Teljesen másról akartam írni, de éppen nézegetem Elon Musk mémjeit, amik arról szólnak, hogy esetleg megvenné az MSNBC-t, és persze nézem az ezzel kapcsolatos balos hisztériát, ami nagyon szórakoztató. Pedig állítólag csak egy poén az egész. Vagy nem? Aki nem látta volna, Musk a napokban egy “vicces” posztban tényleg megkérdezte, hogy mennyibe kerül a csatorna, ami egyébként saját hibájából pénzügyi és morális csődben van, mert annyira túltolták a szivárványkommunizmust, hogy már senki nem kíváncsi rájuk. És ha emlékszünk, valami nagyon hasonló dolog történt a Twitterrel annak idején (“hála” neked, Jack Dorsey), mármint az, hogy az is kommunista volt, és Elon Musk megkérdezte, hogy „mennyibe kerül”. Aztán nem sokkal később meg is vette. De eszébe sem jutott volna megkérdezni akkor, hogy „mennyi az annyi”, ha egy újságíró nem viccelődik (talán pár sör után) azzal, hogy „ha ennyire tetszik, akkor vedd meg”. Ez a kis vicces szóváltás meg tulajdonképpen most úgy néz ki, hogy megmentette a nyugati világot, vagy talán elhalasztotta egy kicsit a pusztulását. És tulajdonképpen ennek az újságírónak köszönhetjük, még akkor is, ha ez nem így kerül majd be a történelembe.
Biztosan mindenki látta a Rendőrakadémianak azt a részét, amikor az egyik rendőr almát eszik, majd a csutkát kihajítja az autóból, ami egy férfi fejére esik. A férfi meg azt hiszi, hogy egy másik férfi vágta hozzá direkt, és verekedni kezdenek, bezuhannak egy kocsmába, ahol meg emiatt újabb verekedések törnek ki. A láncreakció megállíthatatlanná válik ezen a ponton a filmben, hirtelen zendülés tör ki a városban, az emberek pedig baseball ütőkkel esnek neki a hatalomnak. Óriási káosz alakult ki tehát egy almacsutka miatt, ráadásul úgy, hogy előtte semmilyen látványos feszültség nem volt.
Első olvasásra úgy tűnhet, hogy ennek a sztorinak semmi köze nincs a témához, de mégis van: azt jelenti, hogy a teljesen bagatell apróságok, a viccnek szánt félmondatok, vagy akár egy alma, de talán egy újságíró is boríthat egy világrendet, vagy egy politikai rendszert. Úgy látszik, nem minden esetben kell ehhez Victoria Nuland ötmilliárd dollárja, meg a Majdan téri vérengzés. Bár ezekben az esetekben is hasonló „apróságokra” számítottak. Meg persze véletlenekre, amikről tudjuk, hogy léteznek, csak nagyon nehéz őket megszervezni.
De térjünk vissza a “világ különös megmentéséhez“, a szóban forgó névtelen hős, aki nem visel köpenyt (vagy nem tudjuk), és nem is tudja talán, hogy lehet, megmentette a világot, ő pedig nem más, mint egy bizonyos Dave Smith, aki 2017-ben viccelődött Elon Muskal a Twitter megvásárlásával. Az ember még csak nem is annyira ismert – tulajdonképpen egy átlagos Twitter-felhasználó, egy újságíró, aki megjárta a Newsweek-et, most pedig a Fortune Magazine-nél van, és akit @redletterdave néven ismernek (már akik) az X-en.
Az eset úgy történt, hogy Musk azt írta ki a Twitterre még 2017-ben, hogy „Szeretem a Twittert.” Smith pedig erre válaszolt: „Akkor vedd meg.” Musk pedig meg akkor olyat reagált, amit mindenki egy poénnak vett: „Mennyi az ára?” – kérdezte.
Ez a rövid, tréfás interakció évekkel később került reflektorfénybe újra, amikor Musk ténylegesen megvásárolta a Twittert 2022-ben, 44 milliárd dollárért. Smith ekkor humorosan megjegyezte, hogy ez a régi poén új életre kelt, és váratlanul nagy jelentőséget kapott, de nemrégiben is hivatkozott rá, azt mondta, hogy „kísérti őt” ez a bejegyzés.
Pedig lehetett volna ennél jóval nagyképűbb, ilyen helyzetben Magyar Péter valószínűleg azonnal magának követelné a béke Nobel-díjat, de minimum ezzel a sztorival csajozna a Tinderen, ugyanis az a helyzet, hogy Smith elért valamit, bár fogalma sem volt róla. Habár Smith tweetje elvileg, állítólag nem volt közvetlen indítéka Musk döntésének, mi ezt nem vagyunk hajlandóak elhinni. Már csak azért sem, mert ez az eset remek példája annak, hogy a hétköznapi, könnyed közösségi médiás interakciók néha meglepő történelmi vagy kulturális súlyt kaphatnak. Ez a párbeszéd most már része a Twitter történetének, amely Musk tulajdonosként globális vitákat indított a szólásszabadság és a moderáció szerepéről.
Akkor térjünk ki a világ különös megmentésére. A helyzet az, hogy Trump győzelméhez nagyban hozzájárult Elon Musk, és a Twitter (manapság X). Elon Musk ugyanis a platform vásárlása után lazított a moderálási szabályokon, aminek köszönhetően Trump visszatérhetett az X-re, „újraélesztve”, újra belelkesítve régebbi, virtuálisan és lelkileg talán hibernált követőit, akik egyedül próbáltak életben maradni egy szétcenzúrázott online világban, ahova semmi lelkesítő információ nem jutott el. A Twitter segítségével viszont Trump újra beszélhetett hozzájuk, és végre szót kapott a médiában az USA valós gazdasági nehézsége, a bevándorlás és a kulturális témák, mert ezekről évekig nem lehetett őszintén beszélni. Vagyis Trump itt tért vissza igazán.
Zárójelben jegyezzük meg, Trump visszatéréséről, a Twitter Elon Musk általi megvásárlásáról, az emberek elégedetlenségéről elsősorban a kommunista baloldal tehet kizárólag, ők voltak ugyanis, akik hadat üzentek a szólásszabadság és a normális élet ellen, bevezetve a cenzúrát a politikusok profiljainak letiltását, a normális emberek pedig szépen lassan kiéheztek ezekre az információkra, amit nem kaptak meg. Így lett tehát Trump 2024-es elnökválasztási kampányának kulcsfontosságú eleme a Twitter, mert a platformon keresztül, Elon Musknak köszönhetően újra elérhette a támogatói bázisát Twitteren. Az egyenes és nyers kommunikációja, amelyet a mainstream média gyakran félremagyarázott, most közvetlenül elérte az embereket.
Miután a Twitter segítségével (is) nyert Trump, a világ talán megmenekül egy atomháborútól, annak ellenére is, hogy a demokraták még az utolsó két hivatali hónapjukat azzal próbálják tölteni, hogy kiharcolják az atomfegyverek bevetését. De talán nem fog nekik sikerülni, hiszen már mindenki Trumppal tárgyal.
Dave Smith nevét egyébként még mindig kevesen ismerik, sőt, úgy tudom, nem állított senki szobrot, mert az emberek kishitűek ahhoz, hogy elhiggyék, az ő – egy átlagember – ötlete miatt nyerte meg Trump a 24-es választást, és hogy igenis hozzájárult ő maga is ahhoz, hogy a rakétasilók fedele lecsukódjon. Tegyük hozzá, hogy nagy “hibája” volt eddig legalábbis, hogy nem fekete, ezért ennél több elismerést eddig nem is várhatott.
Szóval Smith esetéből kiindulva érdemes bizakodnunk abban, hogy nagyobb hatásunk lehet a világra, mint azt valaha is gondolnánk, még akkor is, ha azt hisszük, hogy éppen csak egy almát eszünk, vagy írunk valamit “viccből” a neten, például azt, hogy “ha ennyire jó a Tesla, akkor adjál már egyet nekem is”. Vagy akár azt, hogy “ha ennyire tetszik az MSNBC, akkor vedd meg”.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS