárosi megmérettetés, miután a DK egyenesen Debrecenből importálta a fővárosba. Oláh Lajos a valódi problémák...

  • Budapest
    Szelényi Zsuzsanna

    Budapest, II. kerületBudapest, 04. számú választókerületE-PM Az Együtt 2014 alapítója és elnökségének tagja Szelényi Zsuzsanna, de a rendszerváltáskor még a Fideszben politizált. Minden fórumon hangoztatja, hogy ma „Magyarország meglepően kezd hasonlítani a pártállami időkre”. Szelényi Bajnaiban lát igazi vezetőt, de örül a baloldali összeborulásnak és a szocialista szavazatoknak. Szelényi egyebek mellett azzal...

  • Budapest
    Bauer Tamás

    Budapest, XII. kerületBudapest, 03. számú választókörzetDK Bauer Tamásnak, a DK alelnökének volt kitől megtanulnia, hogyan kell a hatalommal visszaélve kesztyűbe dudáltatni azokat, akik nem az ő világnézetét követik. Bauer Tamás édesapja ugyanis az a Bauer Miklós, aki az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) egykori hírhedt kihallgatótisztje volt. A DK alelnöke 1966-ban lépett be a...

  • Budapest
    Józsa István

    Budapest, XI. kerületBudapest, 02. számú választókörzetMSZP Józsa Istvánt még az előző rendszerben fedezte fel magának a baloldal. A magát az MSZP frontvonaláig felküzdő Józsa már 1989-ben a XI. kerület szocialista pártjának szervezeti elnöke lett, és évről évre közelebb került a húsos fazékhoz. Az előrelépéseit talán az is gyorsíthatta, hogy Józsa István mindig...

  • Budapest
    Kerék-Bárczy Szabolcs

    Budapest, V. kerületBudapest 01. számú választókörzetDK Habár most a náci megszállás tragédiájának emlékműve miatt a fél országot lefasisztázza, annak idején részt vett Horthy Miklós újratemetésének megszervezésében. A Horn-kormány alatt lobbistaként a Matáv privatizációját segítette elő. 2001-ben főkonzul lett Los Angelesben, és azon kevesek közé tartozik, akit Medgyessy hivatalban hagyott. Vajon miért? Ugyan...

  • Aristo
    Hárpia a hálószobában

    „az osztály a forradalmi célszerűség érdekében jogosult beleavatkozni tagjai szexuális életébe” Aron Zalkind a kommunista szexualitás prófétája...

I M P R E S S Z U M
Kiadó: Mediaworks Hungary Zrt.
Székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48.
Felelős kiadó: Kálmán Erika elnök-vezérigazgató
Felelős szerkesztő: Huth Gergely
Telefon: +36 1 999 4760

Munkatársaink

Kapcsolat

HIRDETÉSFELVÉTEL

E-mail:[email protected]

Telefon: +36 80 44 22 33

PestiSrácok.hu

Ahol alacsonyan szállnak a sallerek. És ahol nincs íróasztalfiók. Mert ami odakerülne, az itt megjelenik.

Írásaink a közmegegyezéses hazai sajtóetika és a Médiaalkotmány szellemisége szerint készülnek. Forrásainkat minden körülmények között megóvjuk, szivárogtasson bátran! Szerzőink neve olykor "írói név".

Adatvédelmi tájékoztató

Süti (cookie) kezelési tájékoztató

Felhasználási feltételek

*Kell még valamit mondanom Ildikó? - Az őszödi beszéd utolsó mondata.

Copyright © 2015-2024 PestiSrácok.hu