Montenegróban a szerdán elfogott szerb ortodox papok szabadon engedését követelték az utcára vonuló hívek, Bosznia-Hercegovinában pedig az ügyészség és az állami nyomozó hivatal is vizsgálja a hibás lélegeztetőgépek állami beszerzését; a többi nyugat-balkáni ország is egyre inkább a belpolitika felé fordul.
Szerbiában egy nap alatt 10 243-ról 10 295-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. A szerb miniszterelnök aggodalmának adott hangot, hogy ha felelőtlenül viselkednek az emberek, akkor hamar visszatérhet az új típusú koronavírus. Szerdai tévés szereplésében arra kérte az embereket, hogy az idei nyarat inkább Szerbiában töltsék, ne utazzanak külföldre, mert az utazásokkal jelentős fertőzésveszélynek teszik ki magukat.
Koszovóban az utóbbi 24 órában 919-ről 927-re nőtt a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma. Hashim Thaci koszovói államfő pártjának, a Koszovói Demokrata Pártnak egyik magas rangú politikusa szerint itt az ideje, hogy a Koszovói Felszabadítási Hadsereg állítólagos ügyeit vizsgáló hágai bíróság megkezdje az intenzív munkát. Xhavit Haliti kiemelte, hogy a testület öt éve állt fel, de eddig még csak néhány embert hallgatott meg. Mint mondta, a koronavírus-járvány kezdete előtt éppen beindult volna a munka, így a járvány lecsengését követően várhatóan több embert is meghallgatnak.
Észak-Macedóniában szerdáról csütörtökre 1674-ről 1694-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. A parlamenti pártok nem tudtak megállapodásra jutni az áprilisra tervezett, ám a koronavírus-járvány miatt elhalasztott választások új időpontjáról. A miniszterelnököt több bírálat is érte, hogy sietteti a voksolást; a járvány még nem csengett le. Zoran Zaev erre reagálva kijelentette, hogy az emberek egészsége a legfontosabb, senki nem siettet semmit, de tisztában kell lenni azzal, hogy az országnak jelenleg nincs parlamentje, és a kormány is csak ügyvezetőként funkcionál.
Montenegróban több, mint egy hete nem volt új fertőzött, a regisztrált fertőzöttek száma 324, de már csak 8 aktív eset van. Több rendőr is megsérült a múlt éjjel az észak-montenegrói Niksicben, ahol szerb ortodox hívek az ellen tiltakoztak, hogy nyolc papot, köztük egy püspököt a gyülekezési tilalom megszegése miatt őrizetbe vettek. A hatóságok végül könnygázzal oszlatták fel a tömeget, néhány tüntetőt őrizetbe vettek. A szerb ortodox papok szerdán a tilalom ellenére tartottak tömeges liturgiát Niksicben.
Bosznia-Hercegovinában egy nap alatt 2158-ról 2181-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Az állami nyomozó és védelmi ügynökség (SIPA) az ország többségében bosnyákok és horvátok lakta része, a Bosznia-hercegovinai Föderáció kormányát vizsgálja, és a kormányépületben is házkutatást tartott, mert a gyanú szerint az illetékesek a piaci árnál jóval drágábban vásároltak lélegeztetőgépeket Kínától egy málnafeldolgozó üzemen keresztül, amelyekről kiderült, hogy alkalmatlanok koronavírus-fertőzöttek kezelésére.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS