Megkezdődött az újabb, harmadik mentési művelet kedden a thaiföldi Tham Luang barlangrendszernél, hogy kihozzák a még benn lévő négy gyereket és edzőjüket – közölte kedden a műveletet irányító tartományi kormányzó. Narongszak Oszotthakorn újságíróknak azt mondta: az öt embert együtt mentik ki. Hozzátette, hogy egy orvos és a thaiföldi haditengerészeti kommandó három tagja, akik azóta vannak a csoporttal, hogy felfedezték őket a múlt hét elején, ugyancsak kedden hagyják el a barlangot. Az akcióban 19 búvár vesz részt. Hozzátette azonban, hogy ez tovább fog tartani, mint az előző kettő, amelyek egyenként 11 órát vettek igénybe.
A tájékoztatón Jedszada Csokdumrongszuk, az egészségügyi minisztérium egyik vezető tisztségviselője azt mondta, hogy a barlangból elsőként kihozott négy gyerek már képes rendes ételt fogyasztani, bár nem ehet fűszereset, ami a thai konyhára jellemző. Azt is elmondta, hogy két gyereknek tüdőgyulladása lehet, de egyébként mind a nyolc kimentett gyerek általában egészséges és jókedvű.
Hangsúlyozta, hogy “a srácok focisták, erős az immunrendszerük”. Jókedvűek és örülnek, hogy kijutottak. Ennek ellenére pszichológus vizsgálja majd meg a lelki állapotukat is. Jó az étvágyuk, az orvosok azonban egyelőre fűszerszegény étrendet javasoltak nekik. Bár tettek némi engedményt, mert néhány gyerek csokis kenyeret kért.
A nyolc kimentett gyerek továbbra sem találkozhat szüleivel, nehogy fertőzést kapjon. Feltehetően még egy hétig lesznek kórházban, hogy elvégezhessék rajtuk a szükséges vizsgálatokat. Az orvosok közölték: a fiatal focisták nem fogadhatják el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség meghívóját az oroszországi labdarúgó-világbajnokság július 15-ei moszkvai döntőjére. Mint mondták, a fiúknak még kórházban kell maradniuk. A tévében viszont feltehetően megnézhetik a meccset.
A barlangrendszerben egy ifjúsági futballcsapat 12 tagja és az edző rekedt benn június 23-án. Vasárnap négy, hétfőn pedig további négy gyermeket mentettek ki. Kedden négy mentő és más járművekből álló gépkocsioszlop vonult a barlanghoz a mentés harmadik műveletéhez. A sötét esőfelhők elvonultak a nap folyamán, ami után fullasztó hőség tört rá a barlang környékére.
Anupong Paocsinda thai belügyminiszter elmondta, hogy hétfőn a barlangban járt Elon Musk amerikai nagyvállalkozó és átadott a mentőcsapatnak egy gyerekek méretére szabott kis tengeralattjárót – mentőkabint -, amelyet cége, a SpaceX gyártott. Az eszközt arra az esetre vitte oda, ha esetleg a továbbiakban szükség lehet rá a mentéseknél a barlangban.
A helyszínt felkereste hétfőn Prajuth Csan-Ocsa thai kormányfő. Üzenetét a kormányzó idézte, amely szerint a miniszterelnök azt mondta, nem szeretné, hogy ilyen incidens még egyszer előforduljon Thaiföldön.
MTI, Vezető kép: EPA/Csiangraj tartomány közönségkapcsolati irodája
Facebook
Twitter
YouTube
RSS