Június 8-ig vagy június 15-ig a csehek számára újra megnyílhatna a szlovák és az osztrák államhatár – jelentette ki Andrej Babiš cseh miniszterelnök a Blesk hírportálon szerdán megjelent interjúban.
Arról, hogy mikor nyílhatna meg a csehek számára a német és a lengyel határ is, Prága egyelőre nem tárgyal
– tette hozzá. A német határt érintő konkrét kérdésre Babiš leszögezte: ez ügyben azért nem folynak még tárgyalások, mert “elsősorban Bajorországban más a járványhelyzet”. Bajorországban ugyanis, amelynek hosszú a határa Csehországgal, jóval magasabb a koronavírusos fertőzések száma, mint Csehországban – mutatott rá a Blesk. Babiš azt tartaná ideálisnak, ha a cseh állampolgárok a nyári turistaszezonban nem utaznának külföldre, és otthon töltenék szabadságukat.
Azt szeretnénk, ha a csehek a szünidő alatt itthon maradnának, és itthon költenék el a pénzüket
– mondta a kormányfő a lapnak. Szerinte ez is hozzájárulhatna a cseh gazdasági növekedés újraindításához. Családja nyaralásával kapcsolatban Babiš elmondta: azt tervezték, hogy az Indiai-óceánban fekvő Maldív-szigetekre utaznak, de azt az utazási iroda lefújta. Az új terv egy augusztusi, görögországi kirándulás.
Remélem, ezt már nem halasztják el
– jegyezte meg a kormányfő.
Csehország a koronavírus-járvány miatt március 16-án zárta le határait, majd április 27-én újra megnyitotta őket. A cseh állampolgárok kiutazását jelenleg elsősorban a szomszédos országok lezárt határai gátolják. A cseh állam szintén feltételeket támaszt polgárai utazásai elé. Amennyiben egy cseh állampolgár mégis kiutazik külföldre, visszatértekor köteles négy napnál nem régebbi negatív koronavírus-tesztet felmutatni a határon. Ha ezzel nem rendelkezik, akkor két hétre házi karanténba kell vonulnia, amelyet a hatóságok ellenőriznek.
Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/Martin Divišek
Facebook
Twitter
YouTube
RSS