Bese Ferenc független polgármester-jelölt támogatásáról döntött a soroksári Fidesz tagsága, miután hosszú tárgyalások után több fontos és a kerület jövőjét érintő kérdésben sikerült a két félnek megállapodnia.
A Fidesz-frakció az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében ismerteti: az egyhangú szavazással támogatott Bese Ferenc független polgármester-jelölt kinyilvánította, hogy támogatja Tarlós István főpolgármestert, és kész vele együttműködni a főváros további fejlesztését illetően. A párt közölte továbbá: a kormány családbarát politikáját szem előtt tartva ösztönzik a fiatalokat, hogy Soroksáron alapítsanak családot és otthont, ennek érdekében növelik a bölcsődei és óvodai férőhelyek számát. Emellett a nyugdíjasok és idősek továbbra is kiemelt támogatásban részesülnek, és garanciát vállalnak arra is, hogy folytatják az együttműködést a kerületi egyházakkal, civil szervezetekkel és a határon túli testvértelepülésekkel. Hangsúlyozták: külön figyelmet fordítanak a vasúti aluljáró és a rendőrkapitányság megépítésére, a Molnár-sziget, a Duna és a Duna-part védelmére, emellett szeretnék, ha a kerület csatlakozna a kormány által támogatott “Egészséges Budapest” programhoz, amelynek alapján létrehozzák az “Egészséges Soroksárért” projektet. A megállapodás részeként a felek megegyeztek abban, hogy Soroksár fejlesztése érdekében hosszú távú cselekvési tervet dolgoznak ki.
Forrás: MTI; Fotó: Origo
Facebook
Twitter
YouTube
RSS