A Hír TV Magyarország élőben című műsorának Berzi Gergely, külpolitikai elemző és Szajlai Csaba, a Figyelő főszerkesztő-helyettese volt a vendége.
A magyarok nem akarnak Európa második vonalába tartozni – ezt Orbán Viktor mondta a temesvári forradalom kitörésének 30. évfordulóján. A miniszterelnök az erdélyi városban szövetséget ajánlott a környező országoknak, azzal a céllal, hogy egy új Közép-Európa épüljön, amely a világ egyik legsikeresebb és legversenyképesebb térsége lehet
– vezette fel a témát Velkovics Vilmos, műsorvezető.
Mi készen állunk, hogy a szomszédainkkal együtt – Romániát is ideértve – felépítsünk egy új Közép-Európát, olyan Közép-Európát, amely nemcsak beszállítója a nyugat-európai gazdaságoknak, hanem a világ egyik legsikeresebb és legversenyképesebb térsége is. Ahol a városainkat autópályák és gyorsvasutak kötik össze, ahol mindenkinek van munkája, ahová visszatérnek a munkásaink és ahol az okoz majd fejtörést, hogy mit kezdjünk a Nyugat-Európából jelentkező munkavállalókkal
– mondta Orbán Viktor miniszterelnök a temesvári forradalom kitörésének 30. évfordulóján rendezett gálaesten.
Ez a beszéd a temesvári forradalom 30. évfordulóján hangzott el; azóta sajtóhírek szerint kitűzték azt a bírósági tárgyalást, amely arról szól, hogy Tőkés Lászlótól visszavonják-e kitüntetését, ez nem a bizalom jele. Önök szerint vannak olyan állapotban a magyar-román kapcsolatok, hogy tényleg évtizedekre előre lehessen tervezni?
– reflektált az eseményekre Velkovics Vilmos.
Ukrajna egy külön kérdés, az ország méretéből és geopolitikai helyzetéből fakadóan nem is reális, hogy ennek a közép-európai gazdasági térségnek a részese legyen, de Romániánál ez felmerülhet, de kétségtelen, hogy a V4 együttműködés politikai és gazdasági értelemben is a legerősebb magja ennek a közép-európai együttműködésnek, de mondjuk Szerbiával sokkal kedvezőbbek a kapcsolatok, és ott a magyar kisebbség helyzete is sokkal előrébb tart
– mondta Berzi Gergely, külpolitikai elemző.
Nagyon erős egyébként a gazdasági vonala, ha pusztán a számokat nézzük. Románia az elmúlt években nagyon szép gazdasági teljesítményt tudott mutatni; most van abban a szituációban, hogy a túlfűtöttség jelei uralkodnak a gazdaságon, ugyanakkor nagyon fontos exportpartnerünk. és Orbán Viktor miniszterelnök által idén januárban meghirdetett kifektetéses stratégia, tehát tőkeexport terén is Románia célpiaca Magyarországnak: több, mint húszmilliós lélekszámú országról beszélünk, ahol olyan cégek vannak kint, mint a Mol vagy a Fornetti. Másfelől, ha rápillantunk az ország külkereskedelmi partnereinek rangsorára, Románia 3-4. helyre küzdötte fel magát, tehát számunkra egy nagyon fontos célpiacról van szó. Számunkra azért is nagyon fontos a közelség, amiről a miniszterelnök beszélt, ha félretesszük a politikát, mert belátható célországról van szó, természetes földrajzi partnerről van szó, sok mindenben közösek a kelet-közép-európai vonások, és a V4-el együtt ez már egy hatvanmilliós piac, ráadásul ez a kelet-közép-európai térség pörgeti Európa gazdaságát, és elképesztően ívelnek fölfelé a fogyasztási költések is
– mondta Szajlai Csaba, a Figyelő főszerkesztő-helyettese.
Forrás: Hír TV; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS