Joe Biden amerikai elnök pénteken megerősítette, hogy akár republikánus támogatás nélkül is véghezviszi gazdasági programját, amelyre a koronavírus okozta járvány káros hatásainak ellensúlyozása érdekében van szükség. A kongresszusnak azonnal cselekednie kell az 1900 milliárd dolláros csomagterv ügyében, ráadásul a legtöbb gazdasági szakember úgy véli, hogy még ennél is több pénzre van szükség – jelentette ki újságíróknak adott nyilatkozatában a Fehér Házban.
Most kell cselekednünk. A közgazdászok körében általános az egyetértés, hogy ez kivételes pillanat, és a nem cselekvésnek nagy az ára. Az idei évet négymillióval kevesebb munkahellyel fejezhetjük be
– mondta. Azt később tette hozzá, hogy a támogatások elfogadását akarja a republikánusok hozzájárulásával, ha ezt megkapja, de a csomagnak nélkülük is át kell mennie. A demokraták a jövő héten teszik meg az első lépéseket az amerikaiakat és a gazdaságukat támogató program elfogadása érdekében. Előzetes szakértői becslések szerint a tervezett 1900 milliárd dolláros gazdasági csomag nyomán a következő három évben mintegy 5 százalékkal nőhet az amerikai bruttó hazai termék (GDP) – közölte Gita Gopinath, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezető közgazdásza. A javaslat elfogadása esetén idén 5,1 százalékkal nőhetne az amerikai gazdaság, amiből 1,25 százalék lenne tisztán az intézkedés hatásának betudható. A terv értelmében ebből a pénzből finanszíroznák a nemzeti oltási programot, valamint sok alacsony jövedelmű amerikai 1400 dolláros értékű csekket kapna.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Evan Vucci
Facebook
Twitter
YouTube
RSS