Éppen itt az ideje, hogy valaki mondjon egy tisztességes „fityfülüttyöt” Fábrynak. Ha már egyszer a „pitiáner ócskaságok” kisboltjában ilyen előkelő helyre tornászta magát a kirakatban – írta Bayer Zsolt a Magyar Nemzetben vezetett blogján Fábry Sándornak, aki előzőleg a sepsiszentgyörgyi Pertu podcastnek adott interjúban a közmédia vezetőit bírálta, amiért szerinte nem becsülik meg őt, a számára fájóan elmaradt Kossuth-díjról pedig azt mondta: “ezektől” már nem is kell. Skrabski Fruzsina filmrendező ugyanakkor azt kérte: “Ne bántsák Fábryt!” Önnek mi a véleménye?
“Ön, Fábry úr, minden évben ott púposkodik közöttünk Kötcsén, beb…va hülyeségeket beszél, végtelenül nagyképű és arrogáns, miközben a teljesítménye úgy tíz éve egyenlő a nullával. De legalább amióta kormányzunk, egyetlenegyszer sem állt ki egyetlenegy ügyben sem mellettünk. Biztos nem volt rá ideje, mert lássuk be, nem kis elfoglaltság azt a két és fél milliárdocskát felvenni és elkölteni. De gyorsan fogy, úgy látszik, mert ön, Fábry úr, a Kossuth-díjat is a lóvé miatt szeretné olyan nagyon, igaz? És azt megmondaná, hogy mire föl kellene önnek Kossuth-díjat kapnia? Elővezetné azt a teljesítményt, ami odaemelné önt Agárdy Gábor, Huszárik Zoltán vagy éppen Huszti Péter mellé? Nincs ilyen teljesítmény Fábry úr. Így marad a fityfülütty.Meg az „ezektől nem várok semmit, drágám” – írta blogján Bayer Zsolt, felidézve a humorista által a podcastban használt jelzőket és kifejezéseket. Hozzátette:
Ha megkérhetném, ezentúl kíméljen meg bennünket az egyre kellemetlenebb társaságától Kötcsén is és mindenhol máshol. Leginkább vonuljon szépen nyugdíjba, és várja a jó szerencsét, amikor majd valaki mások, majd „azok” Kossuth-díjat is adnak önnek. Igaz, ahhoz még sokszor kell ilyen aljas szarembernek lennie, de biztos lehet benne, a hála nem fog elmaradni. Fityfülütty, Fábry úr. Ezzel a hóna alatt mehet a világkörülire…
A baloldali médiában kéjesen kitárgyalt szóváltást kommentálta a mindig a középutat és a párbeszédet kereső Skrabski Fruzsina filmrendező is, aki így írt Facebook-oldalán:
Én kedvelem Fábry Sándort, amit ő humorban elért, az minden. Nemcsak a saját humora miatt, hanem kinevelt egy humorista generációt. Arról nem is beszélve, hogy a legzseniálisabb politikai performanszt is neki köszönhetjük a Nap TV-ben (beteszem kommentbe a videót.) Igenis megérdemelne egy Kossuth-díjat. Nem értem miért kell egymást bántani??
vizslató
2025-01-06 at 18:19
Bayer magánrendezvénye Kötcse? Vagy ő ott a portás?
Eddig azt hittem, Kötcse a jobboldali értelmiség fóruma.
Ezek szerint egyedül Bayeré.
Vagy jobboldali értelmiséginek lenni azt jelenti, hogy ha az ember beszél, fel kell mondani a Magyar Nemzetet?
Lakmusz
2025-01-06 at 18:18
Televíziós szórakoztató műsorért amin elalszik a nézők fel ,nem kellene Kossuth-díjat adni .
Sanyinak elment az esze.Akkor sem ha nem alszik el senki.
Gálvölgyivel teljesen lejáratták ezt a díjat is a Gyurcsányék,mint minden kitüntetést.
Már nem tudja az ember ki érdemelte meg ki az aki politikai elkötelezettsége miatt kapta.-Sok ilyen díj van,sajnos nem független szervezet ítéli oda hanem politikustól indul el a dolog sokszor városi szinten.Ybl Miklós díj építészek stb.Aztán csak gondolkozik az ember miért kapta,azért mert a polgármester főépítésze ,engedmények tesz a polgármester haverjainak,amit az építési szabályzat nem enged meg.Egyébként meg szart se tervezett.
Greggson
2025-01-06 at 18:15
Nem jelentkezett be Kossuth-díjra. Kérdésre hülyeségből, poénként rámondta, hogy Kossuth-díj.
Vihar egy kanál vízben.
Bayer Zsolt melléfogott.
bl
2025-01-06 at 18:14
Na még egyszer utoljára, hátha átmegy:
Hofi azért volt jó humorista, mert az elvtársakkal humorizált a vadászaton, onnan vette a legtöbb ötletét. Amikor megszűnt a közös vadászat a rendszerváltás után, unalmassá vált a humora, csak fröcsögött.
Koltai azért volt jó humorista, mert elvtársi felvigyázással egyengették az útját, rengeteg poén származhatott a belső kádári körökből. Erre lehet bizonyíték a 86-os szilveszteri kabaré vágatlan változatának a vizsgálata.
Fábrynak is van titka, addig volt jó amíg az RTL-en szidta a kommunistákat, mert akkor még érzett némi feszültséget a dologban. Amikor átkerül királyi tévéhez ez a feszültség eltűnt ez tette tönkre az ő munkásságát.
magyar jobbos
2025-01-06 at 18:09
Sokáig egyformán kedveltem mindkettőt.
De most, hogy választani kell, egyértelműen Fábry mellett vagyok.
HA BAYER EGY ÜSTÖKÖS, FÁBRY EGY ÁLLÓCSILLAG.
És most itt az üstökös azt kérdezi az állócsillagtól, hol az ő fénye.
Ne vicceljünk már, kérem!
Utóirat: KOSSUTH-DÍJAT FÁBRYNAK! Az életműve alapján ez a minimum.
Vajákné
2025-01-06 at 18:07
Normális helyen már Fábry és Bayer is egy szeméttelepen lapátolná a trágyát.
Szankci Manci
2025-01-06 at 17:44
Nekem se kéne Kossuth-díj itt, ezektől, mikor ott, azoktól van a Nobel és többet is fizetnek.
Nobelt a Fábrynak!
PrüsszelPress
2025-01-06 at 17:32
Fruzsina érvei sántítanak.
Fábry mindig megtalálta a neki megfelelő
járdát, vagy átugrotta a vizesárkot, majd vissza.
Fruzsina szeresse és kedvelje.
Meg a családja is szeresse.
De aki vészidőben azt rugdossa, aki a teletömte a zsebét, miközben őt “nem érdekelte az alany, ő ott sem volt”, engedtessék meg, hogy akinek ennyire hajlékony előre-hátra, oldalt-vissza és vizavé, annak a jellemét megkérdőjelezze az ember.
S akkor már az ő humorának sincs bizony, aranyfedezete.
Amúgy, bánja kánya.
Engem pl. jobban érdekel, hogy mi lesz a földünket, a gazdáinkkal, az védett minisztériumi épületeinkkel, stb, stb.
S hogy reménykedjünk, hogy nem az importált munkások kapják azt a 4 milliót, hanem kifejezetten a magyar fiatal szakmunkásokat akarják segíteni az importáltak ellenében.
Tara Bella magántáncos
2025-01-06 at 17:23
Nézem és hallgatom a bejátszást.
Most akkor Fábry úr valóban beszédhibás vagy csak utánoz egy beszédhibást. Arra nem merek gondolni, hogy kollektíve túlkarikiroz egy egész népcsoportot.
bl
2025-01-06 at 17:22
Hogy Fábryról is mondjak valamit: Fábry jó, Fábryt az a különös helyzet tette unalmassá, amibe akkor került mikor átkerült az RTL-től királyi tévéhez. Lehet ez lesz a fidesz nagy buktája…
Sanyáta
2025-01-06 at 17:12
Sanyi nem egy búta ember fanyar a humora néha affektál, de egyéni a stílusa nem kell itt a nagy díjat említeni, érdemes művész stb. lehetne válogatni….van díj bőven 70 felett megérdemelné, Bayer Zsolt ha a stílusán csiszólna jó lenne, mondom én nem baloldali szavazóként,de amit mond abban sok igazság van de ……nem Arany Jánost idézi a nyelvezete olykor!!
Nézzük_magát_a_dolgot
2025-01-06 at 17:03
Hiányosságnak tartom, hogy a cikk cak Bayer válaszát ismerteti, mert az előzmények nélkül ez nemigazán értékelhető korrektül. Íme az előzmény:
Fábri előadja, hogy bezzeg az RTL őt tejben-vajban fürösztötte, sok pénzt adott neki (mert az nenki JÁR!)ajándékokat adott neki pl. drága borok formájában (gondolom túl sokat kaphatott, és el is fogyasztotta emberül) vagy drága ingyen utazásokkal. Bezzeg amikor az RTL-ből már kikopott, a Duna a jobboldal szokásos naív bamba jóindulatával milliárdokat adott neki évekig tartó színvonaltalan xar magamutogatásáért… (ez utóbbit már nem a világistencsászárhumoristafenomén mondta, hanem én). Szóval kicsinyes, pitiáner, forintért és borokért pitiző anyagias szánalomraméltó nímand. Mottó: van, akinek az öregség bölcsességet és méltóságot ad, de aki eredendően értéktelen ember, az öregségére még inkább azzá válik.
bl
2025-01-06 at 16:59
Szóval Fábry helyett nézzük Koltai Róbertet. Kedves PS, nézzetek utána Koltai 1986-os szilveszteri Illetékes elvtársa előadásának! Én úgy látom előre megbeszélt poénokkal/panelekkel operáltak benne Medgyessy Péterék…….
bl
2025-01-06 at 16:56
Eltűnt a hozzászólásom. Ez vajon átmegy?
Érdekemberek, árulók
2025-01-06 at 16:56
Atyavilág! Mennyi haszonleső, érdekember bóklászik a hatalom körül és mind koncra vár. Ha pedig nem kapja meg, akkor megsértődik és áruló lesz. Hiszen elveik nincsenek, csak érdekeik. Csupa gerinc, csupa jellem. Na, jobb is, ha az ilyenek eltakarodnak. Csak három példa (díszpéldány):
Magyar Péter 16 éven át élt busás jólétben NER-pénzen (havi 6 milliót kaszálva),s miután veszélybe került a fényes jövedelem, még attól sem riadt vissza, hogy a feleségét lehallgassa, hogy aztán azzal zsarolja a havi hat milliócska további folyósításáért. Jogos kérdés: mi van, ha az asszony nem áll ellen és eljár férjecskéje nagy lóvéjának további folyósítása érdekében…? Az lett volna, hogy Péterke ma is zsebre vágná a nagy lóvét és nem lenne Tisza, EP, meg miegymás. Csakhogy V. Juditnak végre elege lett az őt alázó, bántó, nagypofájú, öntelt és önimádó, agresszív, ideggyenge Petijéből.
Rost Andrea: igen magas állami kitüntetésben részesült 2017-ben (’18-ban?), derűsen
fotózkodott Orbán Viktorral, aztán mivel nem őt választották a Magyar Állami Operaház vezérigazgatójává, megsértődött és a tiszás áruló, majd garázda és lopós Magyar Peti mellé szegődött a platóra, ott derűsködve vele, mint néhány évvel azelőtt Orbán mellett. Árulók egymás mellett!
Fábry Sándor: pikírt megjegyzéseket tett sok éven át a balliberális oldalra (enyhén dicsérve néha a jobboldali kormányt), aztán az RTL-től kirúgott, lejárt szavatosságú műsorát befogadta “királyi tévé” – ahogy ő fogalmaz -, oszt’ mégis méltatlankodik, hogy a kutya sem köszönti születésnapján, műsora jubileumán és még csak egy koszos Kossuth-díjat sem kap. Bezzeg a balliberós RTL micsoda pénzekkel traktálta és micsoda jutalmakat kapott. Na, tessék, ez is egy érdekember és áruló. Hát, akkor Sándor bácsi tessék csak visszamenni az RTL Klubhoz. Ja, hogy kiröhögnék már a portán? Ki bizony! De azért abba rúg bele, akitől a kenyeret kapja. Hát kérem, ilyenek az érdekemberek, a pitiáner haszonlesők!
Ezek
2025-01-06 at 16:50
Régebben néztem a Fábry műsort, a PAF tetszett is, most nem akadok bele, de nem gond, mert aki nézi az első perctől az utolsóig, mert azért fizetik, mindig nyafog, hogy már megint.., mert neki a felpörgető obszcén nekifutasokat és tökmarkolaszasokat is néznie kell. Ugyanezért, vagy hasonlóért a már megítélt Karinthy gyűrűt sem kapta meg egy humorista, annyira nem, hogy még az angol humort is száműzték vele együtt.
TS
2025-01-06 at 16:24
Szerintem annál többet kevés “jobboldali” humorista tett a nemzeti oldalért, mint Fábry, amikor qrcsányi fényképét lepökte az üveget pucolandó. Ő megtehette, mert bent volt a tévében. Nem kell cseszegetni.
Királytigris
2025-01-06 at 16:11
A Kossuth díjat a komcsik alapították 1948-ban, tehát komcsi csökevény. Azóta sok olyan egyén is megkapta, akivel egy szaknévsorban szerepelni szégyen! Nem is értem, hogy miért kaparnak egyesek annyira érte, mint most ez a Fábry is, aki ezzel kiröhögteti magát…
Egyébként adják oda neki, ha annyira akarja! Kaptak már sokkal rosszabbak is mint ez a Fábry!
notabene
2025-01-06 at 16:07
Fábry elvtárs,nem vagy ölég jó elvtárs.Látod,látod a Bayer Oszkár vasesztergályos jó elvtárs volt,meg is kapta 1948-ban azt a fránya Kossuth díjat!Nem a zsömle kicsi Fábry elvtárs,a pofátok nagy.
Fábry, a Havas II.
2025-01-06 at 16:04
DÖBRENTEI KORNÉLnak csak az Alternatív Kossuth -díj jutott, habár azt a szakma adta, többet is ér.
.
Vajon miért nem Nemzet Művésze Döbrentei Kornél?
.
Miért nem lehet Kocsis István tagja az MMA-nak?!
Miért söpörték le a Kossuth-díjra jelöltek közül, amikor Szalay Károly jelölte?
Miért nem kapott Nemzet Színésze kitüntetést Koncz Gábor, holott neki JÁRT volna?!
Szóval megéri a pénzét a Schmidt Mária-féle kulturális TTT.
.
Nagy Ferónak kitüntetés, a fentieknek nem?
Ilyen formán persze ez az iparos is elképzelte a szobrot a polcán, hogy arra akassza az előszoba kulcsot?
.
m
2025-01-06 at 15:59
Meglátásom szerint mind a ketten – Fábry is és Bayer is – az elhülyülésnek már az észrevehető fokára jutottak. Nyugodtabb vizekre kellene már evezniük!
Vannak még hasonló iparosok a "nemzeti" médiumokban
2025-01-06 at 15:54
Azért érdekes, hogy 2010 után Fábry sorozatot kapott a köztévében, megfordultak nála a jobboldal politikusai, miniszterek, államtitkárok, közéleti személyiségek, konzeratív művészek sora.
Tudta, hogy hogyan kell alákérdezni, beszéltetni. Mert hát profi.
.
És most, érdekes módon “megvilágosodott”, és felteszi a kezét, kihátrál, előadja, hogy őt bizony egyetlen egy volt riportalanya sem érdekelte, nem foglalkozott azzal, hogy ki kicsoda, micsoda, sőt, el is aludt interjú közben.
Ő OTT SEM VOLT, csak a pénzt vette fel, ugye?!
😀
.
A műsora a másfél évtizedek alatt miliárdos támogatásokat kapott (a tévés műsorok nem két fillér, sehol sem), most előadja a Nagy Nyegle Havas-féle performanszt: ingyen dógoztam, pedig a régi, szép időkben az ágens médium tejben-vajban-dollárban fürösztött.
.
És ha Kossuth-díjat kapott volna (miért is, mert megkapta az ellenértékét annak, amiért megdolgozott?), akkor nem nyilatkozna hasonlóképpen?
Dehogynem! Sőt!
Most visszaajánlkozott az RTL-hez, s a jövőben lmbtg-Show-t fog futtatni? Kitelik tőle.
.
ATV az ugródeszka visszafele. Mikor debütál?!
(Sajnos Erdélybe befészkelték magukat a belpesti szutyok újprolik.De azért még ott köménymagyarok élnek.
szerintem meg nem pontosan úgy van
2025-01-06 at 15:52
2025-01-06 at 15:10 – a komédiában a “trágárság vicces” elterjedését keresd meg valahol vargaferencjózsef környékén a kilencvenes évek közepe táján.
prókátor
2025-01-06 at 15:40
javítás: hozzanak
prókátor
2025-01-06 at 15:39
Szerintem honnak létre trágársági Kossuth-díjat és kapja meg megosztva Bayer és Fábry!
chatillon r
2025-01-06 at 15:36
Fábry bejelentkezik Kossuth díjra. Nekem ez ciki. Ha adnak adnak, ha nem nem. Sokan kaptak akik fábry alatt vannak. ennek ellenére méltatlan a koldulás. ellenérzéseim vannak ezekkel a kitüntetésekkel kapcsolatban, mert részben politikailag kifizetőhellyé silányult, vagy már kezdetben is az volt, így a méltatlanul kapók odacsapódnak azokhoz akik méltán kapják, így hitelesítik a méltatlanokat, ami visszás. de az is szörnyű amit jordán csinál a nemzet színészeivel, ahogy arcátlanul viszi be a haverjait, megvezetve a nagy öregeket. fábry csalódás annyiban, hogy nem tudom mit akart ezzel, minek kell neki plecsni, minek koldul?
Uncle Ment
2025-01-06 at 15:31
A bayer szaremberezi a Fábryt?
Mókás.
t
2025-01-06 at 15:29
Bránerzsóti idegállapotba kerül ha valaki csak gondolni mer a Kossuth díjra. Gondolom magának akarja kiharcolni mint a lovagkeresztet.
Egyébként meg ilyen egy csalódott fideszes. De hány ilyen van?!?! Lásd Tisza párt jelentős része.
Ripacs...
2025-01-06 at 15:21
Gombos Péter
“Méltatlan Bayer Zsolttól, egy ilyen övön aluli ütés. Fábry nem ezt érdemli.”
Hanem, mit érdemel? Legfeljebb (Ló)citrom díjat… Hol itt az övön aluli ütés? Végre valaki vette a bátorságot és őszintén kimondta és leírta, hogy az öregedő és mogorva Sándor bácsi egy végtelenül öntelt, nagyképű, önimádó és kellemetlen figura. A műsorai is önmagáról szólnak, önmagát fényezi, a vendégei pedig csak eszközök (nem is tagadta), és csak cikizi vagy éppen unja őket és elalszik. Döbbenetes, hogy bevallja:: annyira nem érdekelte a világjáró és világbajnoki teljesítményt nyújtó Fa Nándor teljesítménye, hogy – mint mondja – “szó szerint horkoltam”. A pofátlanság csúcsa! Ennek a ripacsnak Kossuth díj? Ugyan már, mire fel..?!
sajtbólklub
2025-01-06 at 15:19
Ez a Bajer ugyanaz a szenilis köcsög, aki a Hírtévében azzal a másik három vén trotylival idétlenkedni szokott ?
Önimádó és trágár
2025-01-06 at 15:10
személyes meglátás
Rossz hírem van. Fábrynál trágárabb, káromkodóbb figura kevés futkos ebben az országban. Bayer kisinas lehetne mellette, csak a szószátyár önimádó a műsorában igyekszik fékezni magát (így sem mindig sikerül), mert különben csak fütyülésből állna a hablatyolása. Neki Kossuth díjat? Atyaúristen! Mégis, mire fel? Arra, hogy – idézem az öntelt és nagyképű szómenésest – “unom a vendégeimet és elalszom. Nem érdekel az életük, a munkásságuk…” Erre Kossuth díj? Erre valamelyik karakán “vendég” részéről egy jó seggberúgás járna, a Duna tévé részéről meg letiltás. Mér úgyis alig nézik…
Patriot
2025-01-06 at 15:01
Végre valaki kimerte mondani amit sokan gondolnak. Kellemetlen , nagyképű , pökhendi alak a Sanyibá. Az erőlködése meg , hogy ő független objektív, sehová sem elkötelezett igazságbajnoka, na az nagyon nem jön be. Az viszont igaz, hogy Sanyibá nagyon ügyesen minden udvarban ki tudja járni, hogy ő lehessen a mindenkori udvari hopp mester, vagy inkább udvari bohóc.
Unom az egészet!
2025-01-06 at 14:56
“A vendégeimet unom, elalszom, nem érdekel az életük, a munkásságuk… csak humort tudjak róluk kilőni”. Aki így beszél a “vendégeiről”, az menjen a… Egyébként pedig nem meglepő, hogy a most általa már ajnározott RTL Klub anno kirúgta és a kevésbé nézett Duna fogadta be, de lám mégis belerúg… Nagyarcúskodása és önimádata mellett csak a hálátlansága és gerinctelensége nagyobb.
Talpra magyar!
2025-01-06 at 14:46
Szerintem hogyha valaki követelőzik az már baj.
személyes meglátás
2025-01-06 at 14:43
magam részéről inkább hallgatok megy egy jó öreg Fábry “bonmót”, mint hallgassam báyerzsoca trágárságait, amikor elönti a méreg az agyát! lehet szeretni, vagy nem szeretni valakit, de azért ne kelljen már a Fábrynak magyaráznia a cégért egy bayerzsoca előtt! ha már belharc, akkor én Sanyi bácsi oldalán vagyok. le a trágársággal a nemzeti újságírásban, még ha nem direktben tolja valaki, akkor is! ennyi a véleményem. Zsocabácsi menjen el egy kicsit a feketeerdőklinikára brinkmanprofesszorúrhoz, hátha kikezeli az elméjéből a felgyülemlett feszültséget!
Piroska
2025-01-06 at 14:40
Szánalmas ez a futottak még kategóriás Fábry.
Yoggi
2025-01-06 at 14:39
@Annonim
“Csatlakoznom kell Bayer Zsolthoz. Miért kapna?”
Hát ha Bayer megkapta a lovagkeresztet, akkor Fábrynak simán kijár egy Kossuth-díj. Sőt, ha Bayerhez hasonlítom, akkor kettő vagy három is…
Ennyi...
2025-01-06 at 14:37
Végtelenül nagyképű, beképzelt, öntelt és önimádó, meg arrogáns. Ezzel róla minden lényeges elmondva.
Kétes
2025-01-06 at 14:37
KEDVES FRUZSI!
Egyezzünk ki döntetlenben! Fábrynak nem kellett volna beszólnia “ezeknek”.
A fölött ne menjenjünk el azonban szó nélkül, hogy az nagyobb bunkóság volt, hogy leszólta a műsorába meghívottjait és csak arra tartotta méltónak őket, hogy egyfajta dobbantói legyenek az ő poénjaihoz, mert unja őket a beszélgetésük közben. Erre senki fel nem kapta a fejét, pedig ez nagyobb szemétség, mint beszólni “ezeknek”. Nem ő az egyetlen, aki bankókkal kibélelt zsebbel gondolja azt, hogy neki több jár! Hadd ne kelljen példákat mondanom.
Még annyit, hogy régóta tűnődöm azon, hogy mit akar palástolni (elrejteni?) a kispolgári létükre, azok rekvizitumaikra történő állandó hivatkozással, példálózgatással?
Mandula
2025-01-06 at 14:35
Ha van olyan kategória, akkor kell neki adni egy ,csak egy kicsi hiányzott hozzá “MAJDNEM ” Kussuth-díjat ,amit kitehet a kandallóra,lehet akkor elmúlik az érzés hogy belülről rágja valaminek a hiánya.
Szerintem bohócot csinált magából,annak ellenére hogy jó koponyának tartom.
Elmúlnak az évek Sándor,20 évvel ezelőtt sokkal élesebb volt ,és nemzetibb.
Chekke Faint
2025-01-06 at 14:34
Nekem Fábry azért furcsa, mert tényleg nem állt ki egyetlen egy magyarokat érintő kormányintézkedés mellett sem.
Valami változott az öreg fejében, nem kicsit, nagyon.
BetonHofi
2025-01-06 at 14:23
Ha Leslie Mandoki, Ákos és Nagy Feró kaphattak Kossuth-díjat a nulla életművükre, akkor Fábry is.
GJ
2025-01-06 at 14:03
TIPIKUS!
(zsidók egymás közt)
Kibuggyant a nagyképű és sértett, örökké mellőzött, örökké elégedetlen jellem.
A hatalmas gázsi után kéne egy kis Kossuth-díj, azután jöhetne a miniszterelnökség és a végén a nagy összegű kárpótlás az üldöztetésért.
kígyó – melengetés – mell
MEGÉRTE?
Annonim
2025-01-06 at 14:01
Csatlakoznom kell Bayer Zsolthoz. Miért kapna?
Borbély
2025-01-06 at 13:56
Tisztelt Gombos Péter úr! Nem érzem méltatlannak és “övön aluli ütésnek” sem Bayer Zsolt írását. Fábry Sándortól nem volt elegáns, amit nyilatkozott. Kezdjük ott, hogy ne magának követeljen már Kossuth díjat, ez olyan szánalmas. Ha belül úgy is érzi, hogy megérdemelné úriember ilyet nem mond ki, mert nevetségessé teszi magát. A másik: “ezektől nem várok semmit”. Így beszél egy jobboldali érzelmű, magyar ember? Mi az, hogy “ezek”, akkor ő nem tartozik közénk? Talán soha sem tartozott, csak eljátszotta a jobboldali megmondóembert. Ha az RTL Klub olyan jól fizetett, miért nem maradt ott? Az ilyen embereket nagyon elítélem, akiknél a pénz előbbvaló, mint a becsület.
Klára
2025-01-06 at 13:49
Öreg má,elment az esze és érzékeny.+ piál is ami látszik az ábrázatán
riporter.Mit szeretne?
Fábry:Hát Kossuth-díjat, ezektől semmit drágám!
No csak
Közben azért felvett milliárdokat,és elküldték világköröli utazásokra.
Akkor most a fábry egy kivénhedt NER -lovag,és jön az ideológiaváltás ?
A poloska azért váltott mert nem lett miniszter!Nagy a hasonlóság ,és kapzsiság is.
Tyutyu
2025-01-06 at 13:43
– Mit hozott a Mikulás Móricka?
– Egy nagy büdös lófaszt!
– Úgy kell neked! Miért a seggedet tetted ki az ablakba?
Chekke Faint
2025-01-06 at 13:40
A Kossuth a díjat személyesen magamnak is lehet kérni?
Azért ez így erős kritika lenne annak annak is aki adja, és megkapnád.
Sanyi, ez ami miatt nem kapod meg szerintem.
Erdeiborbolya
2025-01-06 at 13:31
Ne bántsátok Fábryt, mert iszik. Adjatok neki Kossuth díjat.
Gombos Péter
2025-01-06 at 13:16
Gombos Péter
Skrabski Fruzsina, köszönöm, hogy kegyed is kiállt Fábry Sándor mellett. Méltatlan Bayer Zsolttól, egy ilyen övön aluli ütés. Fábry nem ezt érdemli, mindig mellettünk volt és van !!!