Más ellenzéki politikusok is vannak, akik az övéhez hasonló diplomabotrányban érintettek – árulta el az Indexnek az MSZP-ből menesztett Bangóné Borbély Ildikó, aki szerint az etikai szabályoknak minden ellenzéki pártra egyformán kellene vonatkozniuk. A kamudiplomás szocialista politikus úgy nyilatkozott, hogy az ellenzéki oldalon is vannak olyanok, akik az MSZP gyengítésén dolgoznak.
Bangóné nem várta meg amíg kizárják, ő maga hagyta el a pártját. Portálunk is beszámolt róla, hogy a szocialista politikus úgy tüntetett fel diplomás végzettséget önéletrajzában, hogy soha nem járt arra az egyetemre, amelyen állítása szerint az oklevelet szerezte.
A Momentum kamuközgazdásza indul a választásokon
Bangóné MSZP-ből való távozása után újra a belpolitika fókuszába került a momentumos Hajnal Miklós, aki korábban közgazdászként hivatkozott magára, pedig ő sem rendelkezik diplomával. Hajnalt egyelőre nem mondatták le, a 12. kerületben a baloldal közös jelöltjeként indul áprilisban. Bangóné szerint az etikai szabályoknak minden ellenzéki pártra egyformán kellene vonatkozniuk, de mostanában minden baloldalt ért támadás az MSZP-nek fáj a legjobban, az ellenzéki oldalon is vannak olyanok, akik az utódpárt gyengítésén dolgoznak. A baloldali politikus azt is elejtette, hogy a baloldalon sem mindenki szeretné megnyerni az áprilisi választásokat.
Nem mindenki játszik kormányváltásra
– magyarázta Bangóné, aki azt is megígérte, hogy az új Országgyűlés megalakulása után– amelynek ő már nem lesz tagja – felhagy a politizálással.
Forrás: Index; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS