Már többször beszámoltunk Bajnai Gordonék legocsmányabb projektje, az ezalenyeg.hu ámokfutásairól, mindannyiszor azt gondolva, hogy elértük a „baloldali erkölcs” legmélyére. Tévedtünk. A véresszájú klaviatúra-leninfiúk ismét alkottak, az érdi baloldallal karöltve ocsmány módon gúnyolódik az intenzív osztályon életéért küzdő Aradszki András kormánypárti képviselőn.
Még november 20-án derült ki, hogy Aradszki András megfertőződött a koronavírussal, a pártja által kiadott tájékoztatójában pedig arról írtak, hogy a KDNP frakcióvezető-helyettesét az intenzív osztályon kezelik. Aradszki azóta is az életéért küzd, így teljesen védekezésképtelen állapotban érte az Ezalényeg.hu nevezetű álhírportál eddigi egyik leggusztustalanabb támadása, amelyben arról írnak, hogy a „szenteskedő” Aradszki „lapít” a Szájer-ügyben. A valóság azonban az, hogy a KDNP frakcióvezető-helyettese jelenleg az intenzív osztályon küzd a koronavírussal, és esélye sem volt reagálni a portál támadására. Igaz, önmagában az sem teljesen világos, hogy a szennyportál milyen összefüggésben látja szükségesnek Aradszki megnyilvánulását az ügyben.
A cikk annyira felháborítóra sikeredett, hogy még az érdi baloldal is jobbnak látta elhatárolódni, ez azonban – mint egy helyi blog bejegyzéséből kiderült – leginkább csak színjátéknak tűnik, a Bősz-Csőzik páros pedig még segíthette is a szennyportál ocsmányságainak terjesztését a városban.
Az erdioldal.blog.hu ugyanis jelezte, elképzelhetetlen, hogy ne tudott volna az ezalenyeg.hu tevékenységéről például Bősz Anett, aki nem sokkal azután jelentkezett be az érdi választókerületben való jelöltségért, hogy Aradszki megbetegedett volna. A blog szerint az álhírportál és az érdi baloldal ezer szállal kötődik egymáshoz, hiszen az Ezalényeg komoly anyagi és humán erőforrással támogatja a baloldalt, közöttük az érdit is. A lap továbbá emlékeztetett:
Csőzik a kampányában jelentős szerepet játszó Boldogulj Érden oldalról is szemrebbenés nélkül állította, hogy semmi közük hozzá, de ezt már tényleg csak a totálisan agyatlanok hitték el neki.
A blog szerint az is furcsa, hogy az ezalenyeg.hu érdi Facebook-oldala több embert is letiltott, hogy azok ne láthassák első kézből a posztokat, és akik az előző, fideszes vezetésű önkormányzatnál dolgoztak.
Vajon honnan tudta Zentai és Páva, valamint az Aradszkiról szóló gyalázatos cikket jegyző rejtélyes „hírszerkesztő” a budapesti Dohány utcából, hogy kiket kell vagy érdemes letiltani? Kézenfekvő a gondolat, hogy a helyi baloldal vezetőitől, akiknek kellő helyismeretük van és akik tudják, kiket szükséges távol tartani az oldaltól
– fogalmazott az erdioldal.blog.hu. Nem kizárható, sőt kézenfekvő feltételezés az is, hogy a jelöltként már megnevezett baloldali politikusokat bevonják a helyi kommunikációs stratégia kialakításába, hiszen elsősorban az ő érdekük az ellenfeleik lejáratása, bármilyen lehetséges eszközzel. Ezek alapján nem sokat érhet Bősz Anett elhatárolódása az Ezalényeg Aradszkit gyalázó cikke miatt, legfeljebb egy közepesen gyengére sikeredett színjátéknak felel meg.
Forrás: erdiloldal.blog.hu/PS; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS