Az ünnep lényege a kiszakadás

Ki szeretnénk szakadni a létezés, életünk szürke körforgásából, és elmerengeni. Karácsony, egy ünnep, talán az egyetlen, ami mellett nem tudunk elmenni. Pedig a mai nap, és ez az ünnepkör korántsem Jézus születésnapja. Majdnem három és fél évszázaddal Jézus születése után, a már államvallássá nőtt és diadalmas egyház tette meg 354-ben a korábbi, Dionüszosz kultuszához kapcsolódó Dies Natalis Solis Invicti, azaz a Győzedelmes Nap születésének napját Jézus születésnapjává. Hisz Jézus a Világ Világossága, így a pogányság helyét átvevő új Isten születését célszerű volt a téli napforduló idejére tenni.

SZILÁGYI ANDRÁS – PestiSrácok.hu

Szinte nincs olyan kultúra, amely a mostani napot ne ünnepelte volna meg valami módon. A germánoknál a főisten, Odin hajtott végig csodás szarvasok vontatta szánján, nem csoda, ha az angoloknál, németeknél a nagy szakállú Odin figurájával a Mikulás, míg mágikus szekerével a Télapó szánjának képe forrott össze. Az ajándékokat hozó Főisten pedig a kéményen lopódzik be, és osztja a sok csemegét, földi jót.

Mézeskalácsot is sütünk, amit pedig Solis Invictus napja előtt már évezredekkel korábban sütöttek az egyiptomiak. Még a fáraók sírjában is vannak mézeskalácsok, hisz ez az áldozati sütemény volt a feltámadás, az újjászületés után elfogyasztott első túlvilági táplálék a holtak számára. Most mi is elkészítjük, immár 5000 éve. De persze, Dionüszosz második születésnapja, amit ekkor ünnepeltek a görögök és rómaiak nem volt csendes, magába forduló ünnep: evészet, ivászat és mulatság jellemezte. Nem véletlen, hogy amikor ez a duhaj ünnep meghitt, keresztény családi ünneppé vált, egy héttel el lett tolva a vigalom: Szilveszter napjával egészült ki az ünnepkör.

Valami van tehát karácsonyban, aminek nincs semmi köze ahhoz, hogy ez a nap most mennyire van elanyagiasodva. Sokkal inkább mutatja ez a mi, semmint Karácsony állapotát. Az ünnep ugyanis ott van akkor is, ha nem vesszük észre. Legföljebb elmegyünk mellette, ahogy elmegyünk a hajléktalanok, a szegények, a nélkülözők mellett. Így megyünk el a jászol mellett, és az abban fekvő Jézus mellett, aki egyáltalán nem fényes palotába, nagy csinnadrattával érkezett közénk, hanem pont olyan észrevétlenül, ahogy a triplex lemezekre filccel írott „Éhes vagyok.” feliratok mögött lesütött tekintetű emberek is ülnek, kucorodnak, miközben mi hatalmas lendülettel megyünk a magunk útján.

Pedig néha meg kell állni. És igazából Karácsony minden kommersz és lenézett hajtása egy sokkal szebb, mögöttes gondolat lecsontozott, és kiüresedett formája. Formák, amiket tartalom nélkül ismételgetünk, és nem gondolunk beléjük. Holott miért ajándékozunk? Azért, hogy elköltsünk pénzt? Korántsem. Az ajándékozás gesztusa onnan ered, hogy mind más és más lehetőségekkel bírunk, s ennek megfelelően kell erőfeszítéseket tenni. Hálát kell adni, ha a Sors olyan kegyes volt hozzánk, hogy most nem az ingyen gulyáslevesért állunk sorban, hanem már bent illatozik a friss csülök a töltött káposzták között. Hálát kell adnunk, ha nem fedél nélkül, egy filccel írott szöveg mögött fagyoskodunk, hanem a melegben, szeretteink közt lehetünk. Hálát kell adnunk, hogy őket kaptuk ajándékba saját létezésünkkel együtt attól, aki maga is megszületett közénk, és akit ma megünnepelhetünk. A Fényt, mely minden létezés alapja, Az Istenséget, amelytől azóta származtatjuk magunkat, amióta az első ember felnézett az Égre, és rádöbbent, mennyire nagy adomány is az, hogy ő tudja, hogy létezik, s ezt képes Emberként felfogni, s nem pusztán áthaladni a létezésen, mint az öntudatlan állatok. Ezt az adományt visszaadni képtelenek vagyunk, tehát csak másolni, leképezni lehetünk ezt képesek, s ez az ünnep. Másolása, eljátszása annak, hogy a Nagy Adományt, a Nagy ajándékot valaki odaadta nekünk.

Ezért ma játszunk. Eljátszuk Jézus születését, vagy a fény eljövetelét, játszunk a játékokkal, amiket azoknak a kis emberkéknek adtunk, akik tőlünk származnak, s akiknek az eljövetelében épp emiatt mi is részt vehettünk. Vagy épp azokkal éreztetjük, hogy szükség van rájuk, akiket a Sors egész évben mostohán kezel, talán erre a kis időre enyhíteni tudunk a gondjaikon. Ez a nap nem a szociális demagógia napja. Nem az a nap, amikor szemrehányóan azon morfondírozunk: miközben az egyik plazmatévékkel rohangál, a másik a kapualjban éhezik. Soha nem tudhatjuk ugyanis, hogy ki mekkora áldozatot hoz. Viszont áldozatot mindenképp kell hozni, nem feledkezhetünk el arról, hogy ez a hála napja, a köszönetért sorsunkért, szeretteinkért, szerencsénkért. ÉS lehet, sokaknak közülünk nem telik drága holmikra, de mindannyiunknak telik egy kedves szóra, mosolyra, odafigyelésre. Adjuk meg hát ezt egymásnak. Ez a szimbolikus nap jelzi, hogy bár most minden sötét, de holnaptól már a Nap fog uralkodni. Most hideg van, és úgy tűnik mindent ellep a hétköznapiság, a szürkeség és a közöny, de az Élet azok mellett áll, akik – mint a Győzedelmes Világosság – elhiszik, hogy minden telet a tavasz követi, az elmúlást meg az új élet, a feltámadás öröme. Örüljünk együtt, boldog karácsonyt!