A belga rendőrségi őrizetben elhunyt szlovák férfi felesége új vizsgálatot kért, miután sokkoló fotók jelentek meg férje fogvatartásáról. A cellából származó képek azt mutatják, hogy több tiszt nevetett azon, hogy vérzik a férfi feje, míg egy másik náci karlendítést tesz. Egy másik felvételen az is látszik, hogy 18 percig ülnek Chovanec bordáján. A férfit később kórházba vitték, de kómába esett és másnap meghalt – írja a BBC.
Jozef Chovanec-t 2018-ban letartóztatták a charleroi-i repülőtéren, miután repülés közben zavart okozott. Fogva tartása közben elkezdte dörzsölni a fejét a cellája falához, amely vérezni kezdett. Később tisztek egy csoportját látni a felvételeken, ahogy lerántották őt. A cellából származó képek azt mutatják, hogy több tiszt nevetett azon, hogy vérzik a férfi feje, míg egy másik náci karlendítést tesz. Egy másik felvételen az is látszik, hogy 18 percig ülnek Chovanec bordáján. A férfit később kórházba vitték, de kómába esett és másnap meghalt. Halála párhuzamot mutat George Floyd esetével, aki májusban halt meg, miután egy rendőr a nyakán térdelt az amerikai letartóztatás során.
Tudni akarom, mi történt, és miért viselkedett így a rendőrség
– mondta felesége, Henrieta a Het Laatse Nieuws-nak, a felvételt készítő helyi újságnak. Mint a BBC írja, halála előtt Chovanec egy olyan társaság tulajdonosa volt, amely szlovák építőmunkásokat toborzott belga projektekhez, és vállalkozása céljából gyakran ingázott a két ország között. Családja szerint nem tudják a rendőrök őrizetbe vétele során fellépő viselkedésének okát, de a boncolás során kiderült, hogy a férfi nem volt kábítószer vagy alkohol hatása alatt.
Úgy tűnt, hogy volt valami a férjemmel, nem érezte jól magát, de a rendőrség egész éjjel figyelmen kívül hagyta az állapotát
– mondta Chovancova.
Amikor meglátták a vért, elsősegélyt kellett volna adniuk neki. Ehelyett olyan sok ember ült rajta. Nem tudott megfelelően lélegezni
– tette hozzá. Két évvel halála után továbbra is folytatódik a rendőrségi nyomozás, és Chovancova asszony új bíró kinevezését kérte. A charleroi ügyészség szóvivője elmondta, hogy az incidensben részt vevő összes tisztviselőt meghallgatták, de hozzátette, hogy “a Covid-19 körüli válság miatt késés történt”. Időközben a rendőrség szóvivője közölte a Sudpresse-vel, hogy a képen látható tiszt, aki a náci karlendítést tette, augusztus 20-tól elbocsátották.
Forrás: BBC; Kiemelt kép: BBC
Facebook
Twitter
YouTube
RSS