Mindenekelőtt Karácsony Gergely felelősségét kell itt felvetnünk, az ő embere szervezte az egészet – állítja a történész–politológus, a XXI. Század Intézet igazgatója, a Kommentár főszerkesztője a Mandinernek adott interjújában.
Békés Márton szerint a baloldal botránya egészen egyszerű, röviden annyiról szól, hogy az Amerikai Egyesült Államokban alapított Action for Democracy nevű szervezet, amelyet Karácsony Gergely várospolitikai tanácsadója, egyben Bajnai Gordon korábbi tanácsadója, Korányi Dávid vezet, 1,8 milliárd forintot utalt át Márki-Zay Mindenki Magyarországa Mozgalmának, amely a pénz nagy részét, mintegy 1,4 milliárd forintot továbbadott a Bajnai-érdekeltségű DatAdatnak.
Most pedig azt tudtuk meg, hogy ez a cégcsoport közvetlenül is kapott közel 148 milliót az amerikai székhelyű NGO-tól, ami szintén közvetlen finanszírozással támogatta az Oraculum 2020 nevű céget, amely az Ezalényeg.hu működtetőjeként ismert – őket egymilliárddal „segítették ki” –, és amely az összeg felét szintén a DatAdatnak adta tovább, illetve jutott 3 millió forint közvetlenül a Gemius Hungarynak is. Mindez azt jelenti, hogy az eddig bevallott 1,8 milliárdon felül még 1,2 milliárd jutott a magyarországi ellenzéknek, egészen pontosan annak DK- és Bajnai-közeli háttérszervezeteinek, technológusainak, kampányszerveinek.
A XXI. Század Intézet igazgatója szerint igazán érdekes a Nemzeti Információs Központ első időszakos beszámolójához csatolt kísérő összefoglaló is, amelyben az áll, hogy „egyértelmű kapcsolatok mutathatók ki az Action for Democracy, valamint az Amerikai Egyesült Államok kormányzata és nemzetbiztonsági közössége különböző szereplői között”.
Itt konkrétan arról van szó, hogy a fedett CIA-ügyleteket bonyolító National Endowment for Democracy nevű, az amerikai Kongresszus által közvetlenül finanszírozott szervezeten, illetve más frontorganizációkon keresztül, mint amilyen az Action for Democracy is, a magyar választásokat akarták befolyásolni
– véli Békés Márton, majd hozzáteszi: erre vállalkozott küldetési nyilatkozata szerint maga a szervezet is, amelyik Magyarországot „csatatérállamnak” minősítette. Lényeg a lényeg: ezt a csatát elvesztették, de a háború folyik tovább.
Egymásnak estek az ellenzéki térfélen is
A történész-politológus szerint Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely egyelőre csak óvatosan ugyan, de újabban már egymást hazugozzák, majd felteszi a kérdést: kik és milyen erőfeszítéseket tehetnek azért, hogy ezeket az embereket „kimenekítsék” a bajból?
A magyarországi baloldal, amely valójában a globális progresszív hálózatok hazai telepítésű képviselője, már belebukott a botrányba, csak nekik eddig még nem szóltak
– mondta Békés Márton, aki szerint valójában a javarészt külföldre finanszírozott kormányellenes média és a hivatásos „civilek”, profi tüntetésszervezők tartják életben a lángot odaát. Békés Márton szerint ennek „a példátlan beavatkozási kísérletnek” az erkölcsi, politikai és büntetőjogi felelőseit is meg kell találni, a történész szerint ugyanis nem szabad hagyni, hogy csak Márki-Zayval vitessék el a balhét.
Mindenekelőtt Karácsony Gergely felelősségét kell itt felvetnünk, hiszen az ő embere szervezte az egészet, és gyanúm szerint a forgatókönyv őrá volt eredetileg kitalálva
– emelte ki a XXI. Század Intézet igazgatója. Békés Márton szerint a választások befolyásolása nem sikerült külföldről, ezért most bevetik az aktuális amerikai gauleitert, akit Goodfriend helyett éppen Pressmannek hívnak, valamint bevetik a Popović-féle felforgatókönyvet, csak most nem a 2014-es választási vereség utáni „netadó”, vagy a 2018-as katasztrófát követő „rabszolgatörvény”, hanem a „tanártüntetésnek” álcázott szervezett tüntetések címén.
Globális sorminta érvényesül, nemzetközi recept alapján dolgoznak
– véli a politológus, hozzátéve, hogy a közeljövőben a parlamenten kívüli progresszív csoportok radikalizálódására kell számítani, valamint újabb beavatkozási kísérletekre.
Magyarország frontország, megmondták, nekünk is ennek megfelelően kell védekeznünk, úgy a kulturális szuverenitás területén, mint az állam stabilitásának megőrzése érdekében
– mondta Békés Márton.
Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Facebook
Twitter
YouTube
RSS