Rekordidő alatt ébredt rá a Spiegel szerkesztősége, hogy Orbán tulajdonképpen mindenkit megmalmozott az uniós csúcson. Bár a XX. században is ennyire gyorsan kapcsoltak volna, akkor ma nem hiányozna a kontinensről százmillió ember és az ő leszármazottaik. Persze a felismerésből most sem fog semmi jó származni, de legalább információt kaptunk arról, hogy az agyuk helyét elfoglaló, haragért és gyűlöletért felelős idegdúc működőképes maradt. Igen, jól látják, Orbán a semmit adta fel azért, amiért ment.
Ha nem Grimm-meséken nőnek fel, amelyekben az erős mindig kirabolja és megnyomorítja a gyengébbeket, hanem rendes, tisztességes, kiegyensúlyozott felnőtteket építő, indulatkezelési problémákat és pszichés zavarokat nem okozó magyar népmeséken, akkor nem lepte volna meg őket az a tény, hogy Orbán egy kávéért cserébe visszaszerezte az ellopott pénzünket. Mifelénk ez a dolgok rendes menete, a végefőcím előtt az antagonisták még a kardlappal is megismerkednek. Csak mi nem sietünk.
Népmesei változatban a következőképpen zajlott a cselekmény.
A legkisebb, de legokosabb kisfiú – nevezzük a műfaji kötelező homály és a beazonosíthatatlanság kedvéért mondjuk Viktornak – megérkezett az ilyentájt szokásos bálba, ahol már nagy tanácskozásban volt a városka nyugati felének összes sihedere néhány lobotomizált szolga társaságában, akik a város keleti feléről származtak. Azon tanakodtak ráncokkal barázdált sűrű homlokkal, hogy hogyan fognak osztozni a másoktól elrabolt vagyonelemeken. A legkisebb és legokosabb fiú azért ment oda, hogy visszaszerezze a labdáját és a biciklijét, amit arra hivatkozva foglaltak le a város keseszőke üstökű keretlegényei, miszerint főhősünk nem felel meg az ő eszményképüknek. Alacsonyabb, a bőre színe sem olyan nemes, mint az övék, és az orra is milyen. A város nyugati felén évszázadok óta ezek a központi kérdések, ez izgatta már szüleiket és nagyszüleiket is, és a bizonyos történelmi túlkapások miatt a Nagy Óperenciás Óceánon túlra kényszerült dédszüleiket is. Felrótták továbbá Viktorkának a helytelen viselkedését is, legfőképpen azt, hogy nem menetel együtt a többiekkel a hideg évszakokban keleti irányba, továbbá túl sokszor használja a közös patak közös vizét tisztálkodásra és környezetének a rendben tartására, valamint élelmiszert is termel a víz segítségével, ahelyett, hogy idegen földről behozott rabszolgákkal előállított termékeket cserélne idegen földön megtermelt élelmiszerre.
Szóval úgy történt, hogy Viktorka betoppant a bálba, ahol a többiek tanácskoztak, és ott kérdés nélkül kijelentette, hogy ugyan a labdáját és a bringáját meg még néhány holmiját ellopták, de a zsebében lévő gesztenyét bizony oda nem adja. Nincs az az isten, az az ideológia vagy perverzió, amiben hisznek. Fel is kapták a fejüket a nyugati legények egyből, hogy mit tudhat vajon ez az értékes gesztenye, hiszen eljutottak hozzájuk is a hírek, miszerint a kisfiú napok óta azzal traktált mindenkit a piacon, hogy gesztenye van nála. Talán lehet vele másokat bántalmazni, örök nyomorúságot okozni szerte világban? – kérdezgették egymást felhevülve, kipirosodva.
Íziben össze is dugták a fejüket, hátha közösen többre jutnak, hogy akkor most mi legyen.
Hosszas töprengés után kitalálták, hogy azt mondják Viktornak, az a gesztenye az övék. Meg is dúlták magukat nagyon, amikor a kisfiú a felvetésre csak megvonta a vállát, hogy a gesztenye bizony az ő zsebében marad, állítsanak bármit a tulajdoni viszonyokról. Elvonultak megint tanácskozni, ezúttal hamar döntésre jutottak. Előreküldték legerősebb, legharcedzettebb társukat, az évek óta csak egy kiélezett aktatáska társaságában mutatkozó Olafot, a Félszeműt, hogy ravaszkodással, csellel szerezze meg az értékes gesztenyét. (Olafot a rosszakarói féleszűnek becézték a háta mögött, de igaztalanul: ő volt az egyetlen a legények között, aki ujjai segítségével számokat tudott összeadni egészen tízig.)
– Te, Viktorka, ne legyél már ilyen bunkó meg irigy! Ha nem adod oda a gesztenyét magadtól, akkor cserével szerezzük meg!
– szólította meg a kisfiút ellentmondást nem tűrő, csak rá jellemző fülrepesztő hangerővel. Miután a dörgedelmes szavainak visszhangja is elbújt a falakban, hátranézve a többiekre kacsintott: sínen van az ügy, nemsokára lesz egy egész gesztenyéjük.
– Hogy képzeled azt a cserét, mert nekem ötletem sincs, mi érhet annyit, mint egy sértetlen, egész, kifényezett, garancialevéllel is rendelkező gesztenye?
– kérdezett vissza Viktor mély őszinteséggel és értetlenséggel a tekintetében.
– Figyelj, az lesz, hogy visszaadjuk a labdádat és a bringádat, emellett megígérem, hogy egy darabig nem fogunk erőszakoskodni veled, talán ki sem rabolunk, amíg a gesztenye tart.
– vette Olaf szelídebbre a figurát, amennyire csak tőle telt.
– Keményen tárgyaltok, az biztos
– törölte le homlokáról az izzadságot Viktor, majd úgy folytatta, hogy
– Az utóbbit ugyan nem hiszem el, máskor is ígértetek már ilyesmit, de rendben, ti vagytok többen és erőszakosak is vagytok. Megadom magam, itt a gesztenye, a tietek!
– ezzel sarkon fordult és a magához vett tárgyaival együtt távozott a gyűlésről. Gúnyos, bántó röhögés kísérte, amit még a hazafelé útba eső gesztenyésben is hallott. De nem zavarta, hiszen nála volt a labda és a bringa, ezért vidáman focizgatni kezdett az úton százszámra fekvő gesztenyékkel. A gesztenyést elhagyva már nem bírta, és kibuggyant belőle a nevetés. Nem törődve azzal sem, hogy esetleg valaki figyeli, hangosan felkiáltott:
– Ezek annyira buták, hogy legközelebb két gesztenyét viszek, azzal mindenemet visszaszerzem. És meg is fenyegetem őket, hogy nincs több lopás és rablás, mert akkor félholdat vethetnek a gesztenyeellátmányra.
Itt a vége, fuss el véle!
Persze a mese sarkított és elhallgatott néhány apróságot. Például azt, hogy a falu titkárnője, a bajuszos Vonder, aki valamiért magát győzedelmes hadak és végtelen országok kíméletlen,de igazságos urának hitte, már nagyon kényelmetlenül érezte magát, miközben a rábízott lopott, rablott holmikat őrizgette. Tudta, hogy törvénytelen, amit művel, hiszen a város alapító atyái által lefektetett szabályok szerint tilos egymást kifosztani, mondván, ez a békés együttélés titka. Ezért egy idő után magától is visszaadta volt a javak egy részét a jogos tulajdonosainak. De Viktor inkább magában és a saját eszében bízott, mint a sok erőszakos, buta, gonosz és fura szagú lakó józan belátásában, akik a város nyugati felén uralogtak.
Szövérdi Péter
2023-12-30 at 07:11
Az Európai Unió Nagycirkuszába igyekeztünk 2015-ben
Összeszedtem kilenc budapesti unokámat és az Európai Unió Nagycirkuszának előadására siettünk. Nehezen jutottunk előre a nyugat felé tülekedő migránsáradatban. Néhány ezer urdu, pastu, köztük afgán szőrmesapkás férfi menetelt körülöttünk. Sok fekete-afrikait láttunk, akik színes mintás fejfödőt viseltek. Hébe-hóba elszórva a tömegben feltűntek kufijjába burkolózott arabok. Meghökkenve vettük észre a szegény elűzöttek kezében tartott, legalább félmillió forintos, vadonatúj okostelefonok hadát, szinte mindegyik férfi azokon bogarászott. Visszafogtuk a menetsebességünket, hogy a mellettünk baktató vállas fickó világító készülékére bámulhassunk. Az írásjelek teljesen ismeretlennek tűntek az apró képernyőn, nem formás arab betűk.
Távolabb papírokat osztogatott két európai kinézetű, mosolygós fiatal. A vonulók kedvtelve nézegették a szórólapokat. Amikor kinyújtottam a kezem egyikük röplapjáért, visszakapta a csomagot előlem. Megmérgedtem, miért nem akar nekem adni belőle. Elvégre Magyarországon, magyar állampolgárként miért ne tudhatnám meg, mi a csudát hirdetnek azon a lapon a hozzánk mérhetetlen tömeggel betört migránsoknak. Kikaptam a kezében lévő példányt és haladás közben megmutattam az unokáimnak. 20 nyelven megfogalmazott szöveg magyarázta a rajta lévő pontos térképet, merre haladjanak, hol kapnak újabb útbaigazítást és szállást, ennivalót. Olyan gondosan, katonai pontossággal szerkesztették, hogy bölcsődés pici gyermek is eligazodhatott rajta. Föltűnt viszont a pirossal, felkiáltójellel karikába írt 18-as szám, mellette szakállas férfifej, áthúzva. Az újabb rajzon a PASSPORT felirattal az útlevél borító képe, szintén kegyetlenül áthúzva. Érettségi előtt álló unokám értetlenül nézte. Aztán bazsalygott egy sort és megmagyarázta, hogy 18 éves kor alatt tilos borotválkozni, mert csak úgy kaphat útlevelet. A két nagylány azonban rögtön rájött a rejtély nyitjára. Hát persze, én is megfejthettem volna. A fiatal férfiak mind 18 év alattiaknak kell vallják magukat és sürgősen szabaduljanak meg az útlevelüktől meg egyéb okmányaiktól, ha ugyan még nem dobták el. Így gyermekként kivételezetten kötelesek bánni velük a hatóságok és teljes védelem alatt állnak az Európai Unióban. Ha azonban Magyarország akarja megvédeni a kisgyermekeit, az Európai Unió hamis vádak tömkelegével hurcol bennünket a saját Bírósága elé. ABCDEFG szervezetek alaptalan köpködését igaznak és kötelezőnek ítélik meg ellenünk. De zokszó nélkül haladunk tovább, pedig elegünk van már a mértéktelen kettős mércéből.
Az út mentén újabb fehérképű csoport integetett a haladóknak. Pár emberüknek sárga hangosbeszélő lógott a vállán. A különösen határozottan és tekintélyesen viselkedők kisméretű hasábrádióba suttogtak érthetetlen parancsokat. Mások zászlókat osztogattak, Willkommenskultur felirattal. Unokáim angol, német, francia, spanyol, olasz nyelven próbáltak szóba állni velük. Sikertelenül. A kisebbek inkább Merkel képet akartak, de ők némi vizsgálódás után nem kaptak. Hórihorgas, szenvedélyes Nap-imádó fiúunokám halandzsa nyelven kérencsélt az új szórólapokból. Úgy tízedik próbálkozása járt sikerrel. Az is csak azért, mert közelhajolt a röplap osztogatójához és a fülébe súgta a jelszót, ahogy azt a többiektől elleste: „Szíria!” Ráadásul az odavaló igazi arabok „Zurijjá”-nak mondják. Menet közben egymás válla fölött próbáljuk böngészgetni a két oldalon sűrűn teleírt szöveget. Akárha kínaiul írták volna. A második oldal legalján végre arab írást fedezek föl. Előjönnek a Mustansiriyah Egyetemen Bagdadban tanultak. Bár csak az esti tagozatot látogattam, ragadt rám annyi, hogy kihüvelyezhettem a leírt parancsok értelmét. Dzsermania – ez Németország. Budapest és Hedeshalom helységnevek is érthetők rajta. Persze, az arabban nincsen „GY” betű. Gyalogolunk a tömeggel, megdöbbenésünkre rátérnek az M1 autópályára. Szent ég, ez tilos! Visszatartok pár embert. Mutogatok, magyarázok. Életveszély! Elüthetnek bennünket! Karambol! Nem értik, pedig arabul kiabálom. „Muskile, ja eni!” Arabul sem értenek? Elmegy a fülük mellett, legföljebb kacsintanak ránk, vállat vonnak és továbbsodródnak. A mi gyerekeink szinte irigyen nézegetik a méregdrága edzőcipőiket, élenjáró tengerentúli cégek farmereit, a márkás pólókat, divatos, kurta bőrkabátokat a fiatalembereken. Mi gyorsabban haladunk, sietünk az Európai Uniós Nagycirkuszba. Amikor kíváncsian elhaladunk a végtelen sor mellett, elhallgatnak és ellenségesen néznek ránk a szemük sarkából. Utolérjük a védő ember-négyszögbe rejtett, nagyszámú nyugati tévés csapatokat. Középen az eddig látott egyetlen, gyermekkocsit toló, kufijjás ember, aki a forgatókönyv szerint apát alakít. Őt pásztázzák mindenféle szögből. Mérgesen rászólnak, ne röhögjön. Erre világfájdalmas képet vág. A mieink, természetesen a legkisebbek, igyekeznek belekerülni a felvevőgépek látószögébe. A védők jól képzettek, azonnal összezárnak, határozott, áttörhetetlen láncot alkotnak. Előrelendítik izmos hasukat és visszalökik a beavatatlan gyerkőceinket. A kamerák tüzében a gyermekkocsit toló most már a szemét törölgeti a forgatókönyv szerint. A magyar gyámhatóság kötelessége lenne, hogy a veszélyeztetett csecsemőt védő gondozásba vegye. Bár, ahogy elnézem, a törvényeket és az emberiességet érvényesíteni próbáló tisztviselőnket, mint a macskát vágnák ki a sorból a marcona megbízottak és meghízottak.
Az unokák újra figyelmeztetnek a migránsok cipőire. A mieinknek bizony eléggé kopott, pedig nem sétáltak ezer meg tízezer kilométert, mint állítólag ez a tömeg. Jó erőben, szinte lépéstartásban menetelnek. Egyetlen halálra fáradt, vékonyka szúnyogcsődör sincs köztük. Inkább igazi kisportolt, jó izmú csődöröknek tűnnek, ahogy a három lánykánkat bámulják és feléjük cicegnek. Akaratlanul átfogom unokáim vállát. A két égimeszelőnk észreveszi és harcosan kihúzza magát. Nem mintha ez számítana ilyen dzsungel-erőt árasztó tömeggel szemben.
Az út szélén német forgalmi rendszámú személykocsiból dobozokat és összetekert vászon-feliratokat rakodnak ki. Néhányat már kibontva lobogtat a feltámadó szellő. A rakományukat szervezetten szétosztják a tömegben. Tülekedést, éhes követelőzést várok. Mindhiába. Katonás rendben folyik minden. Néhányuk könyöke megemelkedik, de a tisztelgést formázó mozdulat megakad. A sarkak az összevágás helyett tétován nyugton maradnak, hiszen ez a kiképzők parancsa. Hüledezés helyett újfent a kezemben tartott szöveget vizsgálom. A gyerekeink belém karolnak, vezetnek, nehogy elhasaljak. Persze, ezen a mostani nyelvvizsgán elhasalhatnék. Az eltérő nyelveknél szembetűnik, valószínűleg a születési időnél, hogy felkiáltójellel 2000.01.01-et, tehát január elsejét írnak. Apja nevénél – nem az édesanya a fontos, nem is láttunk nőket – Mohamedet javasolják. Így az ismeretlen, közös apa igazi férfi lehet, hiszen több tízezernyi utódot nemzett néhány óra alatt. Ráadásul csak ma! És holnap is nap lesz. Mikor alszik szegény, szerelemben kimerült menekült? Vagy éppen a tengernyi nő elől menekül, akiket anyává tett? Nocsak, már kérdeztem, hol vannak a nők? Most megtaláltuk. Újabb jól körülzárt tévés csapat kellős közepén törtetnek rendületlenül előre. Úristen, újabb egri ostrom? Mégpedig reciprok, női támadás Egerre. Meg reánk. Az unokáimat változatlanul a mellettünk topogók cipellői érdeklik. Újdonatújak. Bezzeg a mieink! Tiszták, kifényesítettek, de agyonhasználtak. Nálunk a családban ősi hagyományt őrzünk. Mindhalálig ragaszkodunk is hozzá. A legkeményebb környezettudatos, környezetimádó és környezetvédő bandába tartozunk. Nem termelünk szemetet, nálunk nincs egyszer használatos ruha, meg cipő. Vagyis láthatólag szegények vagyunk a körülöttünk zajló divatbemutatóhoz mérten. Nem szégyen, csak bosszantó ennyi drágán öltözött piperkőc között gyalogolnunk. Nálunk a kicsik húzzák a rövidebbet. A legkisebb a legrövidebbet. Ruhák, cipők, kabátok szállnak, ha nem is szájról-szájra, de a megadott születési rend és utójogok szerint válltól vállra, meg lábról lábra. Ez a mi hagyományőrzésünk.
Az út szélétől odalép hozzánk szúrós tekintetű szervező. – Ví szrbszki? (szerbek vagytok?) Miriszati! (bűzlötök!) – makogja tört szlávsággal. Kiakolbolítana a sorból, de közöljük, ez Magyarország. A nagyfiúk közelebb lépnek hozzá. Mögötte a főnöke odaszól valamit, ezért abbahagyja a kötözködést. A kicsikbe túl mélyen vésődtek a pazarabbnál pazarabb sportcipők. Könyörögni kezdenek a drága Tatájuknak, vennék már nekik is, rámutatnak egy különlegesen szép példányra. A tulajdonos gyorsításba kezd és eltűnik az emberboglyában. – Drága Nagypapa, olyant, ugyanolyant vegyél! – és jó nevelés ide, jó nevelés oda, újjal mutogatnak másik, különlegesen tetszetős, pofás cipőre. Ez a fiatalember is futólépésre vált, kiesik a látókörünkből. Süvít négyük szájából a panaszos kérés.
– Csapat, vigyázz! – állok meg némi rendszabályozásra. – Apátok fele fizetése rámenne ilyen csillagászati drága edzőcipőkre. Az csak a ripőknek jár, látjátok. A fizetés másik felét, hála Istennek fölfaljátok. De gondoljatok a lakbérre, fűtésre, világításra. Bár a számlátokon ott maradnak a százezres megtakarítások, amit már nem kell vízért, gázért, villanyért, fűtésért a pofátlan multiknak megfizessetek, azért semmit nem adnak teljesen ingyen. Így tanuljátok meg az ár-értékarányra figyelést. Meg azt, hogy mennyi ledolgozott óra ér föl az adott divatcikkel. Tanuljatok, számoljatok, a szürkeállomány katonái vagytok. Mint ahogy a körülöttünk támadó tömeg a megszállásé. Háború van.
Pihenőhöz értünk. Óriási halom szemét. Szemét? Gyermekkocsik garmadája összedobálva, törött almásládák, ép almák mázsaszám a szemétben, felbontatlan élelmiszeres zacskók ezrével, benne a friss, megkent vajaszsömlék sajttal, nehogy tiltott disznóhúsnak gondolják az éhhalál elől menekülők. Vadonatúj, de sáros ruhák. Majdnem két embermagasságig lepik el hosszan az autópálya szélét. Visszanézünk a fővárosunk felé. Végtelen kocsisor, rendőrök tartják vissza őket, míg mi kényelmesen sétálva elérünk valahová. Az úti célt csak a porondmester ismeri. Hogy ez maga volt az Európai Unió Nagycirkusza? Ébresztő, Európa népei!
Mi visszamegyünk kerítést építeni unokáinkkal. Hogy nekik is lehessenek unokáik. Itt.
Bárdos [email protected]
2023-12-25 at 23:34
Remek mese,amibe a gesztenye metamorfózisa az egyik komment szerint
kézzel fogható valósággá
lényegül.Igaz csak zacsival.
angelblind652
2023-12-19 at 07:04
Lehidaltam, annyira jó írás! A többiek előttem már elmondtak mindent, ami lényeges. Csak egy kis fényt kérek: a mese tovább folytatódik. Eljött hozzá a török “szultán” is, hogy azt a bizonyos gesztenyeállományt együtt nézzék meg. Kezdetnek meg a Spiegelnek majd együtt küldenek egy-egy Rubik kockát. Jó fejtörő, méltó egy magyar elme megértéséhez.
Jázmin
2023-12-18 at 10:47
Zseniális igazmese,gratulálok az írónak! Osztom az egyik kommentelő véleményét:lefordítani és elmesélni a 26 tagállam vezetőinek,talán egy- két morzsa leesik előttük és felcsipegetve változik a véleményük az igazmagyarok józan helyzetfelismereserol!
J
2023-12-17 at 23:24
Szenzációsan jó ötlet az “AMBRÓZY Népmese Orbán Viktorról”
Orbán Viktor, mint Népmesehős a világban!!!
Szerintem Jankovics Marcell is jót derülne rajta.
Több témát is szívesen olvasnék Ambrózy változatban, igazi magyar virtus!
Gratulálok!!!
Beatrix Sztevics
2023-12-17 at 13:44
Jo volt olvasni ezt a törtenetet. A viktorkank nem buta , tudja a dörgest.
Mérleg
2023-12-17 at 10:36
Imádom Ambrózy Áron humorát meg az írástudományát is! Nagyon jó kis mese! Jót mulattam rajta! Sok ilyet még Áron!
Hallottunk már a szabad akaratról?
2023-12-17 at 09:53
Zseniális írás, nagyon tetszett, jót nevettem.
Elbutított idegen nyelvü ismeröseim részére, lehet, hogy nekiveselkedem és lefordítom.
Lesz aki megérti.
bl
2023-12-17 at 04:14
Orbán kacaját hallják a fák neszezése mögött.
Ez nagyon jó, ilyen az igazi magyar mese, mindent elmond már a gyereknek is, csak érteni kell(legrosszabb esetben majd megérti felnőttkorában).
Egyébként valóban a mesék tükrözik az adott nép karakterét és nagyon örülök neki, hogy magyar és “szovjet”(Szutyejev) “népmeséken” nőttem fel. A mai nyugati mesék(“rajz”-filmek) borzalmasak, életellenesek, kiábrándítóak, a gyerekből zombit varázsolnak. Ilyen apróságokból is ki lehet olvasni a valóságot.
ezazöld
2023-12-17 at 01:35
agyuk helyét elfoglaló-az amerikai média russzofób hisztériakeltése és az amerikai hergelő ügynök szinészkedése által okozott-haragért és gyűlöletért.A BARMAI KÉPTELENEK RÁÉBREDNI HOGY USA GAZDÁJUK A MEGHIÚSULT TTIP_SZERZŐDÉS MIATT BOSSZÚBÓL PROVOKÁLTA KI AZ OROSZ FEGYVERES AKCIÓT.Egyszerűen háború azért van hogy mivel a nyugatiak nem fogadták el a TTIP-szerződést-tehát meggyőzés hatására nem írták alá Európa hivatalosan
is amerikai gyarmattá züllesztését-így lényegében az usa az orosz hadsereget használja
arra hogy az ostobán hiszékeny eurocsürhét az amerikai akolba kergesse.
Theo
2023-12-16 at 23:59
Tényleg, már a Grimm mesék is milyen ellenszenves volt. Azt az egy kötetet se tudtam végigolvasni, ami volt nekünk, csupa kegyetlenkedes, undoksag.
Ezek ilyenek tényleg?
Királytigris
2023-12-16 at 20:48
A mese lényeges kérdése: Biztos, hogy Viktorkánál van a bringája, meg a labdája?
Aztán az a gesztenye, a későbbi időkben még sokat érhet…. Ahogy az inkorrekt sorosi sameszek működését ismerjük, ahogy minden törvényt, szerződést a céljuk érdekében áthágnak, és ahogy már előfordult, Viktorkát átverték.
Szóval, nyugi! Az idő majd mindenre választ ad.
Csak kacagok
2023-12-16 at 20:13
Cseles gesztenye volt az mert a harmadik napon kutyaszarrá változott.
Most ott nézik, szagolgatják és azon tanakodnak, hogy most el kell magyarázni a ZeNbereknek, hogy az nem is kutyagumi, hanem gyémánt.
Juhaszne
2023-12-16 at 18:45
Ez annyira jó, hogy érdemes lenne lefordítani és az X-en megosztani, mondjuk a fogtündér és másik kedvencünk D.F. oldalán. Talán megértik, hogy van valaki aki okosabb mint a többi 26 együtt. Bár a gyűlölködés már elvette azt a maradék eszüket is, nem látok arra esélyt, hogy megértsék.De egy próbát megérne.
lhotx
2023-12-16 at 18:27
Fhú, ez a mese több helyütt Frank Herbert szörnyűséges világait visszhangozta (főleg a Harkonnen-udvartartás lobotomizált szolgái, de egyebütt kísértenek benne elemek). Szóval, borzalmasságban a nyugat már túlnőtt a Grimmeken.
Egyébként: az akadékoskodó-szoftver nem a protagonistákat javította át antagonistákra?
Tobit
2023-12-16 at 18:18
Aki ezt az írást leírta, azelőtt mélyen meghajlok. Szóról-szóra így van. Brüsszel már az Olymposzon érzi magát,és nem veszi észre, hogy az alvilág mélységeibe kerül.
Még egy kis idő és betemeti a gőg és a tudatlanság.
Felhívom a cenzorok figyelmét, betegségem miatt hónapok ót kommentet nem írtam. És ezek után nem is fogok. A cenzor azt írta “eztmár egyszer írtad” de nemírtam egyszer sem.
Tobit
2023-12-16 at 18:10
Aki ezt az írást leírta, azelőtt mélyen meghajlok. Szóról-szóra így van. Brüsszel már az Olymposzon érzi magát,és nem veszi észre, hogy az alvilág mélységeibe kerül.
Még egy kis idő és betemeti a gőg és a tudatlanság.
Orientál
2023-12-16 at 17:36
Spiegel szerkesztősége tulajdonosaival együtt maga a kommunista és a fasiszta diktatúra.
János
2023-12-16 at 17:33
A humorhoz, annak megértéséhez intelligencia kell❗❗❗
A nyugati humor, különösen a német, egyszerűen katasztrófális.
Zsűri
2023-12-16 at 15:59
Ez a mese egyszerűen fergeteges. Vajon hol rejtőzött ez a tehetség eddig?
Gábor
2023-12-16 at 15:28
Remek és szellemes írás Ambrózy Árontól, nagyon jól szórakoztam.
Mária néni
2023-12-16 at 15:02
Tokajiból az esszencia az értékesebb,
Élvezzétek a humor morzsáit, aki meg nem érti arra csak egyszeriben csak legyintsetek !
Tudományos libsizmus
2023-12-16 at 14:55
Meg a német sajtó meghajlított valósága.
A Völkische Beobachter és a Neues Deutschland. Méltó utód a Spiegel.
Tudományos libsizmus
2023-12-16 at 14:49
A Spiegel Európa legnagyobb féknyúz gyártója.
Az 1990-es és 2000-es években minden héten megvásároltam a Spiegel aktuális számát. Aztán leszoktam róla. Mert előbb-utóbb rájössz, hogy úgy hazudnak, mint a vízfolyás.
Spiegelt ma mér a kezembe se veszek. Nem alázom meg magam velük.
a kevesebb, sokszor több
2023-12-16 at 14:20
Szégyen, hogy ezek a megélhetési politikusok, hogyan szeretnék magukat fényezni, és hogyan versenyeznek, az amerikai ügynökök kegyeiért. A miniszterelnök úr, meg bölcs hallgatással, figyeli ahogy hülyét csinálnak magukból a nyugati “mainstream” politikusok. Már az is milyen sikersztori az EU-ban, hogy az ukrik kaptak egy gesztust, és egy ígéretet, a többi száz mellé! Persze mi is eddig, csak igeértett kaptunk, hogy kapunk 10 milliárd eurót. Ha már ígérgetni sem tudunk, akkor már nagyon szegények vagyunk. Legalább boldogan, és reményteljesen telik a karácsony mindenkinek.