Toroczkai László volt alelnök vezetésével titkos egyeztetésen tárgyalt a Jobbik belső ellenzéke tegnap délután arról, hogy kiszakadnak-e a pártból – tudta meg a Magyar Idők. Toroczkai a 24.hu-nak adott interjúban fejtette ki: nem árt, ha egy pártvezetésnek van valamilyen ideológiai alapja, különben négy év múlva a parlamentbe jutásért fog harcolni.
A Magyar Idők több forrásból arról is értesült, hogy a Jobbik a pénzügyi összeomlás határán van, emiatt a párt gazdasági vezetői radikális intézkedésekkel próbálják csökkenteni a kiadásokat, így mások mellett kiköltöznek a budapesti Bécsi úti kampányközpont épületéből. Toroczkai a 24.hu-nak adott interjúban úgy fogalmazott: a következő választáson már a bejutási küszöbért fog küzdeni a Jobbik, ha ezen az úton halad tovább olyan marketingesek tanácsai alapján, akik semmit nem tudnak a valóságról. Mint mondta, nem hisz abban, hogy választást lehet nyerni úgy, hogy műanyag táblákra felrajzolgatunk halmazokat, és azt mondjuk, hogy az elnök ma ehhez, holnap pedig ahhoz a csoporthoz szóljon.
Nem így működnek az emberek. Az nem árt, ha van valamilyen ideológiai alapunk, de az a legfontosabb, hogy a választópolgárok nem eszerint nyerhetők meg
– tett hozzá a volt alelnök, aki arra is kitért, hogy a Sneider Tamásnak és Szabó Gábornak írt levelére továbbra sem kapott választ. Erre Toroczkai jövő keddig adott időt, akkor jelenti be, hogy marad-e a Jobbikban vagy elhagyja a pártot. Ennek ellenére továbbra is a médián keresztül üzengetnek egymásnak Sneiderrel, aki tegnap a Hír TV-ben reagált Toroczkai szavaira.
Amikor láttam az interjút, elkezdtem keresgélni a fontos leveleim között, láttam egy üzenetet, és ebben az állt, hogy a tisztújításon elmondott beszédét küldjük el neki. Jeleztem Szabó Gábor pártigazgatónak, hogy válaszoljon Toroczkai László levelére
– mondta a pártelnök.
Forrás: Magyar Idők; Vezető kép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS