Számos akciója által már az egész ország megismerte az Őrangyalok Ligáját, amelyet alapítói azért hívtak életét, hogy legalább egy napra megváltoztassák a hátrányos helyzetű gyermekek életét. Az angyalok ezúttal a kecskeméti Damjanich János Általános Iskola növendékeinek kérést teljesítették, amely egy égi kaland volt. Az őrangyalok munkáját ezúttal Weigert Philipp pilóta segítette a Dunakeszi repülőtéren.
A pilóta a PestiSrácok.hu-nak elmesélte, hogy több éve repül már egy négy személyes a géppel. “Az egyik pilóta barátomtól hallottam a Ligáról, akikkel felvettem a kapcsolatot abban a reményben, hátha lenne olyan gyermek, aki szívesen kipróbálná a repülést.”
Weigert Philipp szerint a hétfőn, két körben felvitt hat gyermek eddig még soha nem ült repülőn, így minden az újdonság varázsával hatott rájuk, de talán a leghihetetlenebb pillanat számukra a gép emelkedése volt. Egy- egy forduló harminc perces volt, amelynek során a Dunakanyar legszebb részeit vehették szemügyre a gyerkőcök madártávlatból, például a Visegrádi várat is.
Juhász Laura, az Őrangyalok Ligájának projektvezetője portálunknak elmondta, sok teljesítendő álomnap vár még rájuk. “Jövő héten egy kisfiú a katonai rádiózással ismerkedhet meg, valamint szeretnénk a kereskedelmi rádiózás világába is bevezetni, így felvettük már a kapcsolatot ez ügyben a Sláger Rádióval. De az Origo szerkesztőségében is teszünk látogatás egy kislánnyal, aki szeretne újságíró lenni, ezért az internetes újságírással fogják megismertetni. Egy kis gyermek színész szeretne lenni, ezért a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark visszük el, ahol leugorhat majd egy kaszkadőri díszletben, ráadásul a greenbox technikának hála, olyan hátteret vágnak be az ugrása mögé, amilyet szeretne.”
Vezető kép: Őrangyalok Ligája
Facebook
Twitter
YouTube
RSS