Nem tudja feldolgozni a HírTv, hogy a csatornától egyre többen távoznak a baloldali fordulat miatt – tudta meg a Magyar Idők. A lap informátorokra hivatkozva azt írja, a hírcsatornától dobbantókat üzenetekben gyalázzák.
Szánalmas módszerrel próbál visszavágni a HírTV korábbi alkalmazottain, akik besokalltak, hogy a csatorna „konzervatív jobboldaliság” jegyében sorra hívja meg a baloldal széthasznált arcai. A tévé vezetősége személyes sértésnek veszi, hogy egyre többen állnak fel és mennek át az Echo TV-be, mert nem kérnek sem Kálmán Olgából, sem a többi balos figurából. A Magyar Idők úgy tudja, a felmondóknak bosszúból megalázó üzeneteket küldözgetnek és nyilvánosan járatják le őket a többi munkatárs előtt.
A héten megint 5-en – vágók, operatőrök, riporterek – adták be a felmondásukat, ezzel már 50-hez közelít a távozók létszáma. Nekik már sok volt, hogy olyan, korábban épp a HírTV által agyonszívatott politikusokkal találkoznak a folyosón, mint Demszky Gábor.
Forrás: Magyar Idők; Fotó: Facebook/Hír TV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS