“A városligeti építési szabályzat hétfőn beterjesztett módosításából is látszik, hogy a Liget Budapest projekt veszélyezteti a park növényállományát” – hangsúlyozta Karácsony Gergely (PM), Zugló polgármestere. Baán László a projekt miniszteri biztosa ezzel szemben közölte: a beruházás nem veszélyezteti a zöldfelületet, amely nőni fog.
“Tegnap jelent meg a Fővárosi Önkormányzat honlapján az az előterjesztés, melynek értelmében újranyitják a partneri egyeztetéseket a városligeti építési szabályzatról” – mondta sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely. A Baán László és Persányi Miklós nevéhez kötődő előterjesztésből “egyértelműen látszik, hogy a tervezett épületek nem férnek bele az építési szabályzatba”. “A Közlekedési Múzeum nagyobb lesz a szabályzatban megengedettnél, illetve a párkánymagassággal kapcsolatos tervek is eltérnek a mostani szabályozástól, valamint az építkezéshez szükséges felvonulási terület is nagyobb a tervezettnél mind az Új Nemzeti Galéria, mind a Néprajzi Múzeum esetében”– emelte ki Karácsony, aki szerint egy ilyen óriási építkezés során a park növényzete jelentősen károsodni fog.
“Noha Zugló polgármestereként támogatom az állatkert bővítését és a tervezett Biodóm megépítését, de Persányi Miklósnak azt a javaslatát abszurdnak gondolom, hogy a Biodóm zöldfelületét számolják bele a Liget zöldfelületébe” – jegyezte meg Karácsony, aki szerint az állatkert esetében nem jöhet szóba más helyszín, ám a Ligetbe tervezett múzeumoknak lehetne jobb helyet találni, aki egy: “Ha külföldi sztárépítész vagy, ne vágasd ki a városligeti fákat!” feliratú plakátot is bemutatott, amivel a Magyar Zene Házát tervező Fudzsimoto Szu építésznek is üzenni kívánt.
Karácsony elmondta, hogy a Közlekedési Múzeum rekonstrukcióját és az Ötvenhatosok terére, tehát a Liget szélére tervezett múzeumépítéseket nem feltétlenül ellenzi, véleménye szerint azonban nem szabad túl sok épületet bevinni a Városligetbe. A másik probléma szerinte, hogy a Liget projektre elköltött forrásokat már nem lehet majd a fejlesztésre sokkal inkább rászoruló rozsdaövezetekre költeni.
A sajtótájékoztató után a helyszínre érkező Baán László felidézte, hogy a Fővárosi Közgyűlés egy éve fogadta el a Városliget építési szabályzatát. Most ennek bizonyos módosítására van szükség, de ezek nem érdemi módosítások: az alapvető számok, melyek szerint a Liget zöldfelülete 60-ról 65 százalékra fog nőni és a beépítettség legfeljebb 7 százalékos lehet, nem változnak – hangsúlyozta. “Kiderült, hogy némileg nagyobb építési felületre van szükség, ettől azonban a Liget zöldfelülete teljes értékűen nőni fog, hiszen a parknak jelenleg 35 százaléka lebetonozott felület: ma még sztrádányi utak, óriási parkolók vesznek el helyet a növényzettől” – hívta fel a figyelmet a miniszteri biztos, leszögezve, hogy az építkezés során alapvető és megoldott feladat lesz a favédelem.
Baán László a kérdésre válaszolva elmondta: szükség lesz növénypótlásra. “A Ligetben ma 6000 fa van, ebből 2-3 százalék, tehát 150-200 fa érintett, de ez közel sem azt jelenti, hogy ez mind veszteség lesz: jó részüket át fogjuk telepíteni. Minimális mennyiségű fa fog elveszni, de ennek sokszorosa lesz visszatelepítve” – fogalmazott.
A miniszteri biztos elmondása szerint az építkezések 2016 első felében kezdődnek, a költségvetésről és a Liget projekt konkrét tartalmáról a kormány hoz döntést rövidesen.
Forrás: mti; fotót: Origo
Facebook
Twitter
YouTube
RSS