Olvasták egyáltalán a megállapodás szövegét az ellenzők? – tette fel a kérdést csütörtökön Dimitrisz Avramopulosz migrációs politikáért felelős uniós biztos, aki értetlenségét fejezte ki az ENSZ migrációs paktumának elutasítása miatt. Eközben nagy többséggel támogatásáról biztosította az ENSZ migrációs csomagját csütörtök este a belga parlament, azonban a kormánykoalíció legnagyobb tagja, az Új Flamand Szövetség (N-VA) nevű flamand nacionalista párt a dokumentum aláírása ellen szavazott.
Az alsóház tagjai hosszú vitát követően, este 9 óra körül voksoltak, és 107:36 arányban elfogadták az indítványt, amelyben felszólítják a kormányt a megállapodás jóváhagyására az ENSZ december 10-11-i marrákesi csúcstalálkozóján. A határozatot minden párt támogatta, az N-VA-t, illetve az erősen jobboldali irányultságú, populista Flamand Érdeket (Vlaams Belang) és Néppártot (PP) leszámítva.
Én vagyok a miniszterelnök, és elutazom Marrákesbe. Megteszek mindent Belgium hitelességének megőrzése érdekében
– jelentette ki Charles Michel kormányfő, aki a korábban tett vállalások betartásának fontosságát is aláhúzta felszólalásában.
Az N-VA frakcióvezetője előző nap leszögezte, hogy nem lépnek ki a kormánykoalícióból a vita miatt, azonban azt hangsúlyozta, hogy a parlamenti szavazásnak nincs jogi kötőereje, az ügyben a kabinetnek kell döntenie konszenzusos alapon, a miniszterelnök pedig így csakis a kormány támogatása nélkül írhatja alá az egyezményt. Elemzők szerint a nyilatkozat nem teljesen egyértelmű, így még nem múlt el a veszélye a pártok színei alapján a helyi sajtóban “svédnek” nevezett kormánykoalíció összeomlásának, amely akár előrehozott választásokhoz is vezethetne. Louise Arbour, az ENSZ-főtitkár migrációért felelős különleges képviselője elmondta, hogy a világszervezet a belpolitikai körülményektől függetlenül a dokumentum jóváhagyásaként fogja értékelni, ha Charles Michel részt vesz a jövő heti marrákesi csúcstalálkozón, amelyen a megjelenők egyhangúlag fogadják el az egyezményt. Egy friss felmérés szerint a belgák többsége úgy véli, hogy ez az ügy nem ér meg egy kormányválságot, az ellenkező véleményen a válaszadók nagyjából harmada van.
A jóváhagyás folyamatából Ausztrália, Ausztria, Bulgária, Csehország, az Egyesült Államok, Izrael, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia is kilépett. A világszervezet 193 országa még 2016 őszén egyezett meg a nem kötelező érvényű migrációs csomag megalkotásáról, amelynek célja a bevándorlás biztonságossá tétele és legális csatornába terelése, az illegális migráció visszaszorítása, a jogosulatlanul érkezők kitoloncolásának felgyorsítása és az integráció erősítése. Az ellenzők azzal érvelnek, hogy a szerződés sérti a nemzeti szuverenitást, pozitív jelenségként tünteti fel a migrációt, valamint nem tesz megfelelő különbséget menedékkérők és gazdasági bevándorlók között. Dimitrisz Avramopulosz migrációs politikáért felelős uniós biztos ugyanakkor értetlenségét fejezte ki az elutasítással kapcsolatban, rámutatva, hogy a dokumentum egyetlen államot sem kényszeríthet semmire, az pusztán egy keret a nemzetközi együttműködésre.
Olvasták egyáltalán a megállapodás szövegét az ellenzők?
– tette fel a kérdést csütörtökön.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS