Kiszivárgott az Egyenlítő blog levelezőlistájának a tartalma, amely először az Indexen jelent meg. A levelezésekből kiderül: nem egyszer kapott MSZP-s szerkesztői utasításokat a blog. A szerkesztőknek több alkalommal maga Török Zsolt, a szocialista párt szóvivője írt, szavait Oroszvári Péter, a párt ifjúsági tagozatának egykori elnökhelyettese juttatta el. Török Zsolt ezt közölte:
„Hölgyek! Urak! Elvtársnők! Elvtársak! És vaskohászok! Ez már a vég szokott volt lenni. Nálunk, még Feri próbált újabb és újabb kommunikációs csapatokat, majd vezetőket szerződtetni. Aztán még több értekezlet, ahol a kormányzati, a párt és a frakció kommunikációját kellett összehangolni. És most ím, eljött e szép nap: http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/uj-kommunikacios-igazgato-a-fideszben- 1120644 Kocsi Mátét felkérte az “Úr”, hogy légyen Ő az a gyakorló politikus, aki összehangol, vezet, és fergetegesen megjavítja a kommunikációt 🙂 És Máté, a Kocsis, aki az nagy Józsefvárosát vezeté, el is fogadá e nemes felkérést 🙂 Máté egyébként Józsefváros polgármestere, ahol jó a közbiztonság, ezért Ő a Rendészeti Bizottság elnöke is, s emellett most kommunikációs igazgató lett. Ja, és szereti Dörgicsét, meg a 32 milliós számot, amiről a volt tanácsadója rendszeresen értekezik blogjában. Ez egy jó hír. Ha vannak blogger ismerősök, akkor érdemes ezen aláfestő gondolatokat is eljuttatni hozzájuk. Elvtársi üdvözlettel: Török Zsolt, aki egyben Bernát :)”
Lécci, számoljatok már be a rezsicsökkentéses átverésről
Nem ez volt az egyetlen eset, hogy Török Zsolt tanácsokat adott. Egy másik levélben Török kifejezetten Oroszvárit és Németh Gábort, egy korábbi szerkesztőt kért meg arra, hogy számoljanak be a Fidesz rezsicsökkentéses átveréséről, csatolva egy 25 ezer forintos távhőszámlát, amin a 10%- os csökkenés 540 forintra jött ki – derül ki az Átlátszó oktatás leveléből, melyben beszámolnak a levelezőlistán olvasottakról.
Oroszvári Péter egyébként maga is kért a blogtól, tavaly Bajnai felbukkanásakor ezt írta:
„Hölgyek, urak,
Kérnék mindenkitől egy írást, Bajnai: Együtt? címmel.. egyenként fogom kitenni őket. Lehet pozitív, kritikus, őszinte, demagóg, bármi.. Én is megírom a magamét. Mindegyik kikerül, tartalmától függetlenül.
OP”
Álljunk már le egy kicsit az LMP ekézésével
Bizonyos OP az LMP-Együtt “szakadásakor” is megnyilvánult. Akkor ezt írta a blognak, amelyről egyébként azt állította, hogy semmi köze hozzá:
„Sziasztok, egy kicsit álljunk le az LMP ekézésével – ha javasolhatom – mert az a szintű fika amit tegnap a nyakukba toltunk könnyen kontra produktív lehet. Szerintem próbáljuk ki, hogy egy pár napig nem foglalkozunk velük, csak ha valami nagy dolog történik… Ne indítsunk új szavazást, ne osszunk meg cikkeket amik az LMP döntés ellen vagy mellett korteskednek. Várjuk ki mit hoz a következő néhány nap. Persze ha újabb balhé van, akkor mehet, ami a csövön kifér.. És köszönjük meg Bajnai Gordon halálos ölelését, még éppen időben nyírták ki az LMP-t J. (ha minden jól megy…)
Köszönöm, OP”
Oroszvári egyébként korábban azt nyilatkozta, hogy “az Egyenlítő tévére többször próbálták már ráhúzni, hogy a Societas csinálja, de ez nem így van. Németh Gábor, aki a Societas tagja, korábban vezetője, valóban részt vesz a munkában, de különben semmi közünk hozzá”
Nemcsak Oroszvári és Török szólt bele a szerkesztésbe, így tett Gulyás Balázs, az MSZP józsefvárosi szervezetének alelnöke is. Ő azt kérte, hogy senki ne írjon demagóg módon, vagy otromba stílusban, hogy ne essenek abba a hibába, mint Gyurcsányék szakadása kapcsán.
Vérre mennek egy blogverseny miatt
Az MSZP-s utasítások mellett egészen elképesztő levelezés folyt a Goldenblog versenyről is, amit úgy tűnik, mindenáron meg akarnak nyerni. Ez a korábbi években is így volt, egy alkalommal például fizetett hirdetésben (!) kerestek szavazókat.
Ami most tudható, hogy a bloggerek az MSZP székházban és pártirodákban akarnak szavazatokat gyűjteni, ellenfeleikről pedig a következőképpen vélekedtek:
„Ha bevetjük az “atomfegyvert” (ha jól értem szavaztatás), akkor a feldühödödt kétfarkú is intenzívebb kampányba kezd, amivel rosszul járhatunk. Egyelőre próbáljuk meg hagyományos fegyverrel megnyerni. Ha nem megy akkor kell végiggondolni. (A hirdetés szövege kész, tehát szükség esetén elég gyorsan be tudjuk vetni).”
Ezután pedig rátérnek arra, hogy szerintük a Kétfarkú Kutya Pártot az atlatszo.hu oknyomozó portál fizeti, ezért “tolja” a kampányukat.
Az Egyenlítő korábbi szerkesztője, Németh Gábor állítja, még ha másként is értelmezhetők a levelek, a politikusok csak ötleteket adtak, nem szerkesztették a blogot. Mint az Indexnek elmondták, Török Zsolt csak külsősként írogatott a listájukra, nem is volt tagja annak, és talán valakitől megkapta a címet, azért küldte oda a leveleit.
Oroszvári Péter pedig Németh szerint személyes okokból ír tanácsokat a szerkesztőségnek. Ő ugyanis Németh Gábor legjobb barátja.
Forrás: Hír 24
Fotó: vastagbor.blog.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS