Luigi Di Maio olasz miniszterelnök-helyettes, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője kedden bejelentette, hogy Franciaországban találkozott a kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen több, mint két hónapja tüntető, úgynevezett sárgamellényes mozgalom vezetőivel.
“Ma egyet előreléptünk Franciaországban és találkoztunk Christophe Chalencon sárgamellényes vezetővel és az Ingrid Levavasseur által vezetett Állampolgári Kezdeményezés Tömörülése (RIC) európai parlamenti jelöltjeivel” – írta Di Maio a közösségi oldalakon. Az olasz miniszterelnök-helyettes – aki már január elején támogatásáról biztosította a francia sárgamellényeseket – “szép találkozásról” írt, “az elsőről a számos további előtt, amelyen országainkról, a szociális jogokról és a közvetlen demokráciáról beszéltünk”.
A változás szele átszelte az Alpokat. Ismétlem: a változás szele átszelte az Alpokat
– fogalmazott az olasz politikus. Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) jelezte, hogy a találkozóra a párizsi régióban került sor, és a követező hetekben Rómában is találkozni fognak a felek. A francia elnöki hivatal nem kívánta kommentálni a hírt az AFP francia hírügynökségnek. Ingrid Levavasseur, egy 31 éves kétgyerekes normandiai ápolónő, aki a kezdetek óta a sárgamellényes mozgalom egyik arcának számít, január 24-én jelentette be, hogy önálló listát állít sárgamellényes társaival a májusi európai parlamenti (EP-) választásokra. A RIC néven bemutatott listán még csak tíz név szerepel a szükséges 79-ből, köztük Christophe Chalenconé. Miután a párttá formálódás számos bírálatot váltott ki a sárgamellényesek körében, a listáról múlt héten ketten visszaléptek. A kezdeményezés célja február közepéig – pályáztatás alapján – összeállítani a 79 névből álló teljes listát a Franciaországban május 26-án esedékes EP-választásokra.
A francia hírügynökség megkeresésére a párizsi olasz nagykövetség azt közölte, nem volt tudomása az olasz miniszterelnök-helyettes látogatásáról. Párizs és Róma között nagyon feszült a diplomáciai viszony azóta, hogy Olaszországban 2018 júniusában kormánykoalícióra lépett a Matteo Salvini vezette bevándorlásellenes Liga és az elitellenes Öt Csillag Mozgalom. A két párt vezetője a közelmúltban látványosan támogatásáról biztosította a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen fellépő sárgamellényes mozgalmat. Salvini pedig egyenesen azzal vádolta meg Emmanuel Macron államfőt, hogy a népével szemben kormányozza a hazáját.
Forrás: MTI; Vezető kép: Bohusläningen
Facebook
Twitter
YouTube
RSS