Három hónappal meghosszabbította a Teréz körúti robbantás gyanúsítottjának, P. Lászlónak az előzetes letartóztatását pénteken a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t Szikinger István, a férfi ügyvédje. A bíróság a bűnismétlés és a szökés-elrejtőzés veszélye miatt tartotta indokoltnak a legszigorúbb kényszerintézkedés fenntartását, ám a végzés nem jogerős, mert a védelem fellebbezett.
Szikinger István portálunknak elmondta azt is, hogy P. Lászlót még ki akarja hallgatni az ügyészség, de azt nem tudni, arra mikor kerül sor, mivel védence jelenleg beteg. Ismert, a Magyar Idők éppen ma írt arról, hogy a korábbi várakozásokkal ellentétben hétfőn mégsem tart iratismertetést a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a Teréz körúti nyomozás ügyében, miután két hónappal, szeptember 24-ig meghosszabbították a vizsgálat határidejét. A lap úgy tudja, a nyomozás meghosszabbítását azért rendelte el a KNYF, mert a gyanúsítás kiterjesztését fontolgatják: nem zárható ki, hogy P. Lászlót meggyanúsítják terrorcselekmény előkészületével is. Szikinger István ezzel kapcsolatban azt mondta, velük ezt még nem közölték, annyit ugyanakkor elárult, hogy P. László továbbra is a legutóbbi vallomását tartja fenn, miszerint a rendőrök pisztolyainak megszerzését tervezte, azokat azonban nem akarta használni, csak a biztonságérzetét szerette volna megerősíteni a fegyverekkel. Erre azért lett volna szüksége, mert állítása szerint a támadás előtti hónapokban egyre több pressziót tapasztalt maga körül, valakik manipulálták is a cselekedeteit, ezért a biztonságérzete megromlott.
Emlékezetes, P. Lászlót előre kitervelten, több ember és hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével, valamint robbanóanyaggal való visszaéléssel gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség. A hatóság azt gyanítja, hogy ő volt az, aki 2016. szeptember 24-én házi készítésű, repeszképző anyagokkal kombinált robbanószerkezetet robbantott a fővárosi Teréz körúton. A detonációban két rendőr súlyosan megsérült. A fiatalember elmeállapotát kétszer is vizsgálták igazságügyi orvosszakértők, de nem találtak nála büntethetőséget kizáró okot.
Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS