Nemzetbiztonsági bizottsági tagságával “visszaélve” próbált bizalmas információkat kikérni a “Soros-tervről” és a “Soros-hálózatról” az Alkotmányvédelmi Hivataltól az LMP-s Szél Bernadett – nyilatkozta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke csütörtökön a sajtónak.
Németh Szilárd szerint ez egy újabb bizonyíték arra, hogy Szél Bernadett “Soros zsebében van”. A politikus bemutatta Szél Bernadettnek a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnökéhez címzett levelét, melyben leírta:
kezdeményezte a titkosszolgálatoknál, hogy adják ki azokat a dokumentumokat, amelyeket a testület zárt ülésén mutattak be a szolgálatok. Erre viszont azt a választ kapta, hogy azokba kizárólag a testület tekinthet be, egyedül Szél Bernadett nem”
– ismertette Németh Szilárd. A kormánypárti politikus leszögezte: amíg Szél Bernadett a “Soros-tervről” titkosszolgálati információkat akar kiszivárogtatni, addig nem járulnak hozzá ahhoz, hogy részt vegyen az ülésen. Németh Szilárd hozzátette: bár már meghívták, Soros György még nincs ott a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, “de az emberei már bent ülnek”.
Forrás: MTI, fotó: Horváth Péter Gyula
Facebook
Twitter
YouTube
RSS