Nem tudott megegyezni az állammal, így a bíróságon folytatódik az a kártalanítási per, amelyet Balla Irma fia indított az állam ellen, amiért csaknem két évet kellett előzetesben töltenie az édeasnyja meggyilkolásának vádjával, ami alól utóbb jogerősen felmentették – írja az Origo.
Mintegy 20 millió forintos követelésünk van az állammal szemben, amiért Schönstein Sándor csaknem két évet, 23 hónapot töltött ártatlanul előzetes letartóztatásban – mondta az Origónak Magyar György, a Balla Irma-ügyben a gyilkosság vádja alól jogerősen felmentett férfi ügyvédje.
A 2007-ben Debrecenben meggyilkolt fideszes képviselő ügyében megvádolt fiú, Schönstein Sándor azért perli az államot, hogy kártalanítást kapjon egyrészt a szabadsága elvétele miatti erkölcsi, másrészt az elzárása miatt elszenvedett anyagi károkért.
A fideszes önkormányzati képviselő 2007-ben történt meggyilkolásával korábban a fiát gyanúsították, ám Schönstein Sándort a megismételt eljárásban tavaly szeptemberben bizonyítottság hiányában jogerősen felmentették a gyilkosság vádja alól, amelyért az első eljárásban még 12 évre ítélték. Az ügyben azóta sincs új gyanúsított, pedig a nyomozók tavaly decemberben újra elővették az aktákat.
Origo / Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS