Szeretettel várja az MTK – de igazából bármelyik magyar csapat – a német válogatott új csillagát, Timo Wernert. Gulácsi Péter csapattársa állítólag azért kért cserét, mert besokalt a Besiktas szurkolók biztatásától. Keringési problémai lettek, s hiába kapott füldugót, el kellett hagynia a pályát a Besiktas–Leipzig Bajnokok Ligája-meccsen.
A RB Leipzig játékosa, Timo Werner állítólag besokallt attól a hangulattól, amit a török Besiktas szurkolói teremtettek a keddi Bajnokok Ligája-mérkőzésen, ezért a 32. percben lecseréltette magát. Az isztambuli stadionban körülbelül 37 ezer néző volt kint, és szokás szerint a hazai csapatot felemelő, a vendégegyüttest megbénító atmoszférát teremtettek. A német futball nagy ígéretének számító, villámgyors Werner nem bírta (pedig azért Németországban is vannak igazi katlanok, példál Dortmundban), Gulácsi Péter csapattársa hiába kapott füldugót, végül lejött a pályáról.
A játékos később elmondta, nem tudott a meccsre koncentrálni. A német Bild úgy tudja, hogy Wernernek keringési problémái is lettek, szédülni kezdett, ezért kellett lejönnie. A BL-újonc Leipzig végül 2–0-ra kikapott. A csapat menedzsere elismerte, hogy a hazai szurkolók által teremtett hangulat megbénította őket. „Lehetetlen olyan atmoszférára felkészíteni a csapatodat, mint amilyen itt van. Fülsüketítő volt a hang, és ez már a meccskezdéstől hatott ránk” – nyilatkozta Ralph Hasenhüttl. Érdemes megnézni ezt a videót, már így is átjön a hihetetlen hangulat, egészen egyszerűen libabőrös lesz tőle az ember, kis túlzással már látja maga előtt az Egert ostromló török hadakat:
Ezért is írtuk némi gúnnyal, a magyar bajnokságot övező visszafogott érdeklődésre célozva, hogy szeretettel várjuk Wernert az NB1-ben. Fülsiketítő hangorkánra nem számíthat, így füldugóra sincs szüksége. Sajnos.
Fotó: Telegraph.co.uk
Facebook
Twitter
YouTube
RSS