Romániában háromszor, négyszer többet keresnek az egészségügyi dolgozók magyar társaiknál – állította Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón. Az évekkel ezelőtt még harmincmillió román vendégmunkással riogató utódpárt alternatív valóságában Bezzegrománia elcsábítja a magyar orvosokat.
“Van egy bizonyos anyag, amelyből nem lehet várat építeni” – fogalmazott az ellenzéki politikus, aki szerint a “propagandagépezet” a napokban azt a szöveget adta a fideszes politikusok szájába, hogy Magyarországon európai színvonalú egészségügy van. Hozzátette, ennek ellentmond, hogy állítása szerint két év alatt már negyven magyar orvos vállalt munkát Romániában, továbbá az egészségügyben tömegesek felmondások vannak, és szinte minden héten bezár egy sürgősségi osztály. Kifejtette, egy bokaprotézisre hat évet, egy térdprotézisre négy évet, egy szívműtétre pedig két évet kell várni. Korózs Lajos kiemelte, az egészségügy rendbetételéhez hiteles vezetőre és programra lenne szükség, továbbá egy olyan apparátusra, amely – a tervezett elbocsátások után – végre is tudja hajtani a helyes elképzeléseket.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS