Özönlenek Belgiumból az online aláírások a székely petícióhoz. Könnyen lehet, hogy Belgium lesz az utolsó olyan európai uniós állam, ahol összegyűlik a jogszabályban meghatározott aláírás mennyisége – írja a Magyar Nemzet.
Néhány nap alatt több ezren csatlakoztak a székelyek európai uniós aláírásgyűjtő kezdeményezéséhez Belgiumból, és úgy tűnik, hogy ha a következő napokban, a péntek éjféli határidőig ilyen ütemben futnak be az aláírások, akkor könnyen lehet, hogy Belgium lesz az utolsó olyan európai uniós állam, ahol összegyűlik a jogszabályban meghatározott aláírás mennyiség. Pesty László a kampánnyal kapcsolatban azt mondta, hogy május 7-e éjfélig folytatja a harcot.
Szeretnénk ennek a 15 hónapos maratonnak a véghajrájában kipipálni az Európai Unió fővárosát
– fogalmazott. Hozzátette: a flamand–vallon ellentéttel terhelt, de igazán magas életszínvonallal megáldott országban a flamandok voltak fogékonyabbak a székelyek üzenetére. A feltételek teljesültek, így mindenképpen érvényes lesz a kezdeményezés. Pesty úgy véli, hogy a jóval több mint egymillió online aláírás és a – hét helyett – tíz sikerre vitt ország okán „van okunk büszkének lenni”. Pesty László arra kért mindenkit, hogy írja alá a kezdeményezést.
Mint arról korábban írtunk, a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés azt a célt szolgálja, hogy uniós szintű jogszabály szülessen azon régiók kiemelt támogatásáról, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól.
Forrás: Magyar Nemzet; Kiemelt kép: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS