A járvány terjedése szempontjából nem biztonságos országnak nyilvánította Romániát és Bulgáriát Roberto Speranza egészégügyi miniszter pénteken. Ez azt jelenti, hogy a két országból beutazókra kéthetes karantén-kötelezettség vonatkozik.
Olaszország most először rendelt el karantént európai uniós tagállamból érkezőkkel szemben. Roberto Speranza bejelentette, hogy mindazok, akik az utóbbi tizennégy napban Romániában vagy Bulgáriában tartózkodtak, és visszatérnek Olaszországba, az érkezésüktől számított tizennégy napban karantén-kötelezettség alá esnek, akár olasz, akár más állampolgárságú beutazóról legyen szó.
A járványt még nem sikerült legyőzni, továbbra is óvatosság és figyelem a jelszó
– mondta az egészségügyi miniszter. Hozzátette, hogy ugyanez az óvintézkedés vonatkozik a schengeni övezeten és az Európai Unión kívüli európai országra is.
Olaszország június 3-án nyitotta meg külső határait. A fertőzöttek számának növekedése nyomán az olasz egészségügyi hatóságok ismét óvintézkedéseket vezettek be először a Bangladesből beutazók, majd további országok utasai esetében. Július 9-től beutazási tilalmat rendeltek el a kiemelten járványveszélyes országokból érkezőkkel szemben. Ezen a 16-os listán szerepel Bahrein, Brazília, Bosznia-Hercegovina, Chile, a Dominikai Köztársaság, Észak-Macedónia, Kuvait, Moldova, Omán, Örményország, Panama, Peru, valamint Banglades is. Július 16-tól a listára felkerült Szerbia, Montenegró és Koszovó. Az EU-országokból, valamint Svájcból, Norvégiából és Izlandból érkezők karantén nélkül léphetnek be Olaszországba. Kivételt mostantól Románia és Bulgária jelent. A többi nem uniós államból – többek között Japánból, Kanadából és Marokkóból is – továbbra is csak munkavégzés vagy egészségügyi indok miatt lehet Olaszországba belépni, ebben az esetben is karantén-kötelezettséggel. Az elmúlt hetekben fény derült arra, hogy a karantén-kötelezettséget nem mindenki tartja be: Rómában a hatóságok több tucatnyi, a tiltás előtt érkezett bangladesit helyeztek rendőrök által őrzött karanténközpontokba, mivel nem tartották be az előírásokat. Az északkelet-olaszországi Veneto tartomány kormányzója is hatósági fellépést szorgalmazott a Szerbiából érkezők karantén-kötelezettségének szigorúbb ellenőrzésére.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS