A Belgrádban tartózkodó migránsok a magyar népszavazás eredményeire várnak. Állítólag az a hír terjedt el közöttük, hogy a végeredménytől függetlenül hamarosan megnyitják számukra a magyar határt.
A Szerbiában várakozó migránsokról készített riportot az M1 Híradója – írja a Magyar Idők. Az ott várakozó bevándorlók közötti feszültség folyamatos növekedéséről számoltak be a helyiek elmondása alapján is, több helyütt aláírásgyűjtésbe kezdtek a táborok felszámolásáért, vagy legalább azért, hogy a településeken kívül hozzák létre azokat.
A belgrádi tudósítás szerint ugyanakkor az ott várakozó migránsok nagy figyelmet szentelnek a magyarországi népszavazásnak. Muci Attila azt mondta: olyan hírek, információk terjednek körükben, hogy a népszavazás után Magyarország esetleg már hétfőn megnyithatja előttük a határait, és továbbhaladhatnak a kiszemelt európai uniós ország felé. A migránsok készen állnak arra, hogy a lehető legrövidebb időn belül – akár már hétfőn – tovább induljanak Magyarország felé – tette hozzá. A tudósító kitért arra is, hogy a szerb fővárosban a migránsok ételosztáskor hosszú sorokban várakoznak, mindennapossá vált a dulakodás, és sokszor közülük is beállnak az önkéntesek közé, hogy fegyelmezzék a tolakodókat.
Nem hivatalos értesülések szerint Szerbiában jelenleg 9-10 ezer illegális bevándorló lehet, többségük a horvát határnál és Belgrádban – tette hozzá.
Forrás: MTI/Magyar Idők
Fotó: Mohai Balázs; MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS