Loretta Lynch igazságügyi miniszternek nem tetszett, hogy James Comey, az FBI igazgatója levelet írt kongresszusi politikusoknak és tájékoztatta őket a Clinton emailjeinek ügyében folyt nyomozás újraindításáról.
A The New Yorker című lap szombati számában közölt riportból kiderül, hogy Loretta Lynch igazságügyi miniszternek nem tetszik, hogy James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója levélben tájékoztatott kongresszusi politikusokat arról, hogy újraindítják a Hillary Clinton emailjeinek ügyében indított és már lezártnak hitt vizsgálatot. Lynch és helyettese, Sally Yates nemcsak ellenezte a döntést, hanem tiltakozott is miatta.
A The New York Times információi szerint csütörtökön – tehát egy nappal az FBI vezetőjének levele előtt – , a minisztérium levélben próbálta eltántorítani Comey-t attól, hogy tájékoztassa a kongresszusi politikusokat, arra hivatkozva, hogy döntése ellenkezik a szokásjoggal.
A The Washington Post információi szerint a minisztérium felhívta az FBI-vezető figyelmét, hogy “nem kommentálunk folyamatban lévő nyomozást és nem teszünk lépéseket, amelyeket a választás befolyásolásaként értelmezhetnek”. A The Washington Postnak a minisztérium egyik, a neve elhallgatását kérő tisztségviselője elmondta:
Comey igazgató tudomásul vette az álláspontunkat. Az igazságügyi minisztérium vezetőségétől értesült róla”.
Az FBI igazgatója azonban úgy döntött: nem veszi figyelembe a minisztérium álláspontját
A CNN hírtelevíziónak nyilatkozó minisztériumi tisztségviselők pedig elismerték: Loretta Lynch miniszter nem sokat tehet, annál is kevésbé, mert nyáron – éppen azt megelőzően, hogy a minisztérium bejelentette, nem emel vádat Hillary Clinton ellen -, sokak által és sokat vitatva találkozott Bill Clinton volt elnökkel, Hillary Clinton férjével. Comey az FBI munkatársainak küldött belső tájékoztatójában azt közölte, hogy noha általában nem szokták értesíteni a kongresszust folyamatban lévő nyomozásról, de ezúttal kötelességének tartotta, mert úgy érezte, hogy miután egyszer már azt mondta, hogy lezárták a nyomozást, most megtévesztené az amerikaiakat, ha nem hozná tudomásukra a nyomozás kiegészítésének tényét.
A demokraták azonnal reagáltak, Hillary Clinton péntek este Iowában egy kampánygyűlésen a tények azonnali és teljes nyilvánosságra hozatalát követelte a Szövetségi Nyomozó Irodától, szombaton pedig – Floridában kampányolva – már magyarázatot is követelt.
Nagyon is különös, hogy ilyesmit, ráadásul ilyen kevés információval, éppen a választások előtt hoznak nyilvánosságra”
– fogalmazott Clinton szombat délután a floridai Daytona Beachen tartott kampányrendezvényen. Majd hozzátette: “Ez nemcsak különös, hanem példa nélkül álló is.”
Clintonnal összhangban a demokraták vezető politikusai egymás után támadták az FBI igazgatóját, négy demokrata párti szenátor pedig levelet írt James Comeynak és Lynch miniszternek, s hétfői határidővel részletesebb információt kért tőlük a nyomozás lépéseiről.
A republikánusok elnökjelöltje, Donald Trump, szombaton Coloradóban kampányolt és nem mulasztotta el, hogy kitérjen az ügyre. Kijelentette: Clinton nem megbízható és ezért nem lehet elnök belőle.
“Hillary illegálisan saját szervert használt, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy illegális cselekedeteit elrejtse a nyilvánosságra kerülés elől”
– fogalmazott Trump. Hillary Clinton előnye közben rohamosan zuhant: 12 százalékosról kétszázalékosra esett vissza. Az ABC televízió és a The Washington Post szombaton nyilvánosságra hozott közös felmérése szerint 47:45 arányban országosan már csak két százalékkal vezet, szemben a korábbi 50:38 százalékos aránnyal.
PS/MTI, Fotó:.familysecuritymatters.org
Facebook
Twitter
YouTube
RSS