Az Egyesült Államok pénteken – amint az várható volt – hivatalosan felmondta a szárazföldi telepítésű közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról kötött orosz-amerikai (INF-) szerződést. Washington azzal indokolta döntését, hogy megítélése szerint Moszkva megsértette az 1987-ben kötött szerződésben foglaltakat. A megállapodás tiltja mindkét félnek, hogy Európában közepes és rövid hatótávolságú, szárazföldi telepítésű rakétákat állomásoztassanak.
Az Egyesült Államok már fél évvel ezelőtt bejelentette, hogy felbontja a szerződést, ha azt Oroszország továbbra sem tartja be.
Az Egyesült Államok nem marad részese olyan szerződésnek, amelyet Oroszország szándékosan megsért
– szögezte le pénteken közzétett nyilatkozatában Mike Pompeo amerikai külügyminiszter. Hozzátette, hogy az orosz magatartás veszélyezteti a legfőbb amerikai érdekeket, mivel a szerződésben tiltott rakétarendszert fejleszt és telepít, ami fenyegetést jelent az Egyesült Államokra és szövetségeseire egyaránt.
Amerikai állítások szerint Moszkva Oroszország nyugati, európai részébe több rakétarendszert is telepített, amelyekkel csapást mérhet létfontosságú európai célpontokra. Oroszország tagadja mindezt, és azzal vádolja Washingtont, hogy csupán ürügyet keresett a szerződés felbontására, amelyet egyébként is felmondott volna, hogy új rakétákat fejleszthessen.
Forrás/fotó: MTI
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS