Az Egyesült Államok “semmilyen körülmények között nem fogja engedni, hogy palesztinokat kényszerrel telepítsenek ki a Gázai övezetből vagy Ciszjordániából, illetve ostrom alá vegyék a Gázai övezetet vagy megváltoztassák a határait” – jelentette ki az amerikai alelnök szombaton, Dubajban a Fehér Ház közleménye szerint.
Az Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel folytatott megbeszélésén Kamala Harris arról is beszélt, hogy miután véget ér a háború Izrael és a palesztin Hamász között, “olyan egyértelmű politikai célkitűzéssel kell nekiállni az újjáépítésnek, amely abba az irányba mutat, hogy a palesztin népnek legyen saját, széles körű nemzetközi és regionális támogatást élvező állama, amelyet egy megerősödött Palesztin Hatóság irányít”. A Fehér Ház közleményében kiemelték: Kamala Harris világossá tette, hogy “a Hamász nem maradhat uralmon a Gázai övezetben, mert az tarthatatlan Izrael és a régió biztonságára, illetve a palesztinok jólétére nézve”.
A Nyugat támogatását élvező Palesztin Hatóság Ciszjordánia bizonyos részeit tartja ellenőrzése alatt. A Hamász iszlamista szervezet 2007-ben vette át az uralmat a Gázai övezetben Mahmúd Abbász palesztin elnök Fatah pártjától.
Kamala Harris az ENSZ éghajlatváltozási csúcstalálkozóján (COP28) vesz részt Dubajban. A konferencián túl megbeszélést folytatott még Mohamed bin Zájid Ál Nahajannal, az Egyesült Arab Emírségek államelnökével, és telefonon egyeztetett Tamím bin Hamad Ál Száni katari emírrel is, aki fontos szerepet játszott a gázai túszok elengedéséről folytatott tárgyalásokban.
A Guardian szerzője szerint Izrael a katasztrófa felé halad
A tűzszünet után folytatódott a háború Izrael és a Hamász között. A harcok kiújulása kapcsán Jonathan Freedland, a Guardian publicistája arról ír, hogy a zsidó állam olyan tragikus választással néz szembe, ahol nincs jó opció, csak két katasztrofális lehetőség. Az újságíró azt állítja: Izrael védelmezői és kritikusai sem veszik figyelembe, milyen komplikált a gázai helyzet. Freedland szerint Izrael gázai hadműveletének támogatói úgy gondolják, hogy az október 7-ei mészárlás feljogosítja Izraelt arra, hogy úgy reagáljon, ahogyan jónak látja.
Ennek a nézetnek a képviselői nem akarják, hogy bárki korlátozni próbálja a katonai választ
– állítja a publicista.
Még ha úgy is gondoljuk, hogy a gázai halálos áldozatok magas száma morálisan elfogadható ár lenne a Hamász feletti teljes győzelemért, akkor is nehezen tudnánk megvédeni a jelenlegi izraeli stratégiát – mert kevesen hisznek abban, hogy az valóban a Hamász legyőzését fogja eredményezni
– állítja Freedland. A publicista ezt egyetlen, meg nem nevezett izraeli jobboldali vezetőre hivatkozva vezeti le. Izrael eddig 5000 Hamász-terroristát likvidált, ami az izraeli forrás szerint a terrorszervezet szimbolikus győzelmeként is értelmezhető, hiszen a szervezetnek így még 20–35 ezer harcosa maradt. A szerző elfogadja a terrorszervezet által kiadott adatokat, miszerint október 7 óta 15 ezer gázai halt meg (beleértve a Hamász terroristáit is). A publicista úgy fogalmaz: még nagyon sok gázai meg fog halni, ha Izrael folytatja a háborút. Freedland szerint annak az oldalnak sincs igaza, amelynek tagjai letagadják, hogy a Hamász milyen hatalmas veszélyt jelent Izraelre. Példaként említ egy olyan, brit művészek által aláírt Izraelt elítélő nyilatkozatot, amely meg sem említi a Hamászt vagy október 7-ét, de felhozza azoknak a feminista szervezeteknek az esetét is, amelyek képtelenek elítélni az október 7-én elkövetett, izraeli nők elleni erőszakot.
A szerző megjegyzi, hogy sokan egyszerűen nem értik meg, hogy a Hamász tagjai nem tekintik a zsidókat embernek. Ez a nézet nem veszi figyelembe, milyen nehéz a vallási fanatikusok ellen harcolni, akik előnynek tekintik, ha a saját civil társaik meghalnak. Freedland elismeri: Izraelnek akkor is szörnyű árat kell fizetnie, ha nem vállalja a harcot a Hamász ellen, hiszen a szervezet továbbra is el akarja pusztítani a zsidó államot. De szerinte annak is tragédia lesz a vége, ha Izrael folytatja a háborút.
Forrás: MTI, Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Andy Rain
Keljfel Julcsi
2023-12-04 at 12:40
Elképesztő milyen fake news van itt.
A New York timesra nem kell hivatkozni, mert az épp olyan hazugságokat terjesztett Magyarországról mint most a tényleg hajmeresztő összeesküvési elméletről, miszerint az Izraeliek tudták volna a Hamasz támadásrol. Különben egy demokrata fake news újság.
Ha ez bebizonyulna a nép meglincselne nem csak
Bibit de az egész titkosszolgálatot.
Ismerni kell az ottani mentalitást. Soha sem áldozna fel a zsidó nép a saját asszonyát, gyerekét stb.csak ha teljesen elkerülhetetlen mint a túszoknal.
Pont fordítva van: A palesztinok utasították el az összes ENSZ javaslatot: Camp David, Trump stb. Hogy lehet folyékonyan így hazudni!!!!
Népirtást a Hamasz csinál a sajat népén. Amir Tsafarti Telegram oldalán meglehet nézni hogy ezek a fanatikus idióták akik a saját gyereiket küldik a halálba mint mártír, még most is több mint 80 % ál támogatják. Hamaszt.
ViAM
2023-12-03 at 13:56
…láss is…
Chrudinák Alajos kitűnő ismerője volt a térségnek, remek riportokat készített, ami máig visszanézhető. Hazánk 1967-es kapcsolatok megszakítása Izraellel, majd az 1989-es újrafelvétel már előrevetítette a máig húzódó eseményeket.
Aznap amikor az izraeli nagykövet Budapesten átadta megbízólevelét, a Marcibányi téri központban megszakadt a palesztínok összejövetele. A meghívott vendégekkel együtt az épület gyors elhagyására szólítottak fel, bombariadó miatt…
ne csak nézz
2023-12-03 at 11:15
Szegény Chrudinák Alajos hiába nyalta a palesztinok hátsóját évtizedeken keresztül, munkája kárba vész, mert most mi lettünk Jizrael legnagyobb barátja. Mindenesetre a HIT Gyülekezet biztos nagyon boldog ettől.
Orientál
2023-12-02 at 20:14
Ismét külföldi segélyekből pénzelnék a gázaiakat.
úgyamintvan
2023-12-02 at 20:08
az amerikai elit az izraelieket ugyanúgy saját katonáiként használja mint az ukránokat
Persze hiú ábránd hogy Izrael eltörli a Hamászt-csak egy még vadabb,még elvakultabb nő
ki helyette.Amíg a két szélsőségesen egyoldalú,kibékíthetetlenül ellenséges vallás létezik és amíg Izrael az Egyesült Államok csatlósa lesz addig biztosan nem.
na4
2023-12-02 at 19:45
Hülye. Pofázni könnyű. Izraelt már többször el akarták pusztítani – sosem sikerült. Most sem fog. Ebből megerősödve jönnek ki. A Hamasznak pedig kampó, az összes genyát levadásszák.
X2
2023-12-02 at 19:01
Két lovat egy seggel,hogy lehet megülni? Vagy,vagy usenka.
Hümmögő
2023-12-02 at 18:28
Ma már a New York Times, amerikai zsidó lap is megírta, hogy a Hamasz akciójáról legalább egy éve Izraelnek tudomása volt.
Sokan gyanakodtunk arra, hogy az okt.7-i akció mégsem váratlan volt:
Kérdés- mit akart a Hamasz elérni, hogy vágóhídra vitte a gázaikat?
Mit akart Izrael elérni, hogy vállalta a saját állampolgárainak, “arányos áldozatát”, azaz odadobta őket. Esélyt látott abban, hogy kiírtsa a gázai övezetet?
Esélyt látott abban- Egyiptommal együtt, hogy a Földközi tengeren Arafat által megbízott angol cég által feltárt, és az EU nyomásra elindított gázkitermelésből a palesztinoknak járó részt, ami lehetővé tenné az önálló palesztin állam önfenntartását ne kellejen odaadani:
Sok ok kérdés: majd megtudjuk az okokat, a szándékokat.
Izrael eddig egyetlen ENSZ határozatot nem hajtott végre, és az nyílvánvaló volt/lehetett a Hamasznak is, hogy népírtást követnek el, bármit is mond a világ.
Hány arabot/palesztint, hány iránit és más nemzetbelit likvidáltak célzottan?hol terrorista, hol atomtudós, hol meg ki tudja milyen címkével ellátva őket.
Királytigris
2023-12-02 at 18:13
Mi lett volna, vagy mi lenne, ha azt a temérdek ENSZ határozatot, ami ebben az ügyben született, mondjuk megvalósítanák?
lKeljfel Julcsi
2023-12-02 at 17:49
És mi lett volna, ha az arabok / állítólagos palesztinok nem választották volna a Hamaszt??
Mi lett volna, ha elfogadtak volna egy- CSAK EGY béke ajánlatot?
Mi lenne , ha nem a zsidók, illetve Izrael teljes elpusztításat akarnák??
Akkor békésen élhettek volna együtt, lenne most egy ország részük.
De ha a worse case bejön, akkor az arab országokba menjenek a “kedves” és ” békés” palesztinok.
Mert mindenki tudja, hogy nekik nem a béke hanem a háború kell.
Béla
2023-12-02 at 17:42
Az Egyesült Államok “semmilyen körülmények között nem fogja engedni, hogy… ostrom alá vegyék a Gázai övezetet.
Már régóta ostrom alatt áll a gázai övezet, mégis nem veri nagydobra, de a Pentagon napi rendszerességgel szállítja a kéréseknek megfelelően összeállított fegyverpakkokat Izraelnek.
A Bloomberg által megvizsgált dokumentumok szerint a Pentagon jelentősen kiszélesítette a szállítandó haditechnikai eszközök körét: az Apache-ok okosrakétáitól kezdve a bunkerromboló rendszereken és katonai járműveken keresztül egészen az éjjellátó készülékekig terjed a skála. Októberben például egyetlen tételben szállított 36 ezer lőszert az Apache-okban használt gépágyúkhoz, 1800 darabot az M141 bunkerromboló rendszerből és 3500-at az éjjellátókból.
Muki
2023-12-02 at 17:33
15.ezer halott. A másik háborúban már félmillióan meghaltak mégsem sokalják ,és küldik értelmetlenül a fegyvereket .Mert megéri mi?
Ungarn über alles !
2023-12-02 at 17:25
nem is kell FososDzsó vagy a félvér Ribancának az engedélye a kitelepítéshez – elfognak onnan takarodni az arabok cigányai, ha már nem tudnak kényelmesen élősködni, meg bombákat és terrorista kölköket gyártani