Európai Bizottság trösztellenes vizsgálatot indított, ezzel egyidejűleg előre be nem jelentett ellenőrzéseket végzett több, a földgázellátással, -szállítással és -tárolással foglalkozó németországi vállalat telephelyén, mert a gyanú szerint megsérthették a piaci erőfölénnyel való visszaélést tiltó uniós versenyszabályokat – közölte a brüsszeli testület csütörtökön.
Az Európai Bizottság közleményében arról tájékoztatott, hogy az érintett vállalatoknál végzett razzia előzetes lépést jelent a feltételezett versenyellenes tevékenység kivizsgálására, de hangsúlyozzák, hogy a vizsgálat megindítása még nem jelenti azt, hogy bizonyítást nyert volna a jogellenes versenykorlátozó magatartás. Közölték, hogy a trösztellenes eljárás teljes mértékben tiszteletben tartja a védelemhez való jogot, különösen az érintettek meghallgatáshoz való jogát.
A bizottsági tájékoztatás szerint nincs törvényes határidő a versenyellenes magatartással kapcsolatos vizsgálatok befejezésére.
Időtartamuk számos tényezőtől függ, beleértve az egyes esetek összetettségét, az érintett vállalkozások együttműködésének mértékét az Európai Bizottsággal, valamint a védelemhez való jog gyakorlásának terjedelmét
– tette hozzá közleményében a brüsszeli testület.
Információk szerint az Európai Bizottság trösztellenes vizsgálata mások mellett az orosz Gazprom energiavállalatot érinti, amely egyike a Németországban gáztározókat üzemeltető cégeknek. A gyanú szerint az orosz energiaóriás jogtalanul emelte meg az energiaárakat Európában, illetve energiahiányt okozott az Európai Unió tagországaiban.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA POOL/Stephanie Lecocq
Facebook
Twitter
YouTube
RSS