Piréz Róbert

  • Magyar ugar
    Főzdefeszt a Nemzet Sörnyitójának árnyékában

    Úgy tűnik a gasztronómia területén Magyarország tényleg jobban teljesít. Ha eddig az volt a benyomásunk, hogy a...

  • Magyar ugar
    Pesti Mese – Már fúrják az alagutakat a budapesti közbicikliknek

    Legalábbis lassan ezt a következtetést lehet levonni abból, hogy ismét csúszik a BuBi, amit már harangoznak jó...

  • Magyar ugar
    Let’s colour Budapest – városzsépészeti beavatkozás (Pesti Mese)

    A beton igen praktikus. A beton erős, a beton könnyen használható, gyorsan megköt, és már kész is...

  • Kelet-Magyarország
    dr. Helmeczy László

    NyírbátorSzabolcs-Szatmár-Bereg megye, 06. számú választókörzetE-PM A nagy ellenzéki összeborulás előtt Helmeczy – a Fideszből kiutált, most az Együtt–PM szabolcsi jelöltjeként feltűnt ügyvéd – ígéretet tett arra, hogy nem lesz belőle baloldali politikus. Szerinte a centrumban áll, s mindkét oldalt osztja. Azóta sok víz lefolyt a Tiszán, és a különböző színekben indult jelöltek...

  • Kelet-Magyarország
    Halmi József

    MátészalkaSzabolcs-Szatmár-Bereg megye, 05. számú választókörzetMSZP Érzékeny ember, igazi családapa, a szegények jótevője. Vannak ugyan gondok a matekkal, de a szabolcsi pártembereknek nem ez a lényeg. Halmi József szerint nem növekszik, hanem tovább csökken a munkahelyek száma és egyre nagyobb a munkanélküliség. Hiába csökken folyamatosan az állástalanok száma, úgy tűnik, Szabolcsban egy másik...

  • Kelet-Magyarország
    dr. Baka István

    VásárosnaménySzabolcs-Szatmár-Bereg megye, 04. számú választókörzetDK Köztudott, hogy a szocialisták csak olyan körzetről mondtak le a Demokratikus Koalíció javára, ahol eleve minimális esélyük lett volna. A vásárosnaményi ügyvéd, Baka-doktor is jól tudja ezt, nem igazán töri magát a voksok maximalizálása érdekében Annyira nem hisz a győzelmében, hogy még honlapot sem készített a választások...

  • Kelet-Magyarország
    dr. Legény Zsolt

    KisvárdaSzabolcs-Szatmár-Bereg megye, 03. számú választókörzetMSZP Ember legyen a talpán és legény a gáton, aki megfogja az eke szarvát és kirántja a szabolcsi választókerületet a szegénység mocsarából. A 2006 és 2010 között országgyűlési képviselőként tevékenykedő Legény, óriási – és egyetlen – sikerként könyvelte el, hogy a szocialisták alatt ért el végre az autópálya...

  • Kelet-Magyarország
    Juhász Ferenc

    Nyíregyháza IISzabolcs-Szatmár-Bereg megye, 02. számú választókörzetMSZP Sokáig kérdéses volt, hogy kap-e még egy lehetőséget a szocialistáktól Juhász Ferenc, bár úgy tűnik fedhetetlen múltja miatt kiérdemelte az indulás lehetőségét. 1981-től az akkori Szabolcs-Szatmár megyei KISZ-bizottság munkatársa, majd első titkára volt. Az 1994. évi választások óta országgyűlési képviselő, majd 2002 májusától a Medgyessy-kormány, 2004...

  • Kelet-Magyarország
    Jeszenszki András

    Nyíregyháza ISzabolcs-Szatmár-Bereg megye, 01. számú választókörzetMSZP Kiválóan tud pózolni a nyíregyházi Örökzöld Nyugdíjas Klubban, amelynek rendszeres vendége a fiatal politikus, aki úgy tűnik, hogy igen reálisan méri fel a szóba jöhető szavazókat. A nyugdíjas otthonon kívül néha interjút is ad, amelyben a család generációkon átívelő baloldaliságot hangsúlyozza. „Nagyapámat például elhurcolták a szovjetek...

  • Kelet-Magyarország
    Borenszki Ervin

    BalassagyarmatNógrád megye, 02. számú választókörzetMSZP   Nem ma kezdte a pályát a Radnóti-idézeteket előszeretettel használó politikus. Évek óta azon fáradozik, hogy Nógrád megye élhető régió legyen. Legújabb bemutatkozó anyagában nehéz mindezt übereleni, Borenszkinek azért sikerült: „van elég élettapasztalatom, kapcsolatrendszerem és erőm ahhoz, hogy az eddigieknél jobban képviselhessem az itt élő embereket a...

  • Kelet-Magyarország
    Boldvai László

    SalgótarjánNógrád megye, 01. számú választókörzetMSZP   Ha rajta múlna, hamarosan véget érne a válság az építőiparban. Négy évvel ezelőtt több mint ezer négyzetméteres villát építtetett Boldvai László. Ami még meglepőbb, a honatya vagyonnyilatkozata szerint alig több mint nettó 250 ezer forintos képviselői fizetéséből engedheti meg magának a fényűzést. Boldvai azóta sem válaszolta...

  • Kelet-Magyarország
    Rózsa Endre

    TörökszentmiklósJász-Nagykun-Szolnok megye, 04. számú választókörzetMSZP   A MSZP Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezetének elnökségi tagja, a térség 4. választókerületében indul országgyűlési mandátumért. Már fiatal korában elkezdte politikai pályafutását építeni: a diákönkormányzatból egyenes út vezetett a MSZP ifjúsági szervezetébe, a Fiatal Baloldalba, amelynek országos irodavezetője, elnökségi tagja majd alelnöke volt, 2002 óta tagja a MSZP-nek.

  • Kelet-Magyarország
    Ozsváth László

    KarcagJász-Nagykun-Szolnok megye, 03. számú választókörzetMSZP   A Ványai Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója a karcagi körzetben indul ellenfele a vidékfejlesztési miniszter, Fazekas Sándor. A balos pedagógus 1990-től képviseli a helyiek érdekeit a városi testületben, egy cikluson át volt alpolgármester. Talán szakmai ártalomból Facebook posztjaiban sűrűn foglalkozik a Klik működésével és szerinte ártalmas hatásaival.

  • Kelet-Magyarország
    Szekeres Imre

    JászberényJász-Nagykun-Szolnok megye, 02. számú választókörzetMSZP  A magyar politika történetébe a részeges politikusként vonult be, ugyanis 2008-ban Magyarország honvédelmi minisztereként a svéd Grippenek átadásakor elég kapatosan állt a pulpitusra. Az ittasság vádját természetesen tagadta és állította csupán a mínusz 15 fok és a dermesztő szél volt az oka, amely a pusztában ide-oda dobálta...

  • Kelet-Magyarország
    Iváncsik Imre

    SzolnokJász-Nagykun-Szolnok megye, 01. számú választókörzetMSZP  Az MSZP Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezetének elnöke, a térség 1. számú választókerületének piros indulója. Magasra emelte a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ), no meg a saját szorgalma a szolnoki tejátvevő fiút. 1994-től országgyűlési képviselő, a honvédelmi bizottság tagja, 2002- 2006 között a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára volt. A katonai, honvédelmi...

  • Kelet-Magyarország
    Korózs Lajos

    HatvanHeves megye, 03. számú választókörzetMSZP A jó öreg KISZ tagjaként kezdte pályafutását Korózs Lajos az MSZP Füzesabonyi Szervezetének elnöke, a hevesi 3. számú választókerület szegfűs jelöltje. 1990-től tagja a szocialistáknak, 2004-2006 között Ifjúsági Családügyi Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium politikai államtitkára, 2008-tól 2010- ig a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára. Édesanyja révén Mészáros Lázár,...

  • Kelet-Magyarország
    Sós Tamás

    GyöngyösHeves megye, 02. számú választókörzetMSZP A piros sarokban helyet foglaló országgyűlési képviselő Heves megye 2. választókerületében indul a parlamenti székért. Az 59 éves politikus a hevesi KISZ Bizottság első titkári beosztásában tevékenykedett, 1992-től 1998-ig az Európa-Gan Biztosító Rt., OTP Garancia, a Hungária Biztosító megyei igazgatója volt. A szocialista Sós Tamást 2014 elején...

  • Kelet-Magyarország
    Szalóczi Géza

    EgerHeves megye, 01. számú választókörzetE-PM A Heves megyei 1. számú választókerület képviselőjelöltje, az Együtt-PM kelet-magyarországi hálózatigazgatója, Szalóczi Géza lett. Bajnai Gordon embere a Papsajt Vendégház tulajdonosa, saját megfogalmazása szerint annak gazdura. A bográcsforgatáson, a bortöltögetésen túl a SZETA Egri Alapítványának munkatársa. 1998 és 2002 között az egerszalóki képviselőtestület tagja volt. A fogadós...

  • Kelet-Magyarország
    Kathiné Juhász Ildikó

    HajdúböszörményHajdú-Bihar megye, 06. számú választókörzetMSZP  Hajdúböszörményben indul Kathiné Juhász Ildikó, aki 2002 és 2006 között volt a településen polgármester, majd hosszabb kihagyás után 2012-ben tért vissza a megyei pártszervezet élvonalába, amikor nem kis meglepetésre nevető harmadikként elnyerte a megyei elnöki posztot a két esélyes, Csige Tamás és Huszka Imre orra elől. Emellett...

  • Kelet-Magyarország
    Bangóné Borbély Ildikó

    HajdúszoboszlóHajdú-Bihar megye, 05. számú választókörzetMSZP A civil szférából landolt az MSZP-ben 2003-ban Bangóné Borbély Ildikó, aki Hajdúszoboszlón méretteti meg magát tavasszal. Önéletrajzából kiderül, hogy eddigi civil tevékenysége főleg abban merült ki, hogy különböző díjakat osztogattak különböző embereknek különböző címeken. „Év Polgármestere”, „Év vállalkozója”, „Önzetlenségi díj”(a Nőnap tiszteletére!) valamint a helyi kultúrház kapacitásának...

  • Kelet-Magyarország
    Varju László

    BerettyóújfaluHajdú-Bihar megye, 04. számú választókörzetDK  Elég messziről igazolt indulót az ellenzéki összefogás Berettyóújfaluba, ugyanis azon kívül, hogy valószínűleg járt már arra, Varju Lászlónak nem sok köze van sem a városhoz, sem a környékhez. Az ős-MSZP tagból lett DK pártigazgató elkötelezett Gyurcsány hívőként sok mindent megengedett már magának. Egy kis becsületsértés emitt, egy...

  • Kelet-Magyarország
    Pallás György

    Debrecen IIIHajdú-Bihar megye, 03. számú választókörzetMSZP   Debrecen harmadik jelöltje az a Pallás György, aki a nagypolitikában tényleg új fiú, már ha mondhatunk ilyet egy 60 fölötti úrra. A rendszerváltás óta igazgatta a helyi Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskolát, 2012-ben ment nyugdíjba. MSZP-s színekben 2 ciklust töltött a városi közgyűlésben, de ezen kívül is...

  • Kelet-Magyarország
    Rónai György

    Debrecen IIHajdú-Bihar megye, 02. számú választókörzetMSZP  A cívis város 2-es körzetében is orvost állít az ellenzéki összefogás a mandátum reményében. Rónai György az 1-es körzetben induló Szegedi Istvánnal szemben viszont nem érezte úgy, hogy pihentetni kéne politikai pályáját, amikor épp nem jobboldali kormány van hatalmon. Már 1996 óta oszlopos tagja az MSZP...

  • Kelet-Magyarország
    Szegedi István

    Debrecen IHajdú-Bihar megye, 01. számú választókörzetE-PM  Debrecen 1-es választókörzete egy politikai come back tanúja lehet a tavaszi választáson, ugyanis az a Szegedi István lesz Kósa Lajos kihívója, aki még 2002-ben egyszer megpróbálkozott a parlamentbe jutással. Akkor MSZP színekben, most pedig Együtt-PM által delegálva. A Népszabadság visszatérésének okát firtató kérdésére adott válaszából annyi...

  • Kelet-Magyarország
    Varga Péter

    HódmezővásárhelyCsongrád megye, 04. számú választókörzetMSZP   Az ellenzéki összefogás hódmezővásárhelyi jelöltjéről keveset tudni azon kívül, hogy második ciklusát tölti Apátfalva polgármesteri székében. Nemhogy az őt jelölő MSZP hivatalos honlapján nem találunk róla érdemi információt, de még az idén január 6-án startolt facebook oldalán is mindössze annyit árul el magáról, hogy a környéken...

  • Kelet-Magyarország
    Komáromi Zoltán

    SzentesCsongrád megye, 03. számú választókörzetE-PM    Csongrád megye 3-as számú választókerületében, Szentesen és környékén Farkas Sándor kihívója egy Szentesen született, de a XII. kerületben praktizáló, Budán élő háziorvos, dr. Komáromi Zoltán lesz. A liberális budapesti jelölt “vizitdíj harcosként” híresült el. Még októberben, a Gyurcsány mentes ellenzéki összefogás idején lett jelölt, de a...

  • Kelet-Magyarország
    Bátyai Edina

    Szeged IICsongrád megye, 02. számú választókörzetE-PM  Szeged 2-es választókörzetében az Együtt-PM jelölhette az ellenzék közös indulóját. A választás Bátyai Edinára esett, akinek személye szinte garancia egy indulatos kampányra, ugyanis résztvevője volt az elmúlt évek egyik legélesebb vitáját kiváltó, az országos médiában is nagy port kavaró helyi ügynek. 2012-ben váltotta le őt a...

  • Kelet-Magyarország
    Szabó Sándor

    Szeged ICsongrád megye, 01. számú választókörzetMSZP  Szegeden indul az MSZP színeiben Szabó Sándor, aki már 20 éve politizál a szocialistáknál. Ez annak fényében komoly teljesítmény, hogy mindössze 38 éves, tehát életének több, mint a felét a baloldali párt politikájával teljes egyetértésben töltötte. Nem tántorította el sem a Bokros csomag, sem a D-209-es...

  • Kelet-Magyarország
    Nyeste László

    MezőkövesdBorsod-Abaúj-Zemplén megye, 07. számú választókörzetMSZP   Az ellenzéki összefogás mezőkövesdi jelöltjének eddig egyszer sikerült bekerülni az országos híráramba, mégpedig pedagógusi pályájának végével. A Széchenyi István szakképző iskolában szűnt meg a munkaviszonya még 2012-ben, szerinte politikai szerepvállalása miatt. Arról már elfelejtett megemlékezni, hogy 2012-től mind az osztálylétszám, mind az óraszám csökkent a helyi...

  • Kelet-Magyarország
    Pap Zsolt

    TiszaújvárosBorsod-Abaúj-Zemplén megye, 06. számú választókörzetMSZP   BAZ megye 6. választókerületében, Tiszaújvárosban indul az MSZP színeiben Pap Zsolt, aki 12 éve töretlen önkormányzati képviselői munkája mellett vezető mentőtisztként dolgozik, légi mentősként is. Életeket ment, ez mindenképpen becsülendő, de kérdéses, hogy a szimpátia-faktor elég lehet-e a győzelemhez. Valószínűleg nem, hisz ellenfele, a FIDESZ-es Mengyi Roland...

  • Kelet-Magyarország
    Vécsi István

    SátoraljaújhelyBorsod-Abaúj-Zemplén megye, 05. számú választókörzetMSZP  Ő a Sátoraljaújhelyi körzetben indul egyéni mandátumért. 2006 és 2010 között már volt országgyűlési képviselő megyei listáról, emellett pedig a rendszerváltás óta Ricse polgármestere, de már 1985-től tanácstagként, 1989-től pedig tanácselnökként is gyűjthetett tapasztalatokat egy község irányításának mikéntjéről. Annyira beszélhetünk tehát a sokat áhított ellenzéki megújulás emberéről,...

  • Kelet-Magyarország
    Klimon István

    KazincbarcikaBorsod-Abaúj-Zemplén megye, 04. számú választókörzetMSZP Az MSZP egyik erősségének számító Kazincbarcikán az ellenzéki összebútorozás közös jelöltje a vízműves tapasztalatokkal felvértezett bányamérnökből önkormányzati képviselőségen át alpolgármesteri székbe avanzsált Klimon István. Arról a Kazincbarcikáról beszélünk, ahol az önkormányzati munka lehetetlenségét jelzi, hogy a ciklus végére gyakorlattá vált az előterjesztések kései megküldése a képviselőknek, így...

  • Kelet-Magyarország
    Nyakó István

    ÓzdBorsod-Abaúj-Zemplén megye, 03. számú választókörzetMSZP Nyakó István hamisítatlan baloldali politikus, aki különösebb végzettség nélkül is nagyon sokra vitte a pártban. Nyakó ugyan letette az érettségit, aztán valami főiskolán is ténfergett, de nem bírta a tanulást. 1992-1993-ban viszont két településen jegyzőként is dolgozott. Az életrajz szerint 2000-től a miskolci egyetem szociológia szakos hallgatója...

  • Kelet-Magyarország
    Varga László

    Miskolc IIBorsod-Abaúj-Zemplén megye, 02. számú választókörzetMSZP Mindössze 35 éves Miskolc másik jelöltje, de már így is szép káderlapot sikerült összehoznia a fiatalembernek. Ebben valószínűleg jelentős szerepe volt az édesapa szintén makulátlan káderlapjának, aki többek között a Pedagógusok Szakszervezetének elnökeként, majd a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma elnökeként vált országosan ismerté. Hogy az alma ha...

  • Kelet-Magyarország
    Nagy-Korsa Judit

    Miskolc IBorsod-Abaúj-Zemplén megye, 01. számú választókörzetE-PM Az Együtt-PM képviseletében miskolci 1-es számú választókörzetben ő váltja az MSZP erős emberét, Gúr Nándort. Hogy hogyan, az továbbra is kérdés, mert Mesterházy nem akarta adni a választókerületet, Gúr odaadta volna, ha kérik, az Együtt meg nem is kérte, mert a másikat akarta. Érthetetlen. Gimnáziumi tanárként...

  • Kelet-Magyarország
    Varga Zoltán

    OrosházaBékés megye, 04. számú választókörzetMSZP  Régi motoros az MSZP-nél az orosházi jelölt. Varga Zoltán alapító tagja a helyi pártszervezetnek, tehát 24 éves párttagsági-könyvvel rendelkezik. Tökéletes szimbóluma a párt megújulásának. Igazi Békés megyei erős ember, 2000-től megyei alelnök, 2009-től elnök. 2006 óta országgyűlési képviselő megyei listáról, szóval ő is végighallgatta az őszödi beszédet....

  • Kelet-Magyarország
    Bod Tamás

    GyulaBékés megye, 03. számú választókörzetE-PM Személye szintén tökéletes példa, hogy a baloldalon a független újságírásba belefér, hogy valaki országgyűlési választásokon induljon. Bod Tamás azt a Gyulát kívánja 2014-től képviselni a parlamentben, mely városról újságíróként egy jó szava nem volt az elmúlt években, és amely városért az ott létrejövő beruházások országos médiában elkövetett...

  • Kelet-Magyarország
    Rejtő József

    BékésBékés megye, 02. számú választókörzetMSZP Az MSZP zöldbáró tagozatának oszlopos tagjaként indul a választáson Békés megyei 2-es körzetben (Békés, Szentes és környéke). 1971 és 1994 között különböző vezető tisztségben a szarvasi Dózsa Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben dolgozott, majd az ő megbízott elnöksége alatt ez a szövetkezet meg is szűnt. Hogy, hogy nem, a szövetkezet...

  • Kelet-Magyarország
    Miklós Attila

    BékéscsabaBékés megye, 01. számú választókörzetMSZP A 2010-ben első körben mandátumot szerző Vantara Gyula FIDESZ-es országgyűlési képviselő és helyi polgármester ellen száll harcba a mandátumért Békéscsabán Miklós Attila. A mellékállásban az Alföld- Faktoring Pénzügyi Szolgáltató Zrt. akvizíciós igazgatójaként dolgozó MSZP-s politikusnak nem csak az elsőre erősebb helyi beágyazottságúnak tűnő kormánypárti jelölttel, a baloldal...

  • Kelet-Magyarország
    Teket Melinda

    BajaBács-Kiskun megye, 06. számú választókörzetE-PM Teket Melinda a bajai időközi képviselőválasztás és a bajai hamis kampányvideó ügy miatt lehet ismerős. Az MSZP által megrendelt és megrendezett felvétel arra szolgált volna, hogy Teket Melindát, és ne a fideszes jelöltet juttassák mandátumhoz. Teket Melinda stábját szinte egytől egyig „makulátlan, példás előéletű” kampányolók alkották. Helyi...

  • Kelet-Magyarország
    Török Zsolt,

    KiskunhalasBács-Kiskun megye, 05. számú választókörzetMSZP Már-már azt hittük, a szocialisták örökös szóvivője lesz Török Zsolt, aki hiába akart lemondani a bajai hamis videóbotrány után, pártja ragaszkodott lánglelkű, szabad szájú, bozótharcosi kommunikátorához. Januárban aztán elengedte Török kezét az MSZP, pedig a baloldal Zsoltjának még érettségije is van. Diplomája csak az Országgyűlés honlapja szerint...

  • Kelet-Magyarország
    dr. Garai István

    KiskunfélegyházaBács-Kiskun megye, 04. számú választókörzetMSZP Garai István szerint az MSZP képes a megújulásra. Mondja ezt az a képviselő, aki 1990 óta politizál, és már 1994-ben bekerült a parlamentbe. Politikája és elképzelései sem sokat változtak azóta, de még szerencse, hogy hisz a megújulásban. Garai István szinte mást sem tesz, mint krokodilkönnyeket hullat a...

  • Kelet-Magyarország
    Niedermüller Péter

    KalocsaBács-Kiskun megye, 03. számú választókörzetDK  Niedermüller Péter a Demokratikus Koalíció alelnöke a legnagyobb rajongója Gyurcsány Ferencnek. A Galamus csoport tagjaként már többször is tűzbe ment főnökéért. A 2009-ben, liberális,  baloldali újságírók és közéleti személyiségek által alapított Galamus csoport lelkesen fordít le és tesz közzé minden, a hazai és a nemzetközi sajtóban megjelent...

  • Kelet-Magyarország
    Laskovics Diána

    Kecskemét IIBács-Kiskun megye, 02. számú választókörzetMSZP Laskovics Diána azért lett ápolónő, hogy a társadalom hasznára váljon. Gyorsan meggondolta magát, immár az MSZP hasznára szeretne válni. Huszonhét évesen azon fáradozik, hogy szakmai tapasztalatait felhasználva javítsa a magyar egészségügy helyzetét. Laskovics Diána a stadionépítésekre fordított százmilliárdoknak tud jobb helyet, például abba a magyar egészségügybe...

  • Kelet-Magyarország
    Király József

    Kecskemét IBács-Kiskun megye, 01. számú választókörzetMSZP Király József aligha lehetne az „új szelek fújnak a baloldalon” féle szlogen magyar hangja, és fő szószólója, miután a Bács-Kiskun Megyei Pártbizottság Gazdaságpolitikai Osztályára is bejáratos volt, sőt még azzal is eldicsekedhet, hogy jó munkásemberként szolgálta ki a szocializmus megdönthetetlennek hitt rendszerét. Király József a bajai...

I M P R E S S Z U M
Kiadó: Mediaworks Hungary Zrt.
Székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48.
Felelős kiadó: Kálmán Erika elnök-vezérigazgató
Felelős szerkesztő: Huth Gergely
Telefon: +36 1 999 4760

Munkatársaink

Kapcsolat

HIRDETÉSFELVÉTEL

E-mail:[email protected]

Telefon: +36 80 44 22 33

PestiSrácok.hu

Ahol alacsonyan szállnak a sallerek. És ahol nincs íróasztalfiók. Mert ami odakerülne, az itt megjelenik.

Írásaink a közmegegyezéses hazai sajtóetika és a Médiaalkotmány szellemisége szerint készülnek. Forrásainkat minden körülmények között megóvjuk, szivárogtasson bátran! Szerzőink neve olykor "írói név".

Adatvédelmi tájékoztató

Süti (cookie) kezelési tájékoztató

Felhasználási feltételek

*Kell még valamit mondanom Ildikó? - Az őszödi beszéd utolsó mondata.

Copyright © 2015-2024 PestiSrácok.hu