Minden segítséget megad sofőrjeinek az Uber, akiktől engedély híján elveszik a rendszámot– ígéri Fekete Zoltán. A cég magyarországi vezetője hozzátette, ma 1200 sofőrök van, év végére 2000-re akarják bővíteni a számukat.
Az Uber február 19-től, azaz péntektől is úgy működik tovább, ahogy eddig – nyilatkozta Fekete Zoltán az origo.hu-nak. A cég hazai vezetője elmondta, 17 ezer támogató aláírást gyűjtöttek össze, amelyet el fognak juttatni az Emberi Erőforrások Minisztériumának. Hozzátette, „nem hagyjuk cserben az Ubert használó, támogató embereket. És a sofőrök családjait sem, akiknek a megélhetése múlik rajta” .
Mivel péntektől a hatályos jogszabályok értelmében az ellenőrző hatóság a helyszínen leszerelheti azoknak a sofőröknek a rendszámát, akik engedély nélkül dolgoznak, az Uber jogi segítséget is ígér alvállalkozóinak. Fekete Zoltán elmondta, a problémát az is okozza, hogy az engedélyeztetés hónapokig tartó bonyolult folyamat, a hatóság pedig nem készült föl ilyen mennyiségű engedély kiállítására.
Fekete Zoltán hangsúlyozta, az Uber nem taxi, nincs diszpécserközpont, nem lehet leinteni, nincs készpénzmozgás. Az Uber-felhasználók 80 százaléka alig, vagy egyáltalán nem taxizik. Az Uber minden út után számlát generál, ezért nincs zsebbe fizetés, nincs lehúzott turista.
Teljes cikk itt olvasható.
Forrás: origo.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS