Donald Trump győzelme az amerikai elnökválasztásokon segít az Iszlám Állam nevű terrorszervezet afganisztáni szárnyának új tagokat toborozni – közölte a Khaama Press afganisztáni hírügynökség a dzsihadisták egyik rangidős parancsnokára hivatkozva.
Ez a fickó komplett őrült. Zsigeri gyűlölete a muszlimok iránt jóval egyszerűbbé teszi a dolgunkat, mert ezrével toborozhatunk új tagokat.
– vélekedett Abu Omár Horászáni, aki a Khaama Press szerint a Reuters brit hírügynökségnek adott interjút.
Az Iszlám Állam afganisztáni parancsnokának kijelentései azt követően hangzottak el, hogy Trump megfogadta legyőzik a “radikális iszlamista terrorizmust, ahogy megnyerték a hidegháborút is“. Ugyanakkor Trump kevés részletet osztott meg arról, hogy mik a tervei a különböző szélsőséges csoportokkal, köztük az al-Kaidával, a tálibokkal és az Iszlám Állammal szembeni küzdelemben.
Az afganisztáni radikális iszlamista tálibok a múlt hét közepén, röviddel megválasztását követően szólították fel Donald Trumpot, hogy vonja ki az amerikai csapatokat a közép-ázsiai országból.
Afganisztánban még mindig nagyon rossz a biztonsági helyzet, és a szélsőséges iszlamista tálibok több területet ellenőriznek Afganisztánban, mint bármikor korábban az Egyesült Államok 2001-es inváziója óta és az Iszlám Állam is megvetette lábát. A dzsihadisták Horászán néven új tartományt akar kiszakítani maguknak kelet-afganisztáni területeken, egyes pakisztáni körzetekkel kiegészítve.
MTI Fotó: betyarsereg.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS