A gyöngyöspatai roma gyerekek érdekeit kell szem előtt tartani – így reagált a nemzetiségi ombudsmanhelyettes nyilatkozatára az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
Gyöngyöspatán a szegregáció a balliberális kormány idején, az önkormányzati iskolafenntartás időszakában alakult ki. 2010 után, amikor az állam átvette az iskolák fenntartását, többek között az esélyegyenlőség biztosítása érdekében , megszüntette ezt az állapotot az iskolában. A korábbi szegregáció miatt indított és évek óta tartó perben a bíróság végül kimondta, hogy az államnak és az önkormányzatnak 100 millió forintos kártérítést kell fizetnie a roma családoknak. Mi nem vitatjuk, hogy kár érte a gyerekeket, a minisztérium álláspontja azonban az, hogy elsősorban a gyöngyöspatai roma gyerekek érdekeit kell szem előtt tartani: az oktatásban érte őket kár, ezért nem pénzzel, hanem oktatással, fejlesztésekkel, képzéssel, nyelvtanulással kell kárpótolni ezeket a gyerekeket. Ezzel tudunk segíteni nekik abban, hogy boldoguljanak az életben, hogy érettségit, szakmát szerezzenek, és akik tudnak, azok továbbtanuljanak. Így lesz ezeknek a gyerekeknek a jövőben munkájuk, jövedelmük, megélhetésük. Ma már minden tankerületi központban antiszegregációs munkacsoport működik azért, hogy elősegítse az integrációs törekvéseket. Kiemelt feladatként foglalkozunk a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók megsegítésével, integrációjával – áll az Emmi közleményében.
Szerdán a nemzetiségi ombudsmanhelyettes azt közölte: az elmúlt napokban aggodalommal követte az oktatási szegregáció miatt megítélt kártérítésekkel kapcsolatos gyöngyöspatai eseményeket, részletesen vizsgálni fogja a történteket és elvi állásfoglalást ad ki.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS