Vádat emelt az ügyészség a milliárdos áfacsalási ügybe keveredett volt NNI-s főrendőr és Jobbik-szakértő, F. László egyik bűntársa ellen, akit 52 millió forintos csalással hozott összefüggésbe a vádhatóság – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügyben csütörtökön előkészítő ülést tartanak.
Ahogy azt már sokszor megírtuk: az ügy előzményeihez hozzátartozik, hogy 2018 márciusában a PestiSrácok.hu rögzítette és nyilvánosságra hozta azt a videóvallomást, amelyben egy tanú arról beszélt: milliárdokat elcsaló, nemesfémmel kereskedő bűnszervezet tagja volt Staudt Gábor egykori jobbikos politikus. A kiugrott bandatag feljelentést is tett, állítva: családjával együtt halálos fenyegetést kapott.
A volt bandatag azt mondta, hogy a többmilliárdos áfacsalást végrehajtó bandát a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egykori alezredese, F. László irányította, aki korábban évekig Staudt bizalmasa és tanácsadója, illetve a Jobbik szakértője volt. Forrásunk hozzátette: kettejüknek a bűnös úton megszerzett vagyonnal hosszú távú politikai céljaik voltak, többek között az, hogy Staudt „minimum belügyminiszter” legyen, az alezredes pedig legalább az államtitkára. F. László mellett a bűnszervezet tagja volt még egy másik, a bűncselekmény kezdetén még hivatalban lévő NNI-s alezredes, R. Sándor is. Staudt egyébként több pert is indított portálunk és riportalanyunk ellen, ám mindet jogerősen elbukta.
A nemesfémmel üzletelő bűnbanda ellen Magyarországon és Lengyelországban is nyomozás indult. Itthon a Fővárosi Nyomozó Ügyészség járt el, míg a lengyeleknél egy speciális, „maffiaellenes” ügyész által irányított, szervezett bűnözés, terrorizmus, nemzetközi kábítószer-kereskedelem és gazdasági bűnözés ellen fellépő különleges rendőri egység indított nyomozást az F. László vezette csapat ellen. Később a két szervből létrehozott közös nyomozócsoport kezdett vizsgálódni az ügyben.
Ehhez a csoporthoz köthető a csalással megvádolt P. Bálint is, aki egy kulcsfontosságú vallomás szerint a milliárdos biznisz lengyel vevőjével hozta össze F-éket. P. Bálint a vád szerint egy nemesfémekben utazó vállalkozót egy svédországi üzletbe vont bele, aminek a vége az lett, hogy a férfinek 52 millió forintos kára keletkezett. A vádemelés egyébként nehézkesen történt meg, ugyanis P. Bálintot hiába gyanúsították meg a rendőrök csalással (a részletekről itt olvashatnak), a IX. Kerületi Rendőrkapitányság később megszüntette a nyomozást arra hivatkozva, hogy nem bizonyítható a bűncselekmény, mert a gyanúsított tagad, és hozott két tanút, akik az ő álláspontját erősítik.
A sértett jogi képviselője panaszt nyújtott be az ügyészségre, amelyben egyebek mellett leírták, hogy a tanúk biztosan hazudnak, amit egy titokban rögzített, a rendőrségnek még tavaly decemberben csatolt hangfelvétel leirata is bizonyít (a panaszról részletesebben itt olvashatnak). A hangfelvétel egyébként azért is érdekes, mert azon a fentebb említett, milliárdos áfacsalási üggyel kapcsolatban is elhangzottak értékes információk. A IX. Kerületi Ügyészség végül alaposnak találta a panaszt és hatályon kívül helyezte a rendőrség határozatát, illetve elrendelte a nyomozás folytatását, így került sor végül a vádemelésre.
A portálunk birtokába került rendőrségi megszüntető határozat szerint egyébként a nyomozók hitelt adtak két olyan személynek, akiknek a szavahihetőségét egy hangfelvétel is kétségbe vonja, ráadásul egyikük egy elítélt bűnöző, akit egy droglabor működtetése miatt vontak felelősségre korábban. B. Péter az elfogása előtt nem sokkal tanúskodott P. Bálint mellett, de a szembesítésre már nem tudott elmenni, mert lecsapott rá és társaira a BRFK kábítószer-bűnözés elleni osztálya, valamint a bűnügyi bevetési osztály nyomozói. Összesen háromszázmillió forint értékű metamfetamint találtak náluk, amiből minimum 100–150 kilogramm amfetamint tudtak volna előállítani a magyar és szerb bűnözők.
A férfit egyébként korábban éppen az NNI egykori alezredese, F. László csalta tőrbe, majd amikor B. Péter (aki 2013 környékén csatlakozott az áfacsaló társasághoz, ám idővel teherré vált) évekkel később szabadult a letartóztatásból és forrásaink szerint „le akarta vadászni” F.-et, illetve a szervezet több tagját. Végül azért nem fajultak el a dolgok, mert a konfliktust a hírhedt kecskeméti maffiaper egyik elítéltje simította el, hiszen a férfi jó viszonyban volt az áfacsaló banda fontos tagjával, H. Dáviddal, akit B. Péterhez hasonlóan szintén tanúként idéznek a tárgyalásra, amennyiben az előkészítő ülésen nem szüleik döntés. Az ügyész a milliárdos áfacsalási botrányban is előkerült vádlottra beismerés esetén csupán felfüggesztett szabadságvesztést indítványozna. Információink szerint a sértett, ha a vádlott beismeri a bűncselekményt, azonnal feljelentést tesz hamis tanúzás és arra való felbujtás gyanújával a fentebb említett zavaros tanúvallomások miatt, amiket a hangfelvétel is cáfol.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS