Franciaországban megint áll a bál: Michel Barnier, Emmanuel Macron harmadik kormányfője is megbukott, alig három hónapnyi hivatali idő után. Az eddig stabil kormányzást biztosító politikai tér helyét háromosztatú, kibékíthetetlen ellentétekkel teli rendszer vette át: Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése, a baloldali erők és Macron centrista-liberális koalíciója között nincs többségi konszenzus.
Barnier helyzete kezdettől fogva nehéz volt. A tüntetéshullámok mellett az ellenzék mind bal-, mind jobboldalról intenzív nyomás alá helyezte a kormányt.
A válságot súlyosbította, hogy december 2-án Barnier parlamenti szavazás nélkül érvényesítette a társadalombiztosítási költségvetést, amit az ellenzék elfogadhatatlannak tartott. Ennek hatására bizalmatlansági indítványt nyújtottak be ellene.
A szavazás szerdán zárult, ahol 331 képviselő támogatta a kormányfő leváltását. Ez a döntés történelmi jelentőségű: az első sikeres bizalmatlansági indítvány 1962 óta, amikor Georges Pompidou-t mozdították el Charles de Gaulle elnöksége alatt.
Macron elnök most ismét kénytelen új miniszterelnököt jelölni, ám parlamenti többség nélkül az ország kormányozhatósága továbbra is bizonytalan.
Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat
Talpra magyar!
2024-12-05 at 18:18
Manapság egyre inkább döglött állapotba kerül Franciaország és helyén Migránsország van kialakulóban. – Nem meglepő mert a francia balliberális zöld elvtársak elvtársnők dolgozni nem szeretnek hát igen állandóan a franciák a gyarmataikon élősködtek. Máig is de egyre kevesebb az a gyarmatuk akiken parazita élősködésüket csinálhatják ja meg a nyugdíjba vonulás életkor szerint ….. szar a helyzet ez már az mint a francos helyzet náluk és egyre több az élősködő idegen migráns náluk.
saghy rozi
2024-12-05 at 13:59
Most a szoci kap megbízást és összeállnak Le Pen ellen.
na4
2024-12-05 at 11:06
A hülye balliber politikusok miatt áll a bál Franciaországban, áll a bál Németországban, áll a bál Ausztriában, áll a bál az EP-ben. Bravo.
na4
2024-12-05 at 08:12
Simlis, sunyi, horror koalíció volt, nem az országért, a népért, hanem csupán azért, hogy Le Pen-t kiszorítsák. Így a bukás előre programozva volt, ill. csak idő kérdése volt. Jó nagy szarban vannak, teljesen eladósodva, tomboló káosz az országban. Hajrá Le Pen!
Szabó György
2024-12-05 at 04:03
Tisztelt Marine Le Pen!
Drukkolok sikeredért.
Csinálj rendet az eszement libernyákok között, tedd őket taccsra.
Megérdemlik!
túródóra
2024-12-05 at 03:43
Katonákat küldene ukrajnába. Gyűlölöm a rohadt franciaországot.
Szatmári János
2024-12-05 at 01:52
Magyar peti ezt is az Orbán lopta el mi? Meg a nemet haverjaidét. ..is.
UKRAJNA…
Talpra magyar!
2024-12-05 at 01:08
Franciaország államadóssága nagyon magas ezt az is okozza hogy Macron vezetésével az ottani kormány csőstül engedi be az idegen többségükben henyélő élősködő migránsokat és Zelenszkijéknwk ellenőrzés nélkül ad milliárdokat fegyvereket lőszereket ami egy részét az ukrán vezetés ellopja. – Sajnos nálunk is ezt a akarják dk-s Gyurcsányék az mszp-seikkel párbeszédeseikkel momentumosaikkal jobbikosaikkal lmp-seikkel tiszásaikkal előidézni.
Greg
2024-12-04 at 22:55
Legfőbb ideje volt. A nagypofájú hepciáskodó beképzelt csigazabálók elkezdhetnek magukba szállni és a mások dolgába való belepofázás helyett végre a saját problémáikkal foglalkozni.
na4
2024-12-04 at 22:31
Hajrá Le Pen!👍💪