Befogadta az Európai Parlament petíciós bizottsága azt a beadványt, amelyben arra figyelmeztetnek, hogy Szlovákia szembemegy a saját alkotmányával is, amikor azokat a felvidéki magyarokat, akik felvették a magyar állampolgárságot, megfosztja alapvető jogaiktól. A független Szlovákiát elsősorban az államalkotó nemzet érdekében alapítottuk – jelentette ki szerdán Robert Fico kormányfő. Úgy fogalmazott, hogy „az államalkotó nemzet hátrányára az itteni kisebbségiek saját gondjaikat helyezik előtérbe, mint ha szlovákok nem is élnének az országban”, és felhívta őket arra, hogy „hagyják abba a zsarolást”.
A közelmúltban befogadta az Európai Parlament petíciós bizottsága azt a beadványt, amelyben arra figyelmeztetnek, hogy Szlovákia szembemegy a saját alkotmányával is, amikor azokat a felvidéki magyarokat, akik felvették a magyar állampolgárságot, megfosztja alapvető jogaiktól is – jelezte ezzel kapcsolatban Lomnici Zoltán volt főbíró, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke. Ő a szlovák állampolgárságától megfosztott Gubík Lászlóval közösen kérte az uniós parlamenttől, hogy tűzze napirendjére ezt az ügyet. Lomnici hangsúlyozta, hogy nem politikai, hanem kifejezetten jogi kérdésről van szó, amikor a kettős állampolgárság kizárásáról rendelkező szlovák törvényt támadják. A pozsonyi alkotmány ugyanis kimondja, hogy szlovák állampolgárságától senkit nem lehet megfosztani, ha az érintett ezt kifejezetten nem kéri. A vitatott jogszabály szerint viszont aki más ország állampolgárává vált, szlovák állampolgárságát automatikusan – jogorvoslati lehetőség igénybevételének lehetősége nélkül – elveszíti. A jogbiztonság súlyos sérelmét jelenti tehát, ha valamelyik uniós tagállamban egy, a nemzeti alkotmányban biztosított alapjogot semmibe vesznek – hangsúlyozta Lomnici.
A petíciós bizottság döntése önmagában nem jelenti azt, hogy az Európai Parlament valóban napirendre tűzi a beadványt – jelezte Lomnici. Ehhez a képviselők többségének támogatására van szükség, de úgy tudja, hogy a néppárti és a szocialista frakció is kész megvizsgálni ezt a kérdést.
Tovább a teljes Nol cikkre.
foto: parameter.sk
Facebook
Twitter
YouTube
RSS