Most, vasárnap választana új elnököt az úszás. A közgyűlés botrányosan kezdődött, és hol van még a vége. Az egyik elnökjelölt bilinccsel jött, de nem az kapta, akire gondolnánk…
Most, vasárnap tartja rendkívüli közgyűlését a Magyar Úszószövetség – elvileg elnököt választanának a küldöttek. Az esemény botránnyal kezdődött (ez lassan megszokottá válik ebben a sportágban): Hornyák Viktor, az egyik elnökjelölt szerint fel kellene függeszteni a közgyűlést, mert a megjelentek között vannak olyanok, akiknek csak a múltkori közgyűlésre volt érvényes szavazati joga.
Hornyák bilinccsel is készült, letette a levezető elnök, Sándor Elek elé.
Hornyák a Széles Sándor Úszónevelő Műhely vezetője, rajta kívül Wladár Sándor, Tóth István és Horváth Gergely Domonkos a jelölt az elnöki posztra. A toronymagas esélyes elvileg Wladár lenne, akit elmondása szerint Gyárfás Tamás is támogat. Czene Attila nem sokkkal a közgyűlés előtt lépett vissza, talán ő lett volna az egyetlen, akinek minimális esélye lett volna. Nyilvánvalóan nem volt, ezért is döntött így.
A szánalmas jelenet után természetesen folytatódott a közgyülés. Sokat elárul a szövetségről, hogy a rendbontót nem küldték vagy vezették ki. Igaz, a levezető elnök megjegyezte, hogy az újabb rendbontásnál már hívják a biztonságiakat. Később Szabó Tünde sportállamtitkár tartott beszédet, amely arról szólt, nyugalomra van szükség, és ezt az a vezetés hozhatja el, amely kiszámítható és átlátható.
S persze bírja a szakma, a politika, Hosszú Katinkáék és Gyárfás Tamás támogatását. Wladár Sándor ebből a szempontból tökéletes jelölt, úgy fest, mindenkinek megfelel.
Ezután szavazással kevert vitatkozás kezdődött, amiből csak egy dolog vált világossá: ennek a balkáni műsornak csak délután, talán este lesz vége.
Fotó és videó: NSO.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS