Bíróság elé áll jövő héten a gyermekekről készült pornográf fotók tárolása miatt egyszer már elítélt volt perui magyar nagykövet. Kaleta Gábornak a Budai Központi Kerületi Bíróságon (BKKB) perelőkészítő ülésen kell vallomást tennie. Teljes körű beismerése esetén a korábbinál kisebb mértékű büntetéssel is megúszhatja – írja a Magyar Nemzet.
A PestiSrácok.hu elsőként számolt be róla, hogy egy év, két és fél évre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint több, mint félmilliós pénzbüntetésre ítélte gyermekpornográf fotók tárolása miatt Kaleta Gábort a BKKB. Az ítéletet a járványhelyzet miatti rendkívüli szabályok értelmében tárgyalás nélkül, a keletkezett iratokból hozta meg a bíróság.
Kaleta tavaly bukott le egy bűnbanda elleni, a spanyol rendőrség által irányított nemzetközi nyomozásnak köszönhetően. Eközben olyanokat is letartóztattak, akik szexuális kapcsolatba léptek gyerekekkel. Kaleta nem volt közöttük, a nyomozás egyik mellékszálán a perui magyar nagykövet hivatali laptopján viszont mintegy 19 ezer gyermekpornográf fotót találtak, amiről a magyar diplomáciát és a hatóságokat is tájékoztatták. A vád szerint több ezer, tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről készült pornográf és nem pornográf felvételt szerzett meg és tárolt különböző informatikai eszközökön – idézte fel az ügy részleteit a Magyar Nemzet. A lap arra is emlékeztet, hogy Kaleta Gábort azonnal hazakísérték, majd megfosztották a rendkívüli és meghatalmazotti nagyköveti címétől. Büntetőeljárás indult ellene, ugyanis a gyermekpornográf fotók tárolása, birtoklása is bűncselekmény, amit gondatlanul nem lehet elkövetni.
A tárgyalás nélkül meghozott ítélet nem vált jogerőssé, mivel a Fővárosi Főügyészség tárgyalás megtartásáért és a büntetés súlyosításáért élt jogorvoslattal Kaleta ügyében. Az ügyészség kérelme tükrözte a jogalkotók abbéli szándékát, hogy a gyerekek ellen elkövetett súlyos bűncselekményt kellő mértékű megtorlásnak kell követnie. Úgy tudjuk, a Btk. szerinti gyermekpornográfia alapesetéről van szó, ami legfeljebb három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Ebben az esetben nincs kikötve, hogy letöltendő vagy felfüggesztett szabadságvesztésről van szó; ez a bíróságtól függ. Ezért az is előfordulhat, hogy beismerés esetén ismét felfüggesztett, de súlyosított büntetést kap Kaleta Gábor.
Forrás: Magyar Nemzet/Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS