Lezárult a nyomozás a bicskei gyermekbántalmazás ügyében. A rendőrség szexuális erőszak és visszaélés, valamint kiskorú veszélyeztetése miatt 17 sértett esetében vádemelési javaslattal továbbította az iratokat a Fejér Megyei Főügyészségnek. A per idén elkezdődhet – írja a Magyar Idők.
Összesen tizenheten – tizenhat fiú és egy lány – érintettek a bicskei gyermekbántalmazásban, akiket a megalapozott gyanú szerint éveken át szexuálisan zaklattak. A legkisebb mindössze tíz-, a legidősebb tizennyolc éves volt, amikor – a rendőrség szerint – az intézmény igazgatója és egy nevelő a hatalmi pozíciójukkal visszaélve, a nevelésük alatt álló fiatalokat szexuális kapcsolatra kényszerítették. A napokban lezárult nyomozás eredménye szerint ugyanis az igazgató mellett az egyik nevelő is a gyanúsítottak közé került.
A nyomozás szerint rendszeresen molesztálták a rájuk bízott fiatalokat, 26 éven keresztül. Több mint 120 tanút hallgattak ki az eljárás során: a gyerekek közül tizenöten azt vallották, hogy szexuálisan bántalmazta őket az igazgató, akit ők János bácsinak szólítottak, de volt olyan, akinek mindkét felnőttel viszonya volt. A rendőrök az ügyben pszichológust, valamint elme- és informatikus szakértőket rendeltek ki, akik a lefoglalt számítógépeken főként homoszexuális tartalmú pornográf felvételeket találtak.
Tavaly egy 18 éves fiú ugrott a vonat alá – aki a gyermekotthon lakója volt. Így robbant ki a botrány. A tragédia után jelentkeztek többen is azzal, hogy évekig zaklatta őket az igazgató. A hallgatást elsőként megtörő áldozat azt állította, 13 éves korától kezdve öt éven át tartó viszonya volt az intézmény vezetőjével. A több mint negyed évszázadig tartó szexuális zaklatás így került végül a hatóságok elé. A sajtóvisszhang miatt néhány nap leforgása alatt egyre több áldozat jelentkezett a rendőrségen.
Egy, a Magyar Idők által megkérdezett gyermekpszichológus szerint az ilyen helyzetekben függőségi viszony alakul ki a gyermek és a molesztáló között. Ez főképp a hátrányos helyzetű, rossz szociális körülmények között vagy gyermekotthonban élő fiataloknál gyakori. A szakember szerint most is ez történhetett, ezért nem derült ki 26 éven át. Az igazgató tíz hónapja előzetes letartóztatásban van. A gyermekotthon vezetője a kihallgatása során mindvégig tagadta, hogy a rábízott gyermekeket bántalmazta volna.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság az ügyben keletkezett 3200 oldalnyi nyomozati iratot vádemelési javaslattal továbbította a Fejér Megyei Főügyészségre. A két gyanúsított még idén a bíróság elé állhat. A megyei főkapitányság 10 rendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntett, 2 rendbeli szexuális erőszak bűntett és 3 rendbeli szexuális visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást V. János 56 éves bicskei lakos ellen. Továbbá 4 rendbeli szexuális visszaélés bűntett és 5 rendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást K. Béla 33 éves csákvári lakos ellen.
Magyar Idők, kemma.hu; Fotó: bbc.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS