Elismerte Venezuela ideiglenes államfőjeként Juan Guaidót, az ellenzéki többségű törvényhozás elnökét csütörtökön az Európai Parlament (EP). A brüsszeli plenáris ülésen nagy többséggel jóváhagyott határozatában a képviselőtestület arra szólította fel az Európai Unió intézményeit és tagállamait, hogy járjanak el hasonlóképpen, s ismerjék el Guaidót a dél-amerikai ország egyetlen legitim elnökeként, amíg ki nem írnak szabad, átlátható és tisztességes választásokat.
A képviselők üdvözölték, hogy a világ számos demokratikus országa már így döntött az utóbbi napokban. Az Európai Parlament határozottan elítélte a Nicolás Maduro vezette rezsim által gyakorolt elnyomást és erőszakot, amely már sok emberéletet követelt, valamint szolidaritását fejezte ki Venezuela lakosságával. A dokumentumban követelték, hogy a hatóságok vessenek véget az emberi jogok megsértésének, és állítsák bíróság elé a felelősöket. Végezetül az EP megerősítette a venezuelai parlament iránti támogatását, amely – mint közölték – az országban az egyetlen legitim, demokratikusan megválasztott intézmény, és ezért mielőbb helyre kell állítani a jogköreit.
Európa nem maradhat közömbös, amikor az emberi jogok és a demokrácia védelméről van szó. Európa nem pusztán egy hely, hanem egyúttal egy eszme és egy törekvés is. A venezuelai tüntetők nem európaiak, de ugyanazokért az értékekért harcolnak, mint mi
– hangsúlyozta Esteban González Pons, a néppárti EP-frakció alelnöke.
Az Egyesült Államok mellett a latin-amerikai országok többsége is szinte azonnal elismerte a magát múlt héten ideiglenes elnökké nyilvánító Juan Guaidót, de az Európai Unió óvatosabban nyilatkozott eddig. Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, illetve több tagállam, például Németország, Franciaország és Spanyolország nemrég hangsúlyozta: készek elismerni Juan Guadiót, ha napokon belül nem írnak ki választásokat Venezuelában.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS