Az egyházak javára tett 1 százalékos szja felajánlást 2018 óta mindaddig automatikusan figyelembe veszi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, amíg a felajánló újabb nyilatkozattal meg nem jelöl egy másik technikai számos kedvezményezettet, vagy korábbi nyilatkozatát vissza nem vonja, így aki nem akar változtatni döntésén, nem kell újra benyújtania rendelkezését – hívja fel a figyelmet a NAV a honlapján.
Az automatizmus a civil kedvezményezettek és a költségvetési előirányzat számára tett felajánlásoknál nem működik, javukra minden évben rendelkezni kell. Az egyházak esetében május 20-ig, egy alkalommal van lehetőség arra, hogy az adózó 2018-ban tett rendelkezése helyett újabb technikai számos kedvezményezettet jelöljön meg, vagy nyilatkozatát visszavonja. Ha valaki nem kíván élni a több évre szóló nyilatkozat jelentette könnyítéssel, akár minden évben benyújthatja a bevett egyházra szóló nyilatkozatot. Aki tavaly tett nyilatkozatát idén nem kívánja módosítani, üresen kell hagynia a nyilatkozati lapon a kedvezményezett technikai száma, neve mezőket, ha pedig módosítani akarja, fel kell tüntetnie az új kedvezményezett technikai számát a megfelelő mezőben. Aki tavalyi nyilatkozatát idén visszavonná, mivel most nem kíván technikai számos bevett egyházra nyilatkozni, korábbi nyilatkozatát visszavonhatja a nyilatkozati lapon is. A tavalyi rendelkezés visszavonása után idén már nem lehet megjelölni másik egyházat. Az szja 1+1 százalék felajánlási rendszerének alaptézise továbbra is az, hogy egy felajánlási időszakban, kedvezményezetti szféránként (civil szféra, technikai számos szféra) csak egy-egy nyilatkozat nyújtható be. Ezt a szabályt kell alkalmazni a módosítás lehetőségére is, tehát módosítani is csak évente egy alkalommal lehet a korábbi rendelkező évben érvényes bevett egyházi nyilatkozatot – írja az adóhatóság.
Forrás: MTI Fotó: fejervar.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS