Pesti Srácok

Az európai rezsiválságnak egyértelműen Brüsszel és Timmermans a felelőse

Az európai rezsiválságnak egyértelműen Brüsszel és Timmermans a felelőse

Klímavédelmi programnak álcázott adóemelés – nagyjából így foglalható össze, mi áll az európai rezsiválság hátterében. Miközben hazánk az élő példa arra, hogyan lehet a klímavédelmi célokat úgy megvalósítani, hogy az ne terhelje a lakosság pénztárcáját, Brüsszel az átlagemberekkel fizettetné meg a környezetvédelem többletköltségeit.

Mint ismert, Magyarország egyike azon két tagállamnak, ahol az elmúlt két évben is csökkent a lakossági gáz- és áramár, emellett azonban hazánk képes lesz betartani a 2050-re kitűzött klímavédelmi céljait. Brüsszel azonban a környezetvédelem címszavával megkezdte az európai hagyományos energiatermelés leépítését, a gáz- és árampiacot ugyanakkor minden átmenet nélkül liberalizálták, ezzel teljes mértékben kiszolgáltatták az embereket és vállalkozásokat az energiaszolgáltatóknak. A válság előjelei már tavasszal észlelhetők voltak, az EU azonban fél éven át tétlenkedett, így most Frans Timmermans a hiba korrigálása helyett a gáz és az áram árának megemelésében látja a szükségmegoldást.

Az áremelés ráadásul kiterjedne nemcsak a közúti közlekedésre, de az épületekre is, azaz a multinacionális vállalatok megadóztatása helyett Brüsszel a lakás és autótulajdonosok pénztárcáját terhelné. Magyarország a V4-ekkel közösen a családok védelmére hivatkozva vétózza a multicégeket védő brüsszeli álláspontot.

Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.