Köszönöm a kiállást és a támogatást! – mondta el egy videóban az újpesti rendőr járőr, akire még tavaly decemberben támadt rá késsel egy 35 éves férfi. A megsebesített egyenruhás 23 éves társa lelőtte a támadót, aki a helyszínen életét vesztette. A rendőr állapotáról egy videót osztott meg közösségi oldalán a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
A BRFK által közzétett videóban a férfi elmondta, hogy családi körben gyógyul, sorozatot és filmet néz, valamint mozgásképp néha elmegy sétálni. Sérülései kapcsán a járőr elmondta, hogy korábban kérdéses volt, megmarad-e a füle, de ma már jobban van. A kellemetlen érzés megvan még, érzéketlen picit, de jobban érzi magát. A varratait kivették, tud zuhanyozni, főleg éjjel fáj a sérülése, de napközben nincs annyira nagy fájdalma. A rendőr elmondta azt is, hogy sokan érdeklődtek, hogy van, és erre azt mondta, hogy olvasgatta az üzeneteket, szinte mindegyik szíven ütötte jó értelemben.
Köszönöm ezt a kiállást mellettük és a támogatást!
A rendőr járőr elmondta, hogy mesterségesen táplálták, de ma már ehet és otthonában még diétázik. Menne már dolgozni, de még nem tudja, mikortól állhat újra szolgálatba.
Korábban beszámoltunk róla, hogy szenteste napján két rendőr megmentett egy családot egy őrjöngő embertől Újpesten; a történtek miatt a járőr egyik tagja életveszélyesen megsérült, majd társa agyonlőtte a támadót. A sebesült őrmestert életveszélyes állapotban szállították kórházba, ugyanis a késszúrások több létfontosságú szervet is érintettek. Társát, a 23 éves rendőrnőt is kórházba szállították, hiszen a történtek miatt sokkos állapotba került. Mint arról írtunk már, azóta elképesztő magyarázattal állt elő a megmentett család ügyvédje, aki szerint a rendőrségnek sérelemdíjat kell fizetnie, mert a társa életét megmentő rendőrnő hibázott: úgy kellett volna tüzelnie, hogy senki nincs a lővonalban. A család ügyvédjének közlése szerint a család hálás a rendőrpárosnak, hogy időben odaértek, és a férfi nem jutott be a lakásukba, ennek ellenére sérelemdíjat kérnek a rendőrségtől.
Forrás: BRFK; Kiemelt kép: BRFK
Facebook
Twitter
YouTube
RSS