A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke szerint nem kell a New York állam kormányzójával a Közép-Európai Egyetemről (CEU) folytatott tárgyalásokon megvédeni a magyarországi tanszabadságot, mert azt senki nem veszélyezteti.
A tárca sajtófőnöke ezt arra reagálva közölte szombaton az MTI-vel, hogy a magyar kormány képviselői pénteken folytattak tárgyalást Andrew Cuomóval, New York állam kormányzójával a CEU-ról. A kormányzó eredményesnek nevezte a találkozót és elmondta, “azért találkoztunk, hogy megvitassuk a CEU magyarországi folyamatos jelenlétét fenyegető új törvényt és a tanszabadság megőrzésének sürgős szükségességét”. A KKM sajtófőnöke erre reagálva közölte: Magyarországon senki sem veszélyezteti a tanszabadságot, és a tárgyalásoknak nem célja a magyar törvény megváltoztatása, ugyanis a törvényalkotás Magyarországon a parlament feladata, és nem külföldi szereplőké. Hozzátette: a tárgyalásoknak azonban célja, hogy megvizsgálják, mely külföldi egyetem felel meg a magyar törvényi előírásoknak. Altusz Kristóf miniszterelnöki megbízott a közlemény szerint szintén eredményesnek minősítette a tárgyalásokat. A sajtófőnök közölte továbbá: az előírásokat egyáltalán nem kifogásolják kínai, malajziai és thaiföldi tárgyalópartnereik, és a háromból két amerikai egyetem is együttműködőnek mutatkozik. A magyar előírásokat nem kifogásolta az amerikai kormány oktatási minisztere sem – olvasható a közleményben.
PS/MTI, A fotón Altusz Kristóf miniszterelnöki megbízott látható
Facebook
Twitter
YouTube
RSS