Az angol-orosz rangadó már az Eb legelején elkezdődött, mielőtt a csapataik pályára léptek volna. A két tábor igazított egy kicsit Marseille utcáinak hangulatán, sőt az angolok rögtön a megérkezésüket követően heves barátkozásba kezdtek a helyi muszlim közösség tagjaival. Az orosz ultrák mentalitását ismerve, aligha fognak megfutamodni a kihívástól, s így a meccs nem a kezdő sípszóval fog kezdődni, és nem a hármas sípszóval fog végződni. Lássuk, mi jöhet a két bírói fütty között!
Az orosz válogatottnak szüksége volt a vezérváltásra. A brutálisan túlárazott, kultúraidegennek megmaradt Fabio Capello (Don Fabio és stábja nem akart alkalmazkodni a jellegzetes orosz viszonyokhoz; így pl. folyamatos nyelvi problémák adódtak az edző, a pályaedzők és a játékosok között) távozása a kapitányi posztról szükségszerű döntés volt a 2014-es VB-bukást követően. Pedig úgy tűnik, hogy az olasz középpályás védekezésre és irányítókra építő „iskola” jól illeszkedhetne a jelenlegi orosz játékosállományhoz. Szerény véleményünk az, hogy Leonyid Szluckij „tábornok” érkezése a CSZKA Moszkvából (a ’12-13-as szezontól zsinórban háromszoros bajnok a klubbal), akár még csoportelsőséget, a biztos továbbjutást is elhozhatja a „kétfejű sasoknak”. Szluckijjal megváltoztak a prioritások, a válogatottat klubszerűsítették – a cél a stabilitás és a közösségépítés.
Moszkvai recept
A szakvezetés visszatért a hagyományos, jól bevált moszkvai hadrendhez, a válogatott száz százalékig „orosz kézben van”. Ovcsinnyikov, a Lokomotív korábbi legendás kapusa és Szluckij mester asszisztense a CSZKA-ban, továbbra is a stáb tagja maradt, ahogyan a Zenit asszisztens, CSZKA ikon Szergej Szemak is. Látható, hogy Szluckij mögött az egész orosz labdarúgás felsorakozott. Látszólag nincsenek belső ellentétek. A „nagy négyes” (Zenit, Lokomotív, Szpartak, CSZKA) behódolt, elfogadta az új vezért. A csapat gerincét Szluckij kezei alól kikerülő játékosok adják: a három CSZKA „veterán”, a két belső védő Berezuckij, Ignasevics, valamint a kiváló, de sokak számára ismeretlen kapus: Igor Akinfejev, az új generáció Lev Jasinja.
Olaszos oroszok
Szluckij taktikailag felkészült, rugalmas, újgenerációs tréner, ő az oroszok Massimiliano Allegrije. A selejtezősorozat meccsein 4-3-1-2 gyémántot játszatott az olasz középpályás labdabirtoklásra és labdaszerzésre építve, de klasszikus szélsők, „wingerek” nélkül; az oroszok játékának különlegességét, ellentmondását az adhatja, hogy nem játszanak labdabirtoklásra, nem pressingelnek. A remek szezont futó Krasznodaros, több poszton bevethető Fjodor Szmolov beépítésével biztosak lehetünk benne, hogy Szluckij váratlant fog húzni, váltani fog. A leginkább elképzelhető 4-3-3-esetén Szmolov, Kokorin (gyenge szezonnal a háta mögött) a széleken, befelé játszva, ékként pedig – várhatóan – a Zenites Artem Dzjuba fog szerepelni. Az osztogató, a kreativitásért felelős középpályás, azaz Szluckij kulcsembere az a Pavel Mamajev lesz az egész torna alatt, aki méltó utódja lehet a selejtezők alatt 10-est játszó veterán Sirokovnak (nem érne meglepetésként, ha szeptembertől Mamajev a Serie A-ban tűnne fel.) A 4-2-3-1-es felállásban Mamajev fellépve 10-est fog játszani, Golovin (Szluckij felfedezettje, a CSZKA fiatal tehetsége, őt érdemes lesz figyelni!) és Glusakov – az oroszok Kantéja, Fellainije – (aki a válogatott egyetlen „láthatatlan” vízhordója, box-to-box középpályása) pedig visszalépnek a védelem irányába. Még egy elképzelhető, de legkevésbé várható lehetőség: a 4-5-1-es védekező, alárendelt felállás, amiben Szmolov és Kokorin visszalépnek, besűrűsítve a középpályát, lezárva a passzirányokat, kontralehetőségekre várva. Allegrihez hasonlítható taktikai alapelve Szluckijnak a szélső védők részvétele a támadásépítésben (Szmolnyikov a jobb, Komborov a bal szélen). Szluckijt ismerve biztosra vehető, hogy az oroszok az angolok ellen sem fognak védekező felfogásban játszani. Támadni fognak, és a negyeddöntőig egyenes útja lehet Szluckij csapatának.
Pop, csapat, satöbbi
Ami az oroszoknak sikerült (csapatépítés), az nem megy az angoloknak lassan fél évszázada. Rendre olyan válogatottakkal érkeznek a nagyobb világeseményekre, amelyekben több kompromisszum és bulvársajtó van, mint focista. Roy Hodgson se tud kilépni az erikssoni hagyományok árnyékából, a csapat játékát és az összeállítást a legkevésbé sem a szükség, a cél vagy a logika diktálja, hanem a mindig hangos angol közvélemény. A Heskey-Owen kettős kötelező jelenlétéhez, a Lampard-Gerrard középpályához, a balszélre vezényelt Scholeshoz hasonlóan helyezi fel Hodgson a Vardy-Kane kettőst, miközben az összes valamirevaló brit csapat egy ékkel játszik hosszú évek óta. Rooney kihagyhatatlansága is inkább szól a Sun olvasóinak, mint az Eb-nek, ő a közepes szezont futó Manchesterből is lefelé lógott ki. S noha két csatár mögötti 10-es poszton képes kiválóan osztogatni, hasznossága és sebessége alapján nem lenne helye a pályán.
A kompromisszumoknak pedig ára van
Rooney és a két kezdő csatár miatt az angoloknak vagy a középpályás védekezést vagy a széljátékot kell feladniuk – mind a kettő idegen a hagyományaiktól és a már most beárazható sikertelenség okaként megint a hosszú bajnokságot és a téli pihenő hiányát fogják megnevezni az építkezés, valamint a tradíciókra gondosan odafigyelő, tervszerűen végzett szakmai munka helyett. A Premier League pont annyira kimerítő, amennyire a fél francia csapat futotta szét a nyitómeccsen tegnap a román válogatottat, és amelyben a pihenés nélkül teljes szezont játszó Payet (West Ham) és Giroud (Arsenal) szerezte a gólokat és középen Kanté (Leicester) darált. Az angoloknak ez eddig se ment, most se fog, de kifogást majd találnak. Lesz is rá idejük a csoportkör után.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS